Felvételizőknek

F E L V É T E L I  I N F O R M Á C I Ó K 


Szociális Munka BA: 

https://pte.hu/hu/felveteli/kepzes/szocialis-munka-alapszak-magyar-vagy…

 

SZOCIÁLIS MUNKA ALAPSZAK (BA)

A társadalomtudományi képzési terület egyik leggyakorlatiasabb alapképzési szakja a szociális munkás szak. Az itt végzett szakemberek hivatásának alapja a segítő tevékenység. A szociális munkások feladata nagy vonalakban megőrizni az ember és társadalmi környezete között lévő kényes egyensúlyt; amennyiben ez már nem lehetséges, akkor a fellépő szociális problémákat próbálják a lehetőségekhez mérten csökkenteni, szakszerűen kezelni. A szociális munka célja az emberi jogok és a társadalmi igazságosság betartatása, a társadalmi integráció elősegítése; ennek eszköze a szociális munkás, aki megfelelő ismeretekkel rendelkezik az emberi viselkedésről és a társadalmi rendszerek elméleteivel kapcsolatban. A képzés során a jelöltek megismerkednek a szociális munkához szükséges társadalomismereti, társadalom- és szociálpolitikai, pszichológiai, jogi igazgatási, egészségügyi és pedagógiai ismeretekkel. A hallgatók nem idegenkedhetnek az informatikai eszközök használatától, hiszen a tanulási folyamat részét képező szövegelemzések, vizuális jelek, táblázatok, adatsorok, diagramok megértése e nélkül elképzelhetetlen. Fontos, hogy a jelöltek tudják a munkájukhoz szükséges információk elérhetőségének útját, ismerjék a hasznosítható információforrásokat. A szociális munka a neve ellenére nem egyszerűen csak munka, hanem élethivatás, amely kellő elhivatottság nélkül nehezen elképzelhető, éppen ezért, a jelentkezőnek rendelkezni kell egy sor alapvető készséggel, beállítottsággal. Ezek a tulajdonságok az együttműködő és kapcsolatteremtő képesség, kommunikációs készség, értékelési és önértékelési képesség. A közvetítői, tanácsadói, képviselői feladatok végzése során fontos a szakmai erkölcsi elkötelezettség, szakmai identitás, alkalmazkodóképesség. A szociális munkás feladata a különböző életciklusokban és helyzetekben kialakuló szociális problémák, veszélyeztető tényezők felismerése, feldolgozása, segítségnyújtás az egyének, családok, csoportok társadalmi integrációjának, szociális biztonságának eléréséhez, problémakezelő és -megoldó képességének javításához. A képzés része a szakmai gyakorlat, amely sokkal hangsúlyosabb eleme az oktatásnak, mint a legtöbb szakmai gyakorlattal rendelkező alapszak esetén: ennek oka a szociális munka „erősen” gyakorlati és gyakorlatias jellege. A képzés elemei a kiscsoportos tantermi gyakorlatok, a terepgyakorlatok, a terepgyakorlatok feldolgozásával foglalkozó szemináriumok és végül a legfontosabb egy intenzív szakmai gyakorlat, amely fél éven keresztül hetente minimum 8 órás „terepmunka”. A szociális munkások leginkább a szociális, segítő munkát végző nonprofit, illetve állami szervezetekben, intézményekben, szociálpolitikával foglalkozó minisztériumi egységeknél helyezkedhetnek el.

