Pécsi Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

 

                                                          
                                                              

Orientációs napok - osztatlan tanárképzés

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Az első éves hallgatók fogadására orientációs napokat rendezünk. Az orientációs napok keretében a beiratkozáshoz szükséges eredeti dokumentumok kötelező bemutatásán túl, a Tanulmányi Osztály tájékoztatja a hallgatókat a tantervekkel, tanrenddel, a szabályzatokkal kapcsolatos főbb tudnivalókról, és ekkor kerül sor a hallgatók tanszéki fogadására, eligazítására is. A tájékoztatón az egyetemi tanulmányok megkezdéséhez és azok sikeres abszolválásához szükséges információk átadására kerül sor.

2016. augusztus 29-én délelőtt az osztatlan tanárképzésre felvételt nyert hallgatókat várjuk 8 órakor a PTE Ifjúság úti „A” épületének Aulájában, ahol további tájékoztatást kapnak majd a napi programról.

Megérkezéskor tájékoztatást, a csoportbeosztásról a felvett hallgatókat váró segítőink fognak tartani. A késve érkezők számára 9 órakor tudunk biztosítani csatlakozást a programhoz.

Kérjük, hogy a tájékoztatóra az alábbiakat feltétlen hozza magával:

  • a felvételi döntésről szóló értesítést,
  • személyi igazolványát,
  • eredeti érettségi bizonyítványát, (MA képzésre felvett hallgatók eredeti oklevelüket),
  • egy-egy másolatot az érettségi bizonyítványról illetve a korábbi oklevelükről, más intézményben szerzett oklevelükről is,
  • kinyomtatott, aláírt beiratkozási lapjukat
  • nyelvvizsga bizonyítványt és 1 másolatot

A felvételi eljárás során, az Oktatási Hivatalba elküldött nyelvvizsga bizonyítvány(ai)ról készült  fénymásolaton túl az orientációs napokon be kell mutatnia az eredeti bizonyítványt és egy fénymásolatot is le kell adnia. Amennyiben ezt elmulasztja, szeptember 30-ig pótolnia kell ezt a hiányosságot az Idegennyelvi Szaknyelvoktató Központban.

Felhívjuk a figyelmét, hogy valamennyi felvételt nyert hallgatónak be kell iratkoznia, az MA képzésre felvett hallgatóknak is, abban az esetben is, ha halasztani szeretné tanulmányai megkezdését!

A beiratkozás csak a felsorolt, eredeti dokumentumok bemutatása után válik érvényessé.

Az orientációs napokra kollégiumi elhelyezést biztosítunk a hallgatóknak. Szállásigényüket e-mailben jelezhetik 2016. augusztus 24. 12 óráig az info@pecsibolcsesz.hu címen.
Azon hallgatók, akik a 2016-2017-es tanévre kollégiumi férőhelyet pályázati úton elnyertek, férőhelyüket 2016. augusztus 29-től elfoglalhatják. Minderről bővebb tájékoztatást a BTK Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottsága küld, elérhetőségük: djkb@pecsibolcsesz.hu 

 

Esemény dátuma: 
2016. augusztus 29.
08:00 - 12:00
Esemény helyszíne: 
PTE BTK, Ifjúság útja 6. A épület, Aula
Kategória: 
Tájékoztató