Haulis Zoltán

Haulis Zoltán mindössze öt éve diplomázott a BTK-n kommunikáció szakon, de már komoly szakmai sikereket tudhat magáénak. Friderikusznál dolgozott évekig, majd később elindította saját vállalkozását, a Progressive Productions-t, mely a világ több pontjára készített már reklámfilmeket. Zolival a Skype-on beszélgettem többek között arról, hogy miért más külföldre dolgozni, mint Magyarországon érvényesülni, valamint arról is, hogy Lady Gaga és Habermas hogyan kerülhet egyáltalán kapcsolatba.

„A BTK-s diploma szerintem akkor jó, ha egy eltökéltséggel, „bátorsággal” párosul, legalábbis a kezdeti években, amikor az ember nagyon boldogulni akar. Az a jó, ha az ember hisz magában, megvannak a céljai, tudja, hogy mit akar csinálni és ehhez kellően eltökélt.”

Kezdhetjük az interjút? Jól hallasz?

Igen, jól, minden oké! De annyira azért nem vagyok öregdiák, kb. öt éve végeztem. (mosolyog)

Láttam, hogy nemrég ünnepelted a harmincegyedik születésnapodat, gratulálok!

Köszönöm!

Fiatal vagy, sikeres, saját vállalkozással rendelkezel, érdekel, hogyan telt az elmúlt öt éved a diploma megszerzése óta, milyenek voltak az egyetemi éveid... Még mielőtt erre rátérünk, hadd említsem meg, hogy már egy órával ezelőtt is, amikor én azt ellenőriztem, hogy technikailag rendben van-e minden ahhoz, hogy a beszélgetésünk zavartalan legyen, már akkor is be voltál jelentkezve Skype-ra. Mennyire mindennapos Neked ennek a programnak a használata?

Megmondom őszintén, mi sokat használjuk, mert van egy cégem, amit egy korábbi munkatársammal, barátommal alapítottunk. Főleg külföldre dolgozunk, külföldi partnereinkkel pedig leginkább Skype-on tartjuk a kapcsolatot.

Kimondhatjuk, hogy Progressive Productions ennek a cégnek a neve, és reklámfilm-készítéssel foglalkoztok. Forgattatatok már reklámot New Jersey-be, Oslo-ba, Londonba, Dubaiba, Milánóba.

Igen, és a Skype eddig nagyon jól bevált. Nem vagyok nagy technikai guru, de amikor megbarátkozok egy dologgal, utána elég sokat használom.

Mesélj egy kicsit légy szíves arról, hogy annak idején hogyan jöttél Pécsre, milyen szakokra jártál, hogyan teltek az egyetemi éveid!

Kommunikáció-magyar szakra jártam. Úgy kerültem Pécsre, hogy annak idején nyílt napon voltam ott, és nekem nagyon tetszett az Egyetem épülete, meg az a légkör, ami ott van. Teljesen beleszerettem, nagy szívem vágya lett, hogy oda járjak, de hogy miért, hogy honnan jött ez az érzés, azt nem tudom megmondani. Lehet, hogy tényleg csak az épület, vagy a közeg miatt, ami ott volt, de nekem nagyon tetszett az is, hogy ott van a hegyoldalban. Első helyre írtam Pécset a jelentkezési lapomon, így jött Pécs. Aztán ez beigazolódott, mert én nagyon szerettem oda járni, tényleg nagyon szerettem azt a Campus-hangulatot, amit a hegyoldalban lévő Egyetem tudott adni. Kezdetben valamiért még a magyar szakot pártfogoltam jobban. Mindig kommunikációval akartam foglalkozni, de tudod, amikor az ember valamivel nagyon szeretne foglalkozni, attól egy picit fél is, hogy vajon ott jó lesz-e, ott megfelel-e. Valahogy akkor így voltam a kommunikációval. Ott vannak azok a nagyon „törtető” lányok, akik minden áron riporterek akarnak lenni, én meg nem voltam ilyen. Ezért ettől én féltem egy kicsit még. Aztán nagyon-nagyon beleszerettem, főleg a kommunikációba, és nagyon jól éreztem magam abban az öt évben, amit kutatással, meg szemináriumokkal töltöttünk. Később egyértelműen a kommunikáció vált az én pártfogolt szakommá.