SZOCIÁLIS MUNKA ALAPKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények: 

1. Az alapképzési szak megnevezése: szociális munka (Social Work)

2. Az alapképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése

-    végzettségi szint: alap- (baccalaureus, bachelor; rövidítve: BA-) fokozat

-    szakképzettség: szociális munkás

-    a szakképzettség angol megnevezése: Social Worker

3. Képzési terület: társadalomtudomány

4. A képzési idő félévekben: 7 félév

5. Az alapfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 180 + 30 kredit

-    szak orientációja: gyakorlat-orientált (60-70 százalék)

-    a szakdolgozat készítéséhez rendelt kreditérték: 10 kredit

-    intézményen kívüli összefüggő gyakorlati képzés minimális kreditértéke:30 kredit

-    a szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 10 kredit

6. A szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása: 762

7. Az alapképzési szak képzési célja és a szakmai kompetenciák

Az alapképzési szak célja olyan szociális munkás szakemberek gyakorlat-orientált képzése, akik a szociális munkára vonatkozó globális alapelvek, tudományos és szakmai eredmények, etikai követelmények és alapvető módszerek birtokában képesek a szociális munka, mint hivatás művelésére, elsődlegesen a gyermekjóllét és a szociális szolgáltatások szélesen értelmezett területein. Elkötelezettek a társadalmi egyenlőtlenségek és a kirekesztés csökkentése, a jólét növelése és a demokratikus értékek iránt, felkészültek az ezek érdekében történő szakszerű és felelős gyakorlati szociális munka végzésére. A képzés megfelel a szociális képzésekre vonatkozó hazai és nemzetközi szakmai elvárásoknak, illeszkedik az európai térség hasonló szakképzettségeivel szemben támasztott követelményekhez. Az alapszakon végzettek felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.

 


Szociális Munka MA: 

https://pte.hu/hu/felveteli/kepzes/szocialis-munka-mesterszak-magyar-va…

 

SZOCIÁLIS MUNKA mesterképzési szak (MA) 

Az okleveles szociális munkások hivatása az emberi jogokon és a társadalmi igazságosság elvein alapuló, a társadalmi integrációt és a demokratikus viszonyok erősítését szolgáló szociális munka végzése. Működési területük a társadalom számos területére kiterjedhet, feladataik közé tartozik egyebek mellett az intézményi működést segítő szervezeti és adminisztrációs feladatok ellátása, a szociális szolgáltatások működésének folyamatos monitorozása és értékelése, a beavatkozási folyamatok tervezése, menedzselése. A szociális munka olyan készségeket, személyiségjellemzőket követel meg a hivatást választóktól, mint az empátia, a szociális érzékenység, a jó kommunikációs és problémamegoldó képesség.

A mesterképzés két szakirányon kínál specializált ismereteket: az általános szociális munka szakirány a szociális munka olyan területeibe vezeti be a hallgatókat, mint például a szegénység és kirekesztés, a szenvedélybetegség, a munka és a foglalkoztatás. A klinikai szociális munka szakirányon nyújtott differenciált szakmai ismeretek egyebek mellett a megelőzés, kríziskezelés, rehabilitáció, mentálhigiéné, közösségi ellátási formák, az ön- és kölcsönös segítés területeire terjednek ki.

SZOCIÁLIS MUNKA MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények:

1. A mesterképzési szak megnevezése: szociális munka (Social Work)

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése

 végzettségi szint: mester- (magister, master; rövidítve: MA-) fokozat

 szakképzettség: okleveles szociális munkás

 szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Social Worker

 válaszható specializációk: általános szociális munka, klinikai szociális munka

3. Képzési terület: társadalomtudomány

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok:

4.1. Teljes kreditérték beszámításával figyelembe vehető: a szociális munka, a szociálpedagógia alapképzési szak, továbbá a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti általános szociális munkás, a szociálpedagógia alapképzési szak.

4.2. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével elsősorban számításba vehető:

a szociológia és a társadalmi tanulmányok alapképzési szak.

4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.

