A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulója alkalmából számos tudományos esemény megrendezésére nyílt lehetőség. 2025. november 7-én az MTA Pécsi (MTA PAB) és Szegedi Területi Bizottsága (MTA SZAB) szervezésében két, a középkori magyar történelem kutatása szempontjából meghatározó korszakot bemutató konferenciára került sor az Akadémián, Budapesten. A rendezvények címei: „MTA 200 – Mohács 500. A régészet, az antropológia és a történettudomány legújabb kutatási eredményei”, illetve „Anjou Magyarország – Anjou Európa. Liliomok a horizonton”. A két esemény több ponton is kapcsolódott egymáshoz, nemcsak a szervező intézmények és az előadók személye révén, hanem abban is, hogy párhuzamosan zajlottak, lehetőséget teremtve az átjárásra a hallgatóság, a szervezők és a résztvevők számára.
A közös megnyitó Lamm Vanda akadémikus, az MTA társadalomtudományi alelnökének beszédével kezdődött, amelyet a két területi bizottság elnöke, Kovács L. Gábor és Krisztin Tibor akadémikusok egészítettek ki. Ezt követően Clément Hugo FY úr, Franciaország Budapesti Nagykövetségének első tanácsosa osztotta meg gondolatait a közönséggel.
A megnyitót követően a két konferencia különvált, és egymással párhuzamosan folytatódott. A Mohács-kutatások legújabb eredményeit bemutató rendezvény idén a Magyar Tudományos Akadémia Felolvasótermében kapott helyet. A Mohács 500 projekt évek óta szervez a csata 500. évfordulójához kapcsolódó programokat és eseményeket, különös tekintettel a kulturális emlékezetre. Célja, hogy a csata előzményeit, lefolyását és következményeit komplex, interdiszciplináris módon tárja fel. A történeti kutatások a csatát és az ország politikai, gazdasági és kulturális állapotát vizsgálják és értelmezik újra, míg a régészeti feltárások a mohácsi tömegsírok és a csata helyszínének kutatására összpontosítanak. A korábbi évekhez hasonlóan a konferencia idén is több tudományág bevonásával közelítette meg a témát.
Az „Anjou Magyarország – Anjou Európa. Liliomok a horizonton” című konferencia ezzel párhuzamosan az Anjou-kor magyarországi és európai összefüggéseire irányította a figyelmet, kiemelve a korszak sokoldalú történeti forrásanyagát és a kapcsolódó kutatási irányokat. A rendezvény több tudományág képviselőinek részvételével zajlott, lehetőséget teremtve arra, hogy különböző megközelítésekből közelítsék meg az Anjou-kor problémáit és kérdésfelvetéseit.
Pécsi Tudományegyetem | Kancellária | Informatikai és Innovációs Igazgatóság | Portál csoport - 2020.