Korai intervenciós mentálhigiénés tanácsadó (továbbiakban KIMT) szakember mesterszintű képzése a kora gyermekkori ellátásból hiányzó kompetencia- és erőforráshiány pótlására törekszik, megteremtve a lehetőségét annak, hogy növekedjen azoknak a gyermekeknek a száma, akiknél az első hat életév során felismerik a fejlődési rizikót vagy atipikus fejlődést, és megfelelő ellátás felé irányítják őket, illetve megfelelően koordinálják az ellátásukat. A jelenlegi alacsony ellátottság oka (Kereki, 2020) az , hogy az egészségügyi-szociális-korai nevelési ágazatokban részben a kurrens és átfogó szakmai ismeretek hiánya, részben az erőforrások szűkössége miatt a gyerekek fejlődési rizikójának észlelése nem történik meg. Vagy megtörténik a rendszer egyik pontján, de nem adódik át a szolgáltatást nyújtónak, a család szociális hátrányai, kommunikációs nehézségek, szakemberek túlterheltsége miatt nem érkezik preventív vagy segítő-fejlesztő beavatkozás, és nem történik utánkövetés még a felismert magas fejlődési rizikóval élő gyermekek jelentős részénél sem.
Az utóbbi évtizedekben megvalósuló hazai és európai fejlesztések hatására a kora gyermekkori (0-6 év) intervenció területén a hangsúly a gyermek túléléséről a gyermek fejlődésére és fejlesztésére helyeződött. A szemlélet változása azt is jelenti, hogy a korábbi, a gyermek tünetét középpontba állító ellátási modell helyett komplexebb megközelítés vált szükségessé a hatékonyabb eredmény elérése céljából. A kora gyermekkori intervenció újabb modelljei előtérbe helyezik az ökológiai megközelítést és a gyermek többrétű támogatását, melynek része a családi erőforrások és a szülői készségek fejlesztése, az inkluzív közösségi támogatás a gyermek természetes környezetében és a jól szervezett multidiszciplináris teammunka. A kora gyermekkori ellátásban megjelenő ökológiai szemlélet sürgeti az olyan szakemberek képzését, akik multidiszciplináris tudással, családközpontú és mentálhigiénés szemléletű tanácsadói kompetenciával rendelkezve alkalmasak arra, hogy áthidalják a hazai korai ellátórendszerben tapasztalható erőforráshiányt, kapacitásproblémákat, és a megfelelő szolgáltatáshoz való hozzáférés egyenlőtlenségét. A korai intervenciós mentálhigiénés tanácsadó szak létesítése összhangban van az európai és a hazai egészség- és szociálpolitikai ajánlásokkal és elősegíti a hazai ellátórendszerből hiányzó humán erőforrás biztosítását és képzését.
A nemzetközi irányelvekkel összhangban a hazai színtéren a kora gyermekkori intervenciót érintő szabályozási környezet és ellátási rendszer az utóbbi évtizedben jelentős változáson ment keresztül. Egységesebb irányba mozdult el a szakterületet képviselő társágaztok szemlélete, jelentősebbé vált a szakmaközi együttműködés és az ellátási útvonalak is átláthatóbbá váltak. A változáshoz jelentősen hozzájárult az elmúlt időszakban az ágazati fejlesztést célzó támogatott projektek (pl. „A kora gyermekkori intervenció ágazatközi fejlesztése” EFOP 1.8.5, Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft). A jelentős szemléleti, szerkezeti változás ellenére még számos hiányosság jellemzi a kora gyermekkori intervenciós ellátórendszert. Az egyik jelentős elégtelensége a létező rendszernek a speciális integratív személettel rendelkező szakemberek hiánya, akik dedikáltan az ellátásra szoruló kisgyermekek és családjaik támogatására képzettek.
A hazai programok világosan rámutattak a mai ellátó rendszer nehézségeire, beleértve a szakmai erőforráshiányt és az intézményi rendszer strukturális és funkcionális problémáit. A leggyakrabban megjelenő nehézség az ellátó rendszerben az egységes személet és az egységesen koordinált szabályozás hiánya, a társágazatok között összehangolt működés problémái, az információ áramlás akadozása, a szülők számára a rendszerben történő eligazodás nehézkessége és az információhiány az intervenciós és az utógondozási lehetőségekről. A rendszer hiányosságai többszörösen jelennek meg a hátrányos régiókban és szociális környezetben élő családok körében.
