Nyelvészeti Szuperkurzusok

SzuKu (Nyelvészeti Szuperkurzus)

Olyan nyelvtudományi programot szervezünk, amely sajátos módon egyesít egy konferenciát és egy tömbösített kurzusokból álló tanulmányi modult. Konferencia annyiban, hogy nyelvtudományi szakmánk kiváló képviselői ismertetik legfrissebb kutatásaikat a magyar nyelvközösség legkülönfélébb helyeiről érkező kollégák és különböző tanulmányi szinteken álló diákok előtt. Ebből oly módon lesznek kurzusok, hogy az országos rendezőbizottság tagjai saját egyetemeiken meghirdetnek olyan órákat (bármelyik tanulmányi szinten), amelyeken fel lehet dolgozni az előadók anyagait, majd az azok által rendelkezésre bocsátott tesztek alapján leosztályozzák a hallgatóikat.

 

A fent leírtak kötetlen hangulatot, baráti légkört, pezsgő szakmai érdeklődést keltenek. A hallgatókban elkötelezett érdeklődés ébred a nyelvtudomány iránt, a kollégák pedig rácsodálkoznak Pécs szépségére, és gyakran sokkal rózsásabb képet visznek haza tanszékünk tudományos vitalitásáról is, mint amit a hétköznapokban fenn tudunk tartani – ez azonban erőt ad munkánk folytatásához.

 

A legközelebbi, X. Nyelvészeti Szuperkurzus várhatóan 2023 júniusában lesz.

 

Az eddigi szuperkurzusok:

I. 1998, Pécs:  Laczkó Tibor (Debrecen), Kenesei István (Szeged/Budapest), Kálmán László (Budapest), Maleczki Márta (Szeged)

II. 1999, Pécs:  Bartos Huba (Budapest), Babarczy Anna (Edinburgh/Budapest), David Tugwell (Edinburgh)

III. 2000, Szeged:  Kálmán László (Budapest), Alberti Gábor (Pécs), Mark Newson (Budapest), Komlósy András (Budapest)

IV. 2001, Budapest:  Maleczki Márta (Szeged), Alberti Gábor (Pécs), Polgárdi Krisztina (Szeged),  Sz. Kiss Katalin (Budapest)

V. 2002, Pécs: Pelyvás Péter (Debrecen), Zsigri Gyula (Szeged), Rebrus Péter (Budapest), Bartos Huba (Budapest)

VI. 2005, Debrecen: Kenesei István (Szeged/Budapest), Tanya Reinhart és Szendrői Kriszta (Utrecht), Törkenczy Miklós (Budapest), Gyuris Bea (Budapest)

VII. 2007, Pécs:  É. Kiss Katalin (Budapest/PPKE), Nádasdy Ádám (Budapest), Gécseg Zsuzsanna (Szeged), Rákosi György (Debrecen)

VIII. 2014, Pécs: Paul Dekker (Amsterdam), Kata Balogh (Düsseldorf), Judit Gervain (Paris).

IX. 2017, Pécs: Surányi Balázs (PPKE): Syntax/Szintaxis,  Schirm Anita (SzTE): Pragmatika., Szabó Mária Helga (SignAll Technologies): Jelnyelv. Hoffmann Ildikó, Bagi Anita, Farmasi Lilla, Szendi István (SzTE): Kognitív zavarok

Nyelvtudományi Tanszék

H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6.    +36 72 503 600/64160    nytadmin@pte.hu