A Romológia és Nevelésszociológia Tanszék kiadványai

Gypsy Studies - Cigány Tanulmányok – Roma Studien

Tanszékünk könyvsorozata 2000-től jelenik meg folyamatosan. A kezdeti években Forray R. Katalin volt a sorozat szerkesztője, majd a feladatot Cserti Csapó Tibor vette át.

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

Négy iránya van a kiadványoknak, a kék borítós könyvekben oktatóink, illetve a Romológiai Kutatóközpont tevékenységéhez szorosan kapcsolódó kollégáink publikálnak az oktatáshoz (is) kapcsolódó tanulmányokat, tudományos írásokat. Egyszerre használhatók ezek a mindennapi egyetemi oktatás színterein és a tudományos munkában is, hiszen a szövegek között monografikus igényű nagytanulmányok, széles szakirodalmi összefoglalók, szűkebb szakmaterületek mikrotanulmányai egyaránt helyet kapnak.

 

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

A vörös borítójú alsorozatban konferenciáinkhoz kapcsolódó tanulmányköteteket jelentetünk meg. A zöld színű kötetek pedig elsősorban olyan kutatások, projektek összegző, záró anyagait közlik, amelyekben tanszékünk is megvalósítóként, vagy együttműködő partnerként vett részt.

A Freiburgi Pedagógiai Főiskola Jean Monnet Európai Oktatási Tanszéke oktatóival, kutatóival indult együttműködés terméke a sorozat sárga borítós német nyelvű alsorozata.

https://www.ph-freiburg.de/ew/institut/abteilung-bildungsforschung-und-schulpaedagogik/projekte/roma-studien.html

 

A Gypsy Studies Student sorozat (a Gypsy Studies „kistestvére”) – mint címe is mutatja – korábban diákjaink és doktoranduszhallgatóink megjelenési felületeként működött, ahol jól sikerült szakdolgozatokat, írásokat adtunk közre. Ez a sorozat jelenleg kevésbé aktív.

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

Mindkét sorozat kötetei elektronikusan is elérhetők a Magyar Elektronikus Könyvtárban, illetve Intézetünk webes felületén.

http://nevtud.btk.pte.hu/content/gypsy-studies#overlay-context=node

(http://nevtud.btk.pte.hu/)

 

ROMOLÓGIA FOLYÓIRAT

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Romológia és Nevelésszociológia Tanszéke a PTE Wlislocki Henrik Szakkollégiummal és Romológiai Kutatóközpontjával közösen indította 2013-ban a Romológia folyóiratot.

 

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

Az alapítás fő célja, hogy egyrészt a szakkollégium hallgatóinak nyújtsunk lehetőséget arra, hogy tudományos eredményeiket közzétehessék; másrészről kollégáinknak és a Romológiai Kutatóközpontban és más kutatóműhelyekben együttműködő szakembereknek biztosítsunk megjelenési terepet, vitafelületet. Ily módon kívánjuk erősíteni kutatóközpontunk célkitűzését, hogy a hazai és nemzetközi romológiai kutatóműhelyek, szakemberek között párbeszédet tartsunk fenn, kapcsolatokat generáljunk, terepet adjunk a szakmai együttműködésnek. A lap szerepel a MTA Neveléstudományi Bizottsága által jegyzett lektorált szakmai folyóiratok listáján.

A papíralapú lapszámok mellett elektronikus felületen is megjelenik a folyóirat. web: https://btk.pte.hu/hu/romologiafolyoirat

Minden számot egy-egy témakör köré építünk fel, rovataink ezzel a szakterülettel kapcsolatos írásokat közölnek. A kiadványokat egy-egy vendégszerkesztő gondozza.

Eddigi számaink témái:

1.

A roma szakkollégiumi hálózat bemutatása

2-3.

Roma reprezentációk különböző szövegekben

4-5.

Antirasszizmus

6-7.

Roma – cigány tematikát gyűjtő archívumok, muzeális gyűjtemények, adatbázisok bemutatása

8.