Előzetes benyomásaidhoz, esetleges félelmeidhez, feltevéseidhez képest aztán hogyan alakult a benned lévő kép az Egyetemről, a szakokról, magáról az egyetemi életről?

Amit leginkább élveztem, ami a legjobban tetszett, az az volt, hogy ami engem érdekelt vagy megfogott a világból, arra mind kaphattam választ, vagy foglalkozhattam azzal.

Pontosan mik voltak ezek a dolgok? Mi érdekelt Téged a világból?

Például én nagyon sokat kutattam. Nem azért, mert annyira szerettem kutatni, hanem mert kutathattam azokat a témákat, amik nekem valamilyen szempontból fontosak voltak. És itt most nem kell nagy dolgokra gondolni! Például Zánkán volt egy nyaralónk annak idején, ahol nyaranta rengeteg időt töltöttem. Mellette volt egy úttörőtábor, ami régen még a szocializmusban működött. Ez a tábor mindig egy nagy „titok” volt, főleg a ’90-es évek, a rendszerváltás előtt legendák voltak ezzel kapcsolatban. Tíz éves voltam, amikor a rendszerváltás történt, de azért még emlékeztem rá. Amikor az Egyetemen elkezdődtek a kutatószemináriumok, akkor elhatároztam, hogy szívesen foglalkoznék azzal, mint az első kutatásommal, hogy mi történt az úttörő városban. Egyáltalán azok, akik még mindig ott laknak, de a szocializmus után már egy piacgazdasági környezetben kell érvényesülniük, hogy emlékeznek az Úttörőváros múltjára. A szocializmus emlékezetével kezdtem el ott foglalkozni, folyamatosan volt bennem egy kíváncsiság, hogy mi történt ott. Ezzel el is telt kb. két év.

A Kommunikációs Tanszéken ki tartotta ezeket a szemináriumokat?

Azt hiszem, Feischmidt Margittal indult, később pedig Szijártó Zsolt felkarolta ezt. Nagyon sokat köszönhetek a Zsoltnak, mert támogatott ebben, és „tanszéki üggyé” is tette. OTDK-n (Országos Tudományos Diákköri Tanács – B.R.) is ő volt a konzulensem ebben.

Ami a csoporttársaidat és az akkori közösséget illeti, hogyan teltek az egyetemi éveid?

A csoporttársaim tekintetében igazából én már az első napokban jóban lettem azokkal, akikkel egyébként még most is tartom a kapcsolatot.

Kik ők?

Mohai Lilla, Tamássy Zsófi – velük tartom a kapcsolatot leginkább. Az első napokban ismerkedtem meg velük, itt vannak ők is Pesten. Meg ugye én kollégista voltam, ott már nem „ki milyen szakra jár” - alapon szerveződik a dolog.

Melyik kollégiumban laktál?

A Szántó Kollégiumban. Érdekes, hogy másfél évvel ezelőtt voltam ott, teljesen jó érzés volt meglátogatni, akkor még semmi nem változott, most hallom, hogy felújítások vannak. Másfél éve még teljesen ugyanúgy nézett ki, mint amikor eljöttem onnan.

Emlékszel-e legendás történetekre, személyekre?

Nincs olyan történet, ami „kilógna”. Nagyon szerettem Pécsen lenni, ezt folyamatában nézem, nem volt olyan, ami nagyon rossz élmény lett volna, de nagyon jó se. Nekem inkább folyamatosan jó élményeim voltak, komolyan mondom. Nekem az Egyetem mindig olyan volt, hogy nem kimondottan „Egyetem”, hanem valahogy az élet része volt. Volt a zánkai téma, aztán jött egy másik nagy kutatás, az egykori zene-televíziót, a Top Tv-t szintén nagyon szerettem, ebből indult az egész. Azt kutattam, hogy miért szűnt meg. A média-specializációt vettem fel, sokat utazgattam Pestre. Pici emlékezetes történetből számos van. Például hogy találkozhattam olyanokkal, akik abban a televízióban dolgoztak, csinálhattam velük interjút, azokkal, akiket korábban csak tévéképernyőn láttam. Amikor a Friderikusznál kezdtem el dolgozni, az is egy, már harmadik kutatási témámból jött, a Friderikusz Showról kezdtem el írni.

