Pécsi Tudományegyetem

Bölcsészettudományi Kar

 

                                                          
                                                              

PTE oktatók a Prémium posztdoktori kutatói program nyertes pályázói között

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

 

 

Huszonhét fiatal kutató nyerte el a Magyar Tudományos Akadémia 2019-ben meghirdetett Prémium posztdoktori kutatói programjának hároméves támogatását

 

Az MTA Posztdoktori Program keretében meghirdetett Prémium posztdoktori program célja, hogy a legelismertebb külföldi vagy hazai egyetemek valamelyikén tudományos fokozatot szerzett, nemzetközi szinten is jelentős eredményekkel és kimagasló színvonalú kutatási programmal rendelkező fiatal kutatók számára lehetőséget biztosítson kutatási programjuk megvalósítására.

A Prémium posztdoktori kutatói program hároméves támogatást biztosít, teljes munkaidejű foglalkoztatásra irányuló jogviszony keretében az MTA kutatóközpontjaiban és önálló jogi személy kutatóintézeteiben, magyarországi egyetemeken, valamint – alapító dokumentuma alapján az abban meghatározott területen – kutatási tevékenységet végző magyarországi közgyűjteményekben vagy közintézményekben.

 

A beérkezett pályázatokat 2-2 anonim bíráló értékelte (pontszámmal, illetve szövegesen), majd az MTA elnöke által felkért zsűri értékelte és rangsorolta a pályázatokat, illetve javaslatot tett a támogatandó pályázatokra.

 

A Pécsi Tudományegyetem két kutatója, Balatonyi Judit Flóra A házasság és a házasságkötési rítusok szerepe a 21. századi Magyarországon: Változó értékek, hagyományos minták, globális összefüggések című munkájával, Bátori Anna a Blockbuster-konfigurációk, avagy a hibrid esztétikája. Poszthumán de-narratológia címet viselő pályázatával tudhatja magát a nyertes kutatók között.

 

Gratulálunk,  és munkájukhoz további sikereket kívánunk! 

 

https://mta.hu/mta_hirei/hazassag-a-21-szazadi-magyarorszagon-az-anyai-immunrendszer-szabalyozasa-a-terhesseg-alatt-az-mta-premium-posztdoktori-kutatoi-programjanak-nyertes-palyazatai-109875