Gyászhír | Elhunyt Dr. Fancsaly Éva

Dr. Fancsaly Éva ny. egyetemi docens (1954. november 26. – 2023. március 3.)

A PTE BTK Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, a Nyelvtudományi Tanszék mély megrendüléssel tudatja nyugalmazott munkatársának váratlan halálhírét. A temetés helyszíne és időpontja: Pécsi Köztemető (7622 Pécs, Siklósi út 43.), 2023. március 29. 13:00.

Fancsaly Éva tanárnő 34 évig tanított egyetemünkön. 2018-ban vonult nyugalomba. 

Az ELTE BTK könyvtár–magyar–finnugor szakán végzett (1978), majd ugyanott finnugor és összehasonlító nyelvészetből bölcsészdoktori címet szerzett (1981), amelyet a bécsi egyetem nosztrifikált (1993), s az ELTE PhD-fokozatnak ismert el (1997). 1993-ban megosztott akadémiai díjat is kapott.

1978–1980 között az MTA továbbképzési ösztöndíjasa volt, s első munkahelye az MTA Nyelvtudományi Intézete lett, ahol tudományos segédmunkatársként dolgozott (1980–1984).

Onnan került Pécsre, s ezzel kezdetét vette egyetemi oktatói tevékenysége: 1984–1991 között a JPTE Tanárképző Kar Nyelvi és Kommunikációs Intézete Uralisztikai Szemináriumában egyetemi adjunktus lett. Közben a bécsi egyetemen (Universität Wien, Institut für Finno-Ugristik) ÖAAD-ösztöndíjas magyar lektorként működött (1991–1994). E hungarológiai tevékenységét ott aztán egy ideig még óraadó tanárként folytatta (1994–1995), miközben Pécsre már visszatérve a JPTE BTK Finnugor Tanszékén tanított egyetemi adjunktusként (1994–1998). 1998-tól a PTE BTK Nyelvtudományi Tanszéke Finnugor és Magyar Nyelvtörténeti Szemináriumának egyetemi docense lett. Második hungarológiai tevékenysége már erre az időre esett (2007–2013), amikor is kiutazó tanárként az eszéki Strossmayer Egyetem Magyar Tanszékén látott el nyelvészeti órákat. 

Kutatási területe eredendően a finnugrisztika (tágabb körben az uralisztika), illetve a magyar nyelvtörténet. Bécsi és eszéki munkavállalása révén ez kiegészült a magyar mint idegen nyelv művelésével, később pedig tovább gazdagodott a drávaszögi magyar nyelv szociolingvisztikai kutatásával; az MTA Domus Hungarica e projektjének (2013–14) munkacsoportjában – Zagar Szentesi Orsolya (Zágráb) kutatásvezető és Kontra Miklós (SZTE) professzor mellett – aktív tagként dolgozott, s ehhez kapcsolódóan kiemelkedik A magyar nyelv Horvátországban c. sorozatkötete (társszerzésben, 2016).

Folyamatosan részt vett a tudományos közéletben is több fórum tagjaként: Magyar Nyelvtudományi Társaság (1980–), Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság (1980–), Reguly Társaság (1991–; elnökségi tag: 1994–1998), MTA Uralisztikai Komplex Bizottság (1989–1992), MTA Uráli Nyelvészeti Munkabizottság (2005–).
Egyetemi oktatói tevékenységének középpontjában kezdettől fogva a finnugrisztika (uralisztika) és a magyar nyelvtörténet tantárgyai álltak, ezekhez társult később a hungarológiai oktatás, mégpedig sajátosan oly módon, hogy a külföldiek magyartanítását a finnugrisztika (tágabban uralisztika) és a hungarológia közös metszetében folytatta. Így nemcsak tudományos munkájában, hanem oktatási gyakorlatában is szervesen beépítette a magyar mint idegen nyelv tanításába a magyar nyelvtörténet tanulságait. 

Oktatóként ugyanakkor az a következetes álláspont vezérelte, hogy az anyanyelvi nevelésben kívánatos a nyelvtörténet és leíró nyelvészet egységes iskolai tanítására törekedni. Minthogy eleven kapcsolatban állt a közoktatással is a használatban lévő magyar tankönyvek alapos ismeretének köszönhetően, konkrét észrevételeivel, javaslatainak megosztásával a hallgatóknak hitelesen képes is lehetett közvetíteni ennek a szerves kapcsolatnak az érvényesítését. Erre külön is alkalmas keretet kínált a „Modern nyelvészet az anyanyelvi nevelésben” című tantárgy (a magyartanári MA tantervében), amelynek kurzusain az egyik kiemelt témakör éppen a finnugrisztika helye és szerepe az anyanyelvi nevelésben. 

Szakmailag igényes előadásai, szemináriumai a problémaérzékenységtől, az összefüggések egységben láttatásától és gyakorlatias vonatkozásaiktól, a napjainkban is szaporodó alternatív nyelvhasonlítási felfogások szakszerűen kritikus kezelésétől érdekesek és vonzóak voltak, s ekként közelebb hozták a nyelvtörténetet a diákokhoz. 
A számonkérésben következetes volt egyértelműen megfogalmazott követelményeivel, a felkészüléshez pedig mindenkor fáradhatatlanul segítőkész. Kiválóan tudta mozgósítani az egyéni tehetséggondozás lehetőségeit is. Meghirdetett és egyénítve külön ajánlott témaköreinek köszönhetően számos eredményes szakdolgozat témavezetője volt. Hallgatóinak témaválasztásában visszaköszönnek az óráin számukra legérdekesebbnek bizonyult tárgykörök (a magyar ősvallás kérdése, az alternatív nyelvhasonlításokkal szemben felvonultatható ellenérvek, a finnugor nyelvrokonság és a magyar nyelvtörténet megjelenése tankönyveinkben, a magyar–finn kapcsolatok története és jelene stb.). 

Bár eredeti diplomás képesítése szerint könyvtáros és finnugor nyelvész, több évtizedes felsőoktatási életpályája során – hazai és külföldi egyetemi oktatóként – meggyőzően bizonyította pedagógusi rátermettségét és hivatásként megélt elkötelezettségét. Oktató-nevelő munkásságát Eötvös József-díjjal ismerték el (2008).
Éva tanárnő emlékét kollégái és tanítványai szeretettel megőrizik szívükben, és a megdöbbenést követően bizonyára még sokáig vissza-visszaidézik határozott egyéniségének, dinamikus személyiségének, lelkes és lelkesítő természetének vidámságot és megértést sugárzó vagy éppen jó szándékúan kritikus és erélyes megnyilatkozásait. Ez utóbbiakban előttünk marad kimondatlanul is tanúsított hitvallásának példája: lehetőleg kompromisszumok nélkül, de mindenképpen megalkuvás nélkül haladni. Az előbbiekből pedig végül majd megmarad egy belső kép, az egyetértés és együttérzés mosolyáé. 

A kollégák nevében: Szűcs Tibor