Láttam, hogy a Médiakutatóban is publikáltál ezzel kapcsolatban…

Igen, mind a kettőt az Egyetemen csináltam, az egyik volt a zene-televíziós, a másik pedig a Friderikusz Show-s. Horvát János segített abban, hogy találkozzak a Friderikusszal.

Erre szerettem volna kitérni, igen, hogy hogyan alakultak ezek a találkozásaid, ki segített ezeket megszervezni?

Horvát János segített, és Szijártó Zsolt is nagyon támogatott a kutatási témáimban. Ő is volt a konzulensem mindkét témában. Horvát János pedig nagyon sokat segített abban, hogy ezeket a találkozásokat meg tudjam szervezni. Nekem ezek nagyon sokat jelentettek, és nagyon jók voltak. Nehéz kiragadni emlékezetes történeteket. Jó volt az is, amikor mentünk Debrecenbe az OTDK-ra (Országos Tudományos Diákköri Konferencia –B.R.), az egy jó buli is volt egyben.

Friderikuszra visszakanyarodva kérlek, mesélj arról, hogy mik voltak ott a feladataid, és onnan hogyan jutottál el addig, hogy ma már egy saját vállalkozásod van, ami a világ különböző pontjairól érkező megrendelésekre készít reklámfilmeket?

Gyakorlatilag, amikor az ember bekerül valahova, akkor általában a ranglétra legaljára kerül. Ez azt jelenti, hogy csak odamész, és figyeled hosszú ideig, hogy mi történik, ez történt velem is egy-két hónapig, de utána kaptam egy feladatot. Akkor ezt segédszerkesztői munkakörnek hívták, a Szólás Szabadsága című műsoron dolgoztunk. Friderikusz mindig azt mondja, hogy a televízió attól televízió és nem rádió, hogy látsz benne különböző képeket és vizuális elemeket, amelyek aláfestik, bővítik az adott téma jelentését. Mi akkor hihetetlen sok archív képet mozgattunk meg, lement egy adás, és az elmúlt hét eseményeivel kapcsolatos összes létező képet fel kellett kutatnunk, ez olyan volt, mint a kutató-researcher munka az Egyetemen. Emlékszem, az első feladat Csintalan Sándorral volt kapcsolatos, akinek volt egy olyan képe, amin ő a vízen jár. Erre a Friderikusz emlékezett, hogy van egy ilyen. Három napig kerestük ezt a képet!

Végül megtaláltátok?

Igen, hihetetlen munkával. Csak a Széchényi Könyvtárban ültem egy napot… Végül valahol megtaláltuk, és képzeld el, hogy az ötvenöt perces adásban a kép négy másodpercig volt fent, csak felvillant a nézőknek, még a beszélgetéshez se kapcsolódott… Nem tudom, látták-e a munkát mögötte, nyilvánvalóan nem. Ilyenekből rengeteg történt, amit főleg a gyakorlat elején végig kellett csinálnunk. De később is, amikor már egyre feljebb kerültem a ranglétrán, ez végig jelen volt, csak akkor már nekem kellett elérnem az alattam dolgozóknál, hogy legyenek igényesek a munkájukra, és birkózzanak meg a lehetetlennek tűnő feladatokkal is. Ha pedig nem ment, akkor végül magamnak kellett megoldanom, hiszen Friderikusz rajtam kérte már számon, amikor úgynevezett team-vezetőként egy-egy adásért voltam felelős. Ugyanakkor ez egyfajta belső igényesség, alázat kérdése is, amelynek fontosságára Ő folyamatosan felhívta a figyelmünket, és amely nélkül nem lehet sikereket elérni.