A cigányok megjelenése különböző művészeti irányzatokban, reprezentáció

9.

Magyarországi cigány, roma kisebbségi oktatás

10.

A WHSz szakkollégiumi projekt két évének eredményei, nevelésszociológiai aspektusból

english version

11-12.

11. Európai országok cigány, roma népességének helyzete

12. szám

13-14.

13. A hazai cigány, roma népesség lakhatási körülményei a múltban és a jelenben

14. szám

15.

A roma szakkollégiumi hálózat hallgatónak tudományos eredményei

16-17.

A hazai cigány, roma népesség egészségügyi helyzete

18.

„Hatalmi hangorkán” és „cigány szólamok” a történelmi forrásokban

 

 

ROMOLÓGIA SOROZAT - projekt kötetek

 

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

A Wlisloczki Henrik Szakkollégium 2013 és 2015 közötti projektjeit feldolgozó, összesen tizenegy kötettel az alkotók egy hiánypótló, a romológia tudományát megalapozó tudásbázist hoztak létre, elsőként az országban. A hallgatók és oktatók bevonásával készített sorozatban szó esik egyebek mellett a cigány kultúráról kezdve a nyelveken, a legnevesebb irodalmárokon át a képzőművészetig, a cigányság történetéről és jövőképéről, a nemzetiségi oktatásról és annak jogi és intézményi hátteréről, az identitás és anyanyelv közti ambivalenciáról, az oktatásmódszertanról és a hátrányos helyzetű fiatalok helyéről a közoktatásban. A publikált kutatási eredmények pedig rávilágítanak például arra, miért történik a lemorzsolódás az oktatásban, és ebben milyen szerep jut a tanulásmódszertannak, az önismeretnek,a karriertervezésnek.

A 11 tudományos alapossággal kidolgozott könyv közül a szakkollégium munkáját összefoglaló kötet angolul is megjelent. Továbbá helyet kapott egy, a 16 alumni és aktív szakkollégista életútját bemutató kötet is. A szakkollégium gondozásában jelent meg a projekt kötetek újabb 10 kötetből álló sorozata.

 

 

Egyéb publikációk, kiadványok

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

A Romológia tanszéki intézményesüléséhez és első szakakkreditációjához kapcsolódva került publikálásra első tanulmánykötetünk. A Romológia-Ciganológia (Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 2000) kétségtelenül hiánypótló alapműve azóta is a romológia diskurzusának a hazai tudományos életben. Ekkor artikulálódott az az akarat, amely a tanszéki oktatói és kutatói munka eredményeinek megjelenítésére irányult. Ennek eredményeként két sorozatot (Gypsy Studies, Gypsy Studies Student) indított tanszékünk még ugyanebben az évben.

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

A tanszéki oktatók saját tudományos eredményeikkel folyamatosan jelen vannak a szaktudományos folyóiratokban. A PTE Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskolával való sokszínű együttműködés indította 2011-ben a Metszéspontok könyvsorozatot a Virágmandula kiadó gondozásában, melynek első három nagymonográfiája tanszékünk oktatóinak írásait tárta az olvasóközönség elé.

A sorozatban eddig megjelent kötetek:

Cserti Csapó Tibor: A cigány népesség a gazdasági-társadalmi térszerkezetben.

Orsós Anna: A beás nyelv megőrzésének lehetőségeiről

Varga Aranka-Gyermekvédelem és iskola

 

2006-ban az induló Ba szakokhoz kapcsolódóan készítettük el az Ismeretek a romológia  alapképzési szakhoz című tankönyvünket.

 

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

2011-ben jelent meg Forray R. Katalin professzor asszony tiszteletére az Útjezők című kötetünk.

 

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

Romológiatanár szakos hallgatóink majdani iskolai munkájának segítésére készültek el beás és romani nyelvű mondókákat összegyűjtő sorozataink.

