Akik kiemelkedően sokat tettek Karunkért

július

12.

kitüntetés

A nyári diplomaosztó ünnepségek méltó keretet biztosítanak a kiemelkedő munkát végző kari kollégák elismerésére is. Idén három munkatársunk részesült a dékáni vezetés méltatásában. Prof. dr. Somos Róbert Pro Facultate díjat, Kendeh-Kirchnopfné dr. Farkis Tímea és Lajtai Zita a dékán dicséretét jelképező oklevelet vehette át.

Somos Róbert professzor, Karunk korábbi dékánja érdemei alapján Pro Facultate díjban részesült. Tanár Úr „több évtizedes oktatói és oktatásszervezői tevékenységével építette és szolgálta a pécsi bölcsészkart” – áll Popovics Zoltán, a Filozófia, Művészetelméleti és Klasszikus Tanulmányok Intézete vezetőjének méltatásában. Hozzáfűzte azt is, hogy „emellett legalább ennyire jelentős az a több évtizedes tudományos tevékenység, amivel szintén folyamatosan karunk hírnevét öregbítette.” 

Az Olasz Tanszék vezetője, Farkis Tímea sokszínű és szerteágazó oktatói és tudományszervezői tevékenysége miatt érdemesült dékáni dicséretre. Emellett sokat tett Karunk partnerkapcsolatainak kiépítéséért és ápolásáért, különös tekintettel a Budapesti Olasz Kultúrintézettel való több évtizedes gyümölcsöző viszonyért. Az ünnepségen prof. dr. Heidl György ismertette a Romanisztika Intézet vezetőjének, Domingo Antonio Lilionnak a dicsérő szavait.

Lajtai Zita 25 éve munkatársa Karunknak. Precizitása, türelme, segítőkészsége és munkabírása kollégái számára is példaértékű. Jelenleg a Kari Hivatal Felvételi és Oktatásszervezési Irodáját vezeti, illetve koordinálja annak széles spektrumú feladatköreit. Kimagasló munkájáért részesült dékáni dicséretben.

Az elismerésekhez szívből gratulálunk valamennyiőjüknek!