Magyarországon az ellátásra szoruló, de ellátatlan hat éven aluli gyermekek aránya 40 %-ra tehető (Kereki, 2020). Ezt a becsült értéket a fejlődési kockázattal jellemezhető gyermekek statisztikai adatai is alátámasztják. A KSH nyilvántartása szerint 2020-ban 103 ezer gyermek született, akik közül 10% már születéskor magasabb egészségügyi fejlődési kockázattal volt jellemezhető: 10281 újszülött került a Perinatális Intenzív Centrumok ellátásába. A születéskor már fennálló egészségügyi kockázat mellett számolni kell a pszichoszociális rizikóval is, ami tovább növelheti az ellátásra szoruló fejlődési rizikóval élő gyermekek számát, így 25-30 %-ra tehető a szegény háztartásokban élő 0-5 év közötti gyermekek aránya (A közoktatás indikátor rendszere, 2019). A korai rizikóval jellemezhető gyermekek magas arányát ugyanakkor nem tükrözik az ellátó rendszerbe bekerülő gyermekek statisztikai adatai, ugyanis korai fejlesztés keretében ellátottak száma 0-3 éves kor között 2015-ben 4001 fő (EMMI). A sajátos nevelési igény (SNI) szakvélemény arányait figyelembe véve azt látjuk, hogy 2020-ban a 3-6 éves korú óvodás gyermekek 3.1%-a (kb. 10 ezer fő) számított sajátos nevelési igényűnek. Miközben ez az arány iskolás gyermekek körében már duplája, a gyermekek 7.8%-át érintette, leggyakrabban tanulási, figyelem-vagy magatartásszabályozási zavar (69%), enyhe értelmi fogyatékosság (12%) és beszédfogyatékosság (8.5 %) következtében. Ezentúl a rendszer működésének elégtelenségét jól példázza a magasabb kockázati csoportokba tartozó gyermekek pl. koraszülöttek fejlődésének utánkövetési és utógondozási gyakorlata (gyermekek 10%-át érinti Magyarországon). Egyrészt a koraszülött gyermekek utógondozása nem egységes, másrészt bár a fejlődés szempontjából jelentős rizikó tényező a koraszületés, az utánvizsgálók 31%-a egyéves korban lezárja a gyermek fejlődésének követését, és az elvárt 8 éves korig tartó utánvizsgálat nem történik meg még szűrés szintjén sem (Kereki, 2020). Miközben az úgynevezett „szunnyadó rizikó” vagy „mozgó rizikó” jelensége valószínűsíti, hogy a gyermek későbbiekben újra veszélyeztetté válik, ha nem kap időben megfelelő minőségű egyéni szükségleteihez igazodó ellátást (Ribiczey és Kalmár, 2009), vagyis a fejlődés korai problémái iskoláskorban manifesztálódnak, amikor a fejlődési hátrány leküzdésére tett kísérletek már kevésbé hatékonyak.
Az említett eltérő fejlődésmenetű gyermekek korai intervenciója a hazai gyakorlatban leginkább a pedagógiai szakszolgálatok tevékenységei köréhez tartozik. Viszont a rendszerben hiányként azonosíthatók a preventív ellátási tevékenységi körök, melyek a gyermekek korai lelki egészségét és fejlődését támogatják. A rendszer működésére jellemző, hogy a pedagógiai szakszolgálatok járási és megyei szintjeinek továbbá az egészségügyi és szociális ellátórendszerek szolgáltatásainak összehangolása még nem kielégítő, ezért gyakran a szülői érdekérvényesítésen múlik a megfelelő ellátáshoz való jutás. Hiányoznak azok a kulcsszereplők a kora gyermekkori ellátásból, akik képesek hidat képezni az ágazatok és a szolgáltatások között. Ezen felül a szolgáltatásokhoz való hozzáférés területi szempontból is egyenlőtlen: első sorban a hátrányos helyzetű régiókban, mint Észak-Magyarországon vagy Dél-Dunántúlon maradnak ellátatlanok a fejlődési nehézséggel küzdő gyermekek, számos esetben a fejlődési probléma felismerése is elmarad.