Lakatos Szilvia: Turcko muca shun! - Romani mondókáskönyv

Pálmainé dr. Orsós Anna, Kővári: Zoltánné, Lág Eszter, Vass Tünde: În zuá krisjunuluj - Karácsony napján (Beás-magyar nyelvű mondókáskönyv)

Pálmainé dr. Orsós Anna, Gábor János, Komáromi Mária, Majsai Virág Eszter: Krák, krák vergyé - Bújj, bújj zöld ág (magyar - beás nyelvű mondókáskötet)

Gombos Péter (szerk.): Lá ​sză szfătászkă dăp-ásztá sî péstyi (Magyar gyerekversek beás nyelven)

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

2013-ban jelent meg az Esélyegyenlőség a mai Magyarországon című kötetünk. A könyv azt a feladatot vállalta, hogy összegyűjti, szakértők tanulmányai alapján bemutatja és elemzi azokat a csoportokat, amelyek a társadalmi egyenlőtlenségek áldozatai.

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

A Sokszínűség című kiadvány, Diversity Activities Resource Guide című kötet magyarországi adaptációja a sokszínű tanulói környezet befogadóvá/inkluzívvá tételének gondolatához és kialakításához nyújt segítséget a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozó tanárok, tanárjelöltek és trénerek számára. Olyan gyakorlatok alkotják ezt a kiadványt, melyek a sokszínűség (diversity) témakörével értékként foglalkoznak, és erre a diákok figyelmét érzékenyítő/ szemléletváltó tevékenységeken keresztül hivatottak felhívni. A gyakorlatokat a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Neveléstudományi Intézet, Romológia és Nevelésszociológia Tanszékén 2002 óta működő Wlislocki Henrik Szakkollégium hallgatói fordították - egy nyári alkotóműhely keretein belül -, és egyben adaptálták a magyarországi kontextusnak megfelelően. A diákok igyekeztek minél inkább a Magyarországon tapasztalt előítéletek és sztereotípiák felhasználásával egy hiteles és a mindennapi társadalmi problémákat feldolgozó kiadványt összeállítani. Tették ezt személyes élettapasztalataikra támaszkodva és az egyetemen, a roma szakkollégiumban elsajátítottak alapján. Mivel az eredeti kiadvány inkább feladatgyűjteménynek tekinthető, így a gyakorlatok végrehajtását, majd a lezárását/reflektálását segítő gondolatok is a hallgatók és a szerkesztők keze nyomán kerültek kiegészítésre. Az adaptált gyakorlatok több fő témakörrel foglalkoznak, mint például a nemzeti/nemzetiségi hovatartozás, roma/cigány közösségek, hátrányos helyzetű csoportok, fogyatékossággal élők, identitás; nemi identitás stb. A kiadvány a gyakorlatok során az alábbi fogalmak megértéséhez és helyes használatához biztosít megfelelő tevékenységeket: előítélet, diszkrimináció, rasszizmus, homofóbia, sokszínűség, privilégium, érték, hatalom stb.

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

Neked 8? Nekünk 28

Az előítélet fogalma a legtöbbünkben negatív érzéseket és gondolatokat kelt. Általában együttérzünk az előítéletek áldozataival, és megpróbálunk vitatkozni az előítéletes emberek-kel. De vannak az életben olyan helyzetek is, amikor másokat gondolunk előítéletesnek, s közben kiderül, hogy mi vagyunk azok. Ráadásul az előítéletek áldozatai sem mindig áldozatok. Ebben a kötetben olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek hol szomorú, hol derűs, hol abszurd képet festve mutatják be a mindennapjaink egyszerre banális és bonyolult történéseit. Mert alighanem az előítéletekkel kapcsolatban igaz a leginkább: nem minden és nem minden-ki az, aminek látszik.

Romológia és Nevelésszociológia Tanszék

First Flight - A Wlislocki Henrik Szakkollégium kiadványa

 

PTE BTK Neveléstudományi Intézet

H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6.    72/503 600/24555    matyovszky.aniko@pte.hu