Említetted, hogy az előbb említett „képkeresős” feladat hasonlított abban, amit a Kommunikáció Tanszéken is végeztél egy-egy kutatómunkád során. Ezen kívül voltak-e olyan feladatok a különböző munkáid során, amik megoldásához egyértelműen az Egyetemen tanultad meg az alapokat?

Maga a gondolkodásmód nálam folyamatosan adott onnan. Még most is abból táplálkozok. Én nem távolodtam el gondolkodásban az akkori önmagamtól. Később az ATV-re ment a műsor „Friderikusz Most” néven, voltak tudományos műsorok, társadalommal foglalkozó adások – nagyon hasonlóan gondolkodtunk egy-egy műsor készítése kapcsán, ahogy azt az Egyetemen tettük különböző szemináriumokon. Nem a politikai dolgokról beszélek most, hanem a társadalmi folyamatokról, amik hozzá tartoztak a műsorhoz. Érdekes egyébként, hogy az egyik kedvenc szemináriumom, ami azóta is elkísér, az a Szijártó Zsolt Jürgen Habermas kommunikációelméletével kapcsolatos kurzusa. Először nagyon unalmas volt, ismered Habermas stílusát… Az ő értékek, normák, cselekvés modelljét amióta tanultam, - lehet, hogy ez egy becsípődés, nem tudom-, de mindenesetre e szerint vezetem le a dolgokat, amik jönnek az életben. Annak ellenére, hogy ez egy elméleti szeminárium volt, nagyon hasznosnak gondolom, szerintem meg is lepődnének, hogy ezt emelem ki.

Pontosan! Aki ismeri Habermast, az tudja, hogy nem egy könnyen emészthető stílust képvisel…

Valahogy annyira egyben van, mindenre alkalmazható az a modell. Egyetem mellett még dolgoztam a Magyar Narancsnál is külsősként, és ahhoz, hogy ki mit csinál, hogy hogyan szerveződik a világ, ahhoz ez a modell nagyon jó támpontot adott. Ez a legemlékezetesebb órám, meg az, amit ott tanultam. Bár szerintem ezt csak én vallom. (nevet)

Főleg akkor meglepő és vicces ez az egész, amit most elmondtál, ha hozzáteszem, hogy a külföldre forgatott reklámfilmjeid mellett mindenképpen szakmai sikerként könyvelheted el azt is, hogy Lady Gagát élőben kapcsoltátok az MTV-nek az MTV Europe Music Awards díjátadójára. Érdekes tehát belegondolni, hogy Habermasnak és Lady Gagának bármi köze is lehet egymáshoz…

Mivel tanulmányaim alatt folyamatosan dolgoztam, nekem nem volt olyan nagy váltás az életemben, hogy most Egyetemre járok, most dolgozok, talán ezért is maradt meg a gondolkodásmódom. Amikor véget ért a „Friderikusz Most” című műsor, ahol rengeteget tanultam, akkor felmerült a kérdés, hogy mi legyen, hova menjek dolgozni. Egy dolgot biztosan tudtam, hogy nem nagyon akarok „rendes” munkahelyen dolgozni, ahová az ember bemegy, van egy szűk munkaköre, azt megcsinálja és kész. Magyarországon ehhez nem nagyon kedvező a légkör. Mi próbáltunk létrehozni különböző dolgokat, gyakorlatilag válasz nélkül maradtunk, volt egy teljesen kilátástalan évünk. Kollégámmal, akivel a Friderikusznál dolgoztunk, - ketten maradtunk gyakorlatilag a végére-, vele döntöttük el, hogy ketten kéne valamit csinálni.

Hogy hívják őt?

Gerő Ivánnak hívják. Próbáltunk dokumentumsorozatot csinálni, házaltunk televízióknál, de semmi eredménye nem lett. Mindig azt mondom, hogy Magyarország kicsit… ha most egyetemre járnék, biztos ebből csinálnék kutatást, hogy megtörtént a rendszerváltás, és élünk most egy kapitalista világban, de ettől függetlenül a „mutyizás” végig megmaradt.

Mit értesz ez alatt?

