Megjelent dr. Madácsy József PhD a Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszék tanszékvezető, adjunktusának A mélypont ünnepélye. Az Anonim Alkoholisták Közössége Magyarországon című kötete.
"A kötet egy, az alkoholizmusból felépülő közösség, az Anonim Alkoholisták (A.A.) átfogó bemutatására vállalkozik. Nyomon követi kialakulásának történetét egyesült államokbeli alapításától globális közösséggé fejlődéséig, kitérve a rendszerváltással meginduló magyarországi elterjedésére. Feltárja azokat a vallási, filozófiai és tudományos eszméket, melyekben a közösség elképzelései gyökereznek, majd azt a folyamatot, ahogy nézetei, a kezdeti vallási elképzelésektől elszakadva, azokon túllépve, spirituális szemléletté fejlődtek. Elemzi az A.A. alkoholizmusról mint betegségről kialakított, a modern orvostudományra is hatást gyakorló felfogását, tizenkét lépéses felépülési programját, illetve szervezetének és működésének elveit, melyek a múlt század közepétől egyre több, különböző szenvedélybetegségekből felépülő közösség számára szolgáltattak mintát, és jelentősen hozzájárultak a század utolsó harmadától kibontakozó pszichospirituális józan kultúrához."
A könyvbemutatón beszédet mond Prof. Dr. Vargyas Gábor DSc, a PTE BTK Néprajz - Kulturális Antropológia Doktori Program vezetője, a L'Harmattan Könyvkiadó Kultúrák Keresztútján című sorozat szerkesztője.
A szerzővel Hetényi Tamás tanácsadó szakpszichológus (Leo Amici 2002 Alapítvány Rehabilitációs Intézete) beszélget.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.