Szociálpszichológia Doktori Program

Megbízott programvezető: Dr. Bigazzi Sára, egyetemi adjunktus

A Szociálpszichológia Program (korábban alprogram) az MTA Pszichológiai Kutatóintézetével való szoros együttműködés révén alakult meg. Ez az együttműködés napjainkig fennáll, sőt, ami az együttes kutatásokat illeti, tovább bővült. A program kezdetben a szociális reprezentációk és az identitás kutatását tűzte ki célul. Ezek a hangsúlyok az évek során némileg módosultak, és előtérbe kerültek a társas- és én-reprezentációk nyelvi, mindenek előtt narratív szerveződésével kapcsolatos témák. A programban folyó munka jelentős fellendülését hozta az NKFP 5/27 „Morfológiai és lexikai szint feletti tartalomelemző programok fejlesztése” című kutatási pályázat elnyerése 2001-ben, amelyben az akkor doktori hallgatók közreműködésével nemcsak magyar nyelven, de a nemzetközi pszichológiában is elsőként fejlesztettünk ki narratív pszichológiai tartalomelemző programokat. A témából több sikeresen megvédett doktori értekezés készült. Ebben az időszakban a személyes identitásra vonatkozó narratív pszichológiai elemzéseket a csoportidentitás, így a nemzeti-etnikai identitás vizsgálatára is kiterjesztettük és a történelem szociális reprezentációjának kutatását összekapcsoltuk az identitás kérdéseivel. Ebbéli törekvéseinket 2005-től az NKFP 6/00074/2005 sz. (Jedlik Ányos) „Nemzeti és etnikai identitás vizsgálata történelmi eseményekre vonatkozó szövegek narratív alakzatainak számítógépes tartalomelemzése révén” c. pályázat támogatja. A témában tizenkét egyetem részvételével nemzetközi konzorciumot is szerveztünk, amellyel 2007-ben elnyertük az Európai Tudományos Alap (ESF) támogatását egy kutatási műhely megtartásához. A program keretében eddig 9 fokozatszerzésre került sor.

A program célja

A program a társas jelentésalkotás folyamataival foglalkozik olyan központi szociálpszichológiai jelenségek összefüggésében, mint például a szociális identitás, csoportközi viszonyok, kollektív emlékezet, társas érzelmek vagy a deviancia.  A szociálpszichológia program a tudományos narratív pszichológiai megközelítés hazai és nemzetközileg is elismert központja, amely évről évre egyre nagyobb érdeklődésre tesz szert. Figyelembe véve a társas, társadalmi folyamatok komplexitását a programunk szemléletében törekszik az interdiszciplináris jellegű megközelítésekre, amelyet kutatásainkban is alkalmazunk. Ezért is választják szívesen doktori programunkat a más tudományterületekről (nyelvészet, történelem, közgazdaságtan) érkező hallgatók is.

Gyakorlati megvalósítás

A kurrens szociálpszichológiai elméletek és irányzatok megismerése mellett, hallgatóink modern kvalitatív és kvantitatív kutatási módszereket is elsajátíthatnak, valamint a kötelező tantárgyakon felül, érdeklődésüknek megfelelően a Doktori Iskola más programjainak kurzusaiból is válogathatnak. Igyekszünk bevonni hallgatóinkat a program keretei között folyó átfogó hazai és nemzetközi kutatásokba, valamint külföldi ösztöndíjakkal és csereprogramokkal elsegíteni doktoranduszaink hatékony és elmélyült kutatómunkáját. 

Kutatási témák

  • Csoportközi viszonyok a múltban és most
  • Kollektív emlékezet narratív pszichológiai megközelítése
  • Kollektív és csoport-alapú érzelmek vizsgálata
  • Fenyegetett identitás és megküzdési stratégiák
  • Előítéletek csökkentésének lehetőségei
  • Prefiguratív kultúra, mozgalmak, társadalmi felelősségvállalás és aktivizmus
  • Szervezetek narratív vizsgálata

Pszichológia Intézet

H-7624 Pécs, Ifjúság útja 6.    +36-72/ 501-516    pszichologia.btk@pte.hu