Eredményhirdetés: Pécsi Hyperión verseny döntő 2017

Pécsi Hyperión Országos Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról

Az országos döntő eredményhirdetése

(közzétéve: 2017. feburár 13.)

A 2017. január 27-én megrendezett országos döntőn 119 versenyző vett rész. Külön köszönet illeti a diákok kísérőit - tanárokat, rokonokat, barátokat -, hogy az ország számos pontjáról vállalták a sokak számára hosszú utazást Pécsre! Elismerés illet minden diákot, aki vette a bátorságot, és részt vett a megszokottól eltérő kihívások elé állító versenyünkön. Gratuláció jár minden döntőbe jutott versenyzőnek, azoknak is, akik betegség vagy elfoglaltság miatt idén nem tudtak eljönni a döntőre.

1. kategória: "Blog az antik Rómában"

A döntő versenyfeladatai itt érhetők el.

A blogverseny döntőjében idén is kitűnő írások születtek, fantázia és kreativitás párosult tárgyi tudással és ötletességgel. Ebben a versenykategóriában az értékelés óhatatlanul tartalmaz némi szubjektivitást. Ennek legalább részbeni ellensúlyozására az írásokat hárman olvasták el és értékelték, egymástól függetlenül, és a teljes mezőny ismeretében pontozták a blogposztokat 1-től 10-ig. A három pontszám összege adta a végső sorrendet. Az első fordulóval egyezően a zsűri tagjai a döntőben is pozitívan értekelték (egyebek mellett) az eredeti gondolatokat, valamint azt is, ha a blogposzt szövege konkrét tudást, adatokat tartalmazott a választott témához kapcsolódva, ha a stílus gördülékeny, élvezetes, a "blog-történet" logikus felépítésű volt. Az antik kultúráról rendezett versenyünkön, úgy tűnik, Fortuna-Tükhé istennő is megjelent: a blogverseny döntőjében azonos pontszám miatt hármas holtverseny alakult ki. (Holtversenyes helyezéseknél betűrendben szerepelnek a versenyzők nevei.)

1. Breznay Richárd (Amantius, 26 pont) Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium, 9.o., felkészítő tanára: Benyhe Bernát

    Mikó László Zoltán (Verres, 26 pont) Szegedi Tudományegyetem Gyakorló Gimnázium, 7.o., felkészítő tanára: Molnár László

    Verebi Máté (Amantius, 26 pont) Szekszárdi Garay János Gimnázium, 10.o., felkészítő tanára: dr. Gesztesi  Enikő

2. Ács Gábor (Amantius, 25 pont) Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium és Kollégium, 10.o., felkészítő felkészítő tanára: Földesi Gabriella

3. Máté István (Verres, 24 pont) Szekszárdi Garay János Gimnázium, 10.o., felkészítő tanára: Huszárikné Böröcz Zsófia

    Lipták Lili (Baedeccerus, 24 pont) Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr, 8.o., felkészítő tanára: Kovalcsik Attila

4. Bándity Réka (Amantius, 23 pont) Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, 11.o., felkészítő tanára: Hutvágnerné Róth Éva

    Kunos Anna (Amantius, 23 pont) Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, felkészítő tanára: Gazdag Gyöngyi

    Somjai Eszter (Amantius, 23 pont) Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr, 11.o., felkészítő tanára: Kovalcsik Attila

5. Horváth Emese Dorka (Baedeccerus, 22 pont) Városmajori Gimnázium, 7.o., Budapest, felkészítő tanára: Zaránd Kinga

    Kiss-Mihály Eszter (Baedeccerus, 22 pont) Kazinczy Ferenc Gimnázium, 8.o., Győr, felkészítő tanára: Kovalcsik Attila

6. Bagó Zsófia (Calpurnia, 21 pont) PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, 11.o., felkészítő tanára: Priskinné Rizner Erika

    Jónás Karolin (Amantius, 21 pont) Leövey Klára Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Bacsó Éva

    Miller Conran (Calpurnia, 21 pont) Szekszárdi Garay János Gimnázium, 11.o., felkészítő tanára: dr. Gesztesi  Enikő

7. Bálint Erzsébet, Karácsonyi János Katolikus Gimnázium, Gyula, 10.o., felkészítő tanára: dr. Dávid Péter

    Edőcs Dániel, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Hőnich Orsolya

    Kocsis András György, Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium, 8.o., felkészítő tanára: Birkás-Sztrókay Edit

    Máté Réka, Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium, 8.o., felkészítő tanára: Cserháti Tamás

    Polgár Viktória, Hatvani Bajza József Gimnázium, 9. o., felkészítő tanára: Kővári Éva

    Rapi Kitti Krisztina, Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Székesfehérvár, 9.o., felkészítő tanára: Virág Barnabás

8. Kis Bence, Városmajori Gimnázium, Budapest, 8.o., felkészítő tanára: Zaránd Kinga

    Kiss Bianka, Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 9.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

    Mahler Balázs, Kökönyösi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, 12.o., felkészítő tanára: Ladányi Lívia

    Makra Tünde, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, 10.o., felkészítő tanára: Priskinné Rizner Erika

    Rácz Magdolna Csilla, Városmajori Gimnázium, Budapest, 8.o., felkészítő tanára: Zaránd Kinga

    Tóth Vivien, Városmajori Gimnázium, Budapest, 7.o., felkészítő tanára: Zaránd Kinga

    Vida Lilla, Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Molnárné Kocska Judit

