Vissza a Hallgatói információk oldalra

 

Pályázatok


Az Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola minden PhD hallgatója pályázhat doktorandusz ösztöndíjakra. Az alábbiakban megtalálhatók a legfontosabb pályázati oldalak. 

 

Új Nemzeti Kiválóság Program


Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, melynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Az ÚNKP olyan – alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló – hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A fogadó felsőoktatási intézmények nyertes pályázóik ösztöndíjösszege 40 százalékának megfelelő kutatási-működési támogatásban részesülnek.

 

Doktorandusz Önkormányzat által kiírt pályázatok


A PTE Doktorandusz Önkormányzat által kiírt különböző doktorandusz pályázatok. 

 

Campus Mundi ösztöndíjak


Campus Mundi ösztöndíjjal a hallgatók a világ szinte bármely országában tanulhatnak egy félévet, szakmai tapasztalatot szerezhetnek, illetve kapcsolati tőkére tehetnek szert, amellyel előnyt szereznek majd a munkaerőpiacon. Interkulturális környezetben tehetnek szert nem mindennapi élményekre, miközben nyelvtudásuk fejlődik és magabiztosabbá válnak. 

A Campus Mundi ösztöndíjprogram háromféle ösztöndíjat kínál a világ szinte bármely országába:

  • részképzéshez,
  • szakmai gyakorlathoz,
  • rövid tanulmányúthoz.

 

Erasmus+


Az Erasmus+ az európai oktatás, képzés, ifjúságügy és sport támogatására irányuló uniós mobilitási program. A program támogatja az európai oktatási térségben, a digitális oktatási cselekvési tervben és az európai készségfejlesztési programban meghatározott prioritásokat és tevékenységeket. 

 

Fulbright Posztgraduális Ösztöndíj


A Fulbright-programot az Egyesült Államok Külügyminisztériumának Oktatási és Kulturális Ügyek Hivatala irányítja, a kétnemzeti bizottságok és alapítványok segítségével, 51 országban, valamint az Egyesült Államok nagykövetségein keresztül világszerte, összesen több mint 150 országban van jelen.

 

Oktatás és Társadalom Neveléstudományi Doktori Iskola

7624 Pécs, Ifjúság útja 6. B épület    +36-72/ 501-500/24510    otndi@pte.hu