5. A képzési idő félévekben: 4 félév

6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit

 a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)

 a diplomamunka készítéséhez rendelt kreditérték: 20 kredit

 intézményen kívüli összefüggő gyakorlati képzés minimális kreditértéke: 10 kredit

 a szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 6 kredit

7. A szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszer szerinti tanulmányi területi besorolása: 762

8. A mesterképzési szak képzési célja és a szakmai kompetenciák

 A képzés célja szociális munkás szakemberek képzése, akik képesek az emberi viselkedésre és a társadalmi rendszerekre vonatkozó elmélyült ismereteik és speciális szakmai kompetenciáik birtokában az emberi jogokon és a társadalmi igazságosság elvein alapuló, a társadalmi integráció és a demokratikus viszonyok erősítését, a humán fejlődést szolgáló szociális munka végzésére és annak megújítására. Képesek szakmai döntési alternatívákat megalapozó kutatások kidolgozására és megvalósítására, szolgáltatások tervezésére, menedzselésére, értékelésére, a szakma képviseletére. Szakképzettségével szemben támasztott követelmények megfelelnek a szociális munkára, illetve a képzésre vonatkozó hazai, nemzetközi tudományos eredményeknek és szakmai elvárásoknak. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.

 


Szociálpolitika MA: 

https://pte.hu/hu/felveteli/kepzes/szocialpolitika-mesterszak-magyar-va…

 

SZOCIÁLPOLITIKA mesterképzési szak (MA)

 

Az okleveles szociálpolitikusok a társadalmi beavatkozási folyamatok szakemberei. Ez azt jelenti, hogy képesek a társadalmi szükségletek, problémák, kockázatok azonosítására és elemzésére, valamint az ezek megoldásához, elhárításához szükséges beavatkozási folyamatok és szakpolitikai döntések tervezésére, menedzselésére. A szociálpolitika területén tevékenykedő szakembereknek ismerniük kell nemcsak a szociálpolitika korszerű elméleteit és módszereit, hanem a társadalom, a gazdaság, a politika, az állam és a jog működésének alapvető szabályszerűségeit és intézményeit is. Munkájuk során a végzettek a szociális ellátórendszerhez kötődő számos területen helyezkedhetnek el, az általuk választott szakiránytól függően.

Az általános szociálpolitika szakirányon végzettek a maga komplexitásában ismerik meg a szociálpolitikai rendszereket, társadalmi problémákat és azokra irányuló politikákat. A területi szociálpolitika szakirány a területi tényezők társadalmi szerepére koncentrál. A hallgatók kiemelten foglalkoznak a területfejlesztés, illetve a területi szociális ellátás rendszereivel. A foglalkoztatáspolitika szakirányt választók a munka világával kapcsolatos társadalmi, gazdasági összefüggések területén tesznek szert mélyebb szakmai ismeretekre.

SZOCIÁLPOLITIKA MESTERKÉPZÉSI SZAK képzési és kimeneti követelmények:

1. A mesterképzési szak megnevezése: szociálpolitika (Social Policy)

2. A mesterképzési szakon szerezhető végzettségi szint és a szakképzettség oklevélben szereplő megjelölése

végzettségi szint: mester- (magister, master; rövidítve: MA-) fokozat

szakképzettség: okleveles szociálpolitikus

szakképzettség angol nyelvű megjelölése: Social Policy Expert

válaszható specializációkfoglalkoztatáspolitika, területi szociálpolitika

3. Képzési terület: társadalomtudomány

4. A mesterképzésbe történő belépésnél előzményként elfogadott szakok

4.1. Teljes kreditérték beszámításával vehető figyelembe: a szociális munka, a szociálpedagógia alapképzési szak.

4.2. Meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá: a szociológia, a társadalmi tanulmányok, a politológia, a politikatudományok alapképzési szak.

4.3. A 9.4. pontban meghatározott kreditek teljesítésével vehetők figyelembe továbbá azok az alapképzési és mesterképzési szakok, illetve a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti szakok, amelyeket a kredit megállapításának alapjául szolgáló ismeretek összevetése alapján a felsőoktatási intézmény kreditátviteli bizottsága elfogad.

