Nemzetek Európája Karrierprogram

július

28.

Közérdekű

Nemzetek Európája Karrierprogram

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem – az Igazságügyi Minisztérium együttműködésével – örömmel tájékoztat minden érdeklődőt, hogy a Ludovika Campuson elindul a Nemzetek Európája Karrierprogram.

A program fő célja, hogy Magyarország több, az európai uniós intézményeknél sikeresen pályázó és elhelyezkedő szakemberrel rendelkezzen, így növelve az európai uniós intézményeknél dolgozó, megfelelő szakpolitikai ismeretekkel rendelkező magyar szakemberek számát. Kiemelten fontos Magyarország hatékonyabb uniós érdekérvényesítésének erősítése és olyan szakemberek képzése, akik rendelkeznek a magyar közigazgatáson belül is szükséges és hasznosítható intézményi, jogi és nyelvi ismeretanyaggal. Stratégiai célunk az uniós versenyvizsgára való felkészítés megfelelő hazai rendszerének kialakítása annak érdekében, hogy a központi közigazgatás személyi állományából minél többen kerüljenek vezető pozícióba az Európai Unió intézményeiben.

 

A Programban megvalósul

a) a végzős egyetemisták, fiatal diplomások, valamint közszolgálati dolgozók felkészítése és támogatása az EU tisztviselői karrier megkezdéséhez;

b) a „Nemzetek Európája Képzés” keretében

  • 6 hónapos szakmai felkészítés és
  • irányított felkészítés az Európai Személyzeti Hivatal (továbbiakban: EPSO) nyílt versenyvizsgáira.

 

A Nemzetek Európája Karrierprogram célja:

  • a magyar központi közigazgatás uniós ügyekkel foglalkozó szervezeti egységeinél (valamennyi tárca), illetve EU intézményekben folytatott karrier megkezdéséhez szükséges jogi, intézményi és nyelvi ismeretanyag továbbfejlesztése,
  • az angol nyelvi képességi szint növelése és aktív használatának fokozása szakmai nyelvi kurzusokkal és hálózatok támogatásával,
  • továbbá konzultációk magyar európai parlamenti képviselőkkel, a magyar Kormány Európai Uniós ügyekben eljáró képviselőivel.

 

Az egyetem a képzések kialakításán, megszervezésén és lebonyolításán kívül adatbázist üzemeltet a potenciális (és érdeklődő) munkavállalókról, valamint koordinálja az egyéni EPSO vizsgákat és pályázásokat. Ezen feladatok ellátása közvetve, de hatékonyan hozzájárul az uniós intézményekben dolgozó magyar munkavállalók számának növekedéséhez.

További információ:

https://nemzetekeuropaja.uni-nke.hu/kepzes