Azt, hogy igazából versenyen kívül is lehet érvényesülni. Van egy sajátos egyvelege ennek és a kapitalizmusnak, és erre én mindig képtelen voltam. Nem tudtam így dolgozni. A lényeg az, hogy Magyarországról dolgozunk, de külföldi produkciókat hozunk ide. Miután ott még jobban megvan a verseny irányította piac, esélyünk is van nyerni, ha előnyöset és értékeset kínálunk. Ott még soha nem találkoztam olyannal, hogy „mutyizni” kellett volna bárkivel. Tehát inkább a piac útján, a verseny útján lehet és kell érvényesülni. Gyakorlatilag így jött – mint egyetlen megoldás – az, hogy akkor egy olyan közegben kell érvényesülni, ahol inkább a verseny a meghatározó. Külföld számomra ezt jelenti, ezért dolgozunk főleg külföldiekkel, nem azért, mert Magyarországon nem szeretnénk, vagy mert ott jobban fizetnek - ami egyébként a film szakmában nem igaz - hanem mert külföldön tudunk inkább boldogulni.

Beszélgetésünk alapján úgy érzem, hogy kötődsz a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékhez, magához a BTK-hoz is, hiszen a diploma megszerzése óta eltelt öt évben sok mindennel foglalkoztál, és ezek egy részét a Karon alapoztad meg, sőt a gondolkodásmódod is az egyetemi éveid alatt formálódott. Gondolkoztál-e már azon, hogy Szijártó Zsolt tanszékvezetővel karöltve egy gyakornoki programot hozz létre a kommunikációs hallgatók számára?

Mire gondolsz pontosan?

Arra, hogy annak idején Horvát János által Te is bekerültél a Friderikuszhoz, és most a saját vállalkozásodat irányítod, fejleszted. Ma már Te vagy abban a helyzetben, hogy lehetőségeidhez mérten gyakorlati helyszínt biztosíts a Kommunikációs Tanszék diákjainak.

Persze, lehet erről szó, ha úgy adódik. Tudod, nekünk, - miután nem vagyunk egy nagyon bejáratott cég -, vannak olyan hónapjaink, amik nagyon pörgősek, és vannak olyan hónapok, amikor az ég egy adta világon semmi nem történik. (mosolyog) Szóval nehéz ilyen szempontból. De például most is produkciós asszisztenst keresünk, és megpróbálom őket is úgy válogatni, hogy nem kell, hogy nagy rutinjuk legyen, inkább az a szemléletmód, amit én is a BTK-n tanultam, legyen meg bennük. Tudom, hogy az olyanokra lehet építeni igazán. Friderikusz mindig azt mondta, hogy „akit még nem rontott meg bármely más munkahely, csak az jöhet szóba”! (nevet) Szóval a gyakornoki pozíciónak csak az lehet az akadálya, hogy még nem vagyunk egy nagyon stabil cég, és van ez a nagyon durva ciklikusság, amit említettem. Producerként szerintem ezzel a legnehezebb megküzdeni, de ebben a szakmában ez már csak így van!

A céged és a kommunikációs hallgatók érdekében is remélem, hamar eljön az idő, amikor el tudsz indítani egy gyakornoki programot! Mit üzensz addig is a kommunikációs hallgatóknak?

A BTK-s diploma szerintem akkor jó, ha egy eltökéltséggel, „bátorsággal” párosul, legalábbis a kezdeti években, amikor az ember nagyon boldogulni akar. Az a jó, ha az ember hisz magában, megvannak a céljai, tudja, hogy mit akar csinálni és ehhez kellően eltökélt. Amíg valamit meg tudunk valósítani, annyiszor hasalunk el, és annyiszor támadnak minket… Valamikor ez semmiről nem szól, valamikor meg tanulunk belőle. Ezzel kell mindig megküzdeni. Valaki nagyon fél ezektől a pofonoktól, amik szükségszerűen jönnek, ha az ember akar valamit csinálni. Ami először nem sikerül, se másodszorra, se harmadszorra, majd nyolcadszorra fog! Szerintem ezt már az egyetemi évek alatt érdemes elkezdeni, és bátran hozzáállni a dolgokhoz!