5. A képzési idő félévekben: 4 félév

6. A mesterfokozat megszerzéséhez összegyűjtendő kreditek száma: 120 kredit

a szak orientációja: kiegyensúlyozott (40-60 százalék)

a diplomamunka készítéséhez rendelt kreditérték: 20 kredit

intézményen kívüli összefüggő gyakorlati képzés minimális kreditértéke: 8 kredit

a szabadon választható tantárgyakhoz rendelhető minimális kreditérték: 6 kredit

7. A szakképzettség képzési területek egységes osztályozási rendszere szerinti tanulmányi területi besorolása: 762

8. A mesterképzési szak képzési célja és a szakmai kompetenciák

A képzés célja szociálpolitikai szakemberek képzése, akik a megszerzett elméleti és módszertani ismereteik birtokában képesek a társadalom- és szociálpolitika területén a szakpolitika alkotásában való részvételre, az ellátórendszer működtetésében való közreműködésre, a társadalmi érdekek képviseletére, valamint a társadalom- és szociálpolitika elméleti művelésére, kutatására és oktatására. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.


 

Hallgatóink véleménye, hogy miért is érdemes nálunk tanulni:

„A szociális munka nagyon sokszínű és széleskörű foglalkozási lehetőséget biztosít, amit a képzési folyamat is hűen tükröz. A számos kompetencia elsajátítása mellett, a mindennapi élet jelentős kérdéseiről, a világban lezajló folyamatokat is tanulmányozzuk és megvitatjuk őket.”  /Erát Lúcia/

„Közelebbről megismerkedhetünk a társadalommal, egyéni problémákkal és a közösséget érintő helyzetekkel. Megtanuljuk kezelni a különböző nehézségeket, nemcsak másokkal, de magunkkal szemben is.” /Sóvágó Viktória/

„Kisebb csoportokban gyakorolhatunk és fejlesztjük a szociális képességeinket. Hétköznapi témákat beszélünk meg egymás között, melynek nagyon jó közösségformáló szerepe is van számunkra.” /Patcai Katalin/ 

„Az intézménylátogatások során betekintést kaphatunk azok működésébe, nehézségeibe és örömeibe is. Megismerhetünk különböző kultúrákat és nézőpontokat. Ezáltal sokkal nyitottabbá és befogadóbbá válhatunk.” /Dáné Evelin/

,,Családias a hangulat a tanárok és diákok között, ennek oka talán a kicsi létszám. Törődünk egymással és segítünk egymásnak. A tantárgyak jól egymásra épülnek és igazságosak a követelmények.”

,,Nem csak elméleti tudást kapunk, hanem gyakorlatit is. Sok játékos óra van, ahol megismerhetjük egymást így egy csomó szuperképességet sajátítunk el.”

,,Az itt töltött idő alatt egy nem mindennapi közösség tagjai lehetünk. Nagyszerű embereket ismerhetünk meg az általunk hallgatott kurzusokon is, akiknek története, problémái, és a velük való beszélgetések képessé tesznek minket arra, hogy igazán hatékonyan tudjunk segíteni másokon.”

,,Nagyon családias a légkör, mindenki ismer mindenkit.”

,,Ami szerintem a legfontosabb, hogy itt törődnek a hallgatók, oktatók egymással. Közös programokat szervezünk, amik által jobban megismerhetjük egymást. Itt nagy hangsúlyt kap a hallgató személyisége, a sok készségfejlesztéses órának köszönhetően lehetőségünk van megismerni önmagunkat, és minél tökéletesebbre formálni a ,,munkaeszközünket.”

,,Gyere szociális munkásnak, ha szeretnél családias légkörben tanulni, ahol a tanárok névről ismernek. Ha szeretnél olyan közösségben lenni, ahol elfogadják az emberek egymást. Itt önmagad lehetsz, és közben megtanulsz látni a kilátástalanságban.”

,,Jobban megismerhetjük a mindennapokban előforduló egyéni és társadalmi problémákat. Segít másokat jobban megérteni és elfogadni, és önmagunkat megismerni még jobban ez idő alatt.”

 

Közösségi és Szociális Tanulmányok Tanszék

H-7624, Pécs, Rókus utca 2. (M. épület)    +36-308932950, +36-72-501500/64310    feher.lilla@pte.hu