9. Kercsó Zsófi, Városmajori Gimnázium, Budapest, 7.o., felkészítő tanára: Zaránd Kinga

    Ozsváth Angéla, Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Kaposvár, 10.o., felkészítő tanára: Kovács Krisztina

    Pongrácz Edina, Szekszárdi Garay János Gimnázium, 11.o., felkészítő tanára: dr. Gesztesi  Enikő

    Pozsár Anna, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 7.o., felkészítő tanára: Oláh Tibor

10.Csányi Anna, Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium, 8.o., felkészítő tanára: Cserháti Tamás

    Hódosi Nóra, Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája, 9.o., felkészítő tanára: Mikó Anna

    Horváth Lilla Kinga, Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

    Karászi Bence, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, 9.o., felkészítő tanára: Szuprics Tamás

    Mándy Gréta, Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium, 7.o., felkészítő tanára: Debrődiné Dobóczy Mária

    Tömösi Réka, Városmajori Gimnázium, Budapest, 7.o., felkészítő tanára: Zaránd Kinga

11.Tóth Alexa Csenge, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, 10.o., felkészítő tanára: Priskinné Rizner Erika

12.Bödőcs Boróka Anna, Városmajori Gimnázium, Budapest, 7.o., felkészítő tanára: Zaránd Kinga

    Verő Martin, Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár, 9.o., felkészítő tanára: Nádasi Richárd

 

2. kategória: "PokeArch" képkereső kvíz

(A döntőre kitűzött keresési feladatok itt érhetők el.)

Az értékelés és pontozás a feladatleírásban megadott szabályok szerint történt. A kevesebb pontot elért versenyzők között is voltak többen, akik kitűnően oldották meg a keresési feladatot annyiban, hogy nagyrészt helyes képeket találtak a témához és ezeket pontosan is határozták meg, de az élen végzetteknél valamivel kevesebb képet sikerült találniuk. Néhányan sok képet találtak, de nagyobb arányban volt közöttük nem megfelelő. Összességében örömmel láttuk, mennyire jól alkalmazták a versenyzők az internetes keresést.

1. Kiss Beatrix (250 pont) Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Balduccio Salvatore, Luca

2. Balázsi Áron (186 pont) Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Móréh Judit

3. Hamar Roberto (169 pont) Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Móréh Judit

4. Szabó Kata (148 pont) PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, 10.o., felkészítő tanára: Priskinné Rizner Erika

5. Odenwald Luna (146 pont) Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 9.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

6. Tóth Viola (144 pont) Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Móréh Judit

7. Tóth Emese (129 pont) Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Balduccio Salvatore, Luca

8. Horváth Vanessza Barbara (122 pont) Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Balduccio Salvatore, Luca

9. Tukora Péter (120 pont) Pécsi Janus Pannonius Gimnázium, 10.o., felkészítő tanára: Perger Attila

10. Török Tímea (117 pont) Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Móréh Judit

11. Kulcsár Kata Lilla (115 pont) Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Rinfel Mónika

12. Teimel Fanni (113 pont) PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, 12.o., felkészítő tanára: Vituska Virág

13. Tarpai Alexandra (110 pont) Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Balduccio Salvatore, Luca

14. Forgó Ágnes (108 pont) Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája, 11.o., felkészítő tanára: Mikó Anna

15. Kocsár Carlo Benedek, Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, 12.o., felkészítő tanára: Molnárné Kocska Judit

16. Simon Timea Erika, Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Balduccio Salvatore, Luca

17. Szabó Kíra, PTE Babits Mihály Gyakorló Gimnázium és Szakközépiskola, 12.o., felkészítő tanára: Vituska Virág

18. Laki Sarolta, Apor Vilmos Római Katolikus Gimnázium, Győr, 10.o., felkészítő tanára: Gyallai Beatrix

19. Török Rebeka, Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Vitárius Nikoletta

20. Havasi Bercel, Városmajori Gimnázium, Budapest, 7.o., felkészítő tanára: Zaránd Kinga

21. Kiss Zsanett, Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája, 11.o., felkészítő tanára: Mikó Anna

22. Tüske Áron, Szent László ÁMK, Baja, 10.o., felkészítő tanára: Batizfalvi Anett

23. Martos Emőke, Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 9.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

24. Dobszai Bianka, Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Hajós Károly

     Müller Alexandra, Pécsi SZC II. Béla Gimnáziuma, Szakgimnáziuma, 11.o., felkészítő tanára: Horváth Henriett

25. Caracciolo Lara, Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, 7.o., felkészítő tanára: Szabó Márta

26. Polgár Sándor, Városmajori Gimnázium, Budapest, 7.o., felkészítő tanára: Zaránd Kinga

27. Orha Csilla, Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 9.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

28. Kuzmics Alexandra, Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 9.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

 

3. kategória:  "Aenigmata Latina" - latin szöveg fordítása

A fordításokat a következőképpen értékeltük:

  • Minden jól fordított mondatért (ill. összetett mondatok esetében minden tagmondatért) 10 pont járt.
  • A kihagyott vagy teljesen rosszul fordított (kontextusba nem illeszkedő) mondatokért nem járt pont.
  • A hibás, de kontextusba illeszkedő mondatokra a hibák súlyától és számától függően 1–9 pontot lehetett kapni.
  • Jutalompontot értek a kivételesen szép megoldások.
  • A minores esetében tehát legfeljebb 210 (+ jutalompontok), a maiores kategóriában 180 (+jutalompontok) pontot lehetett elérni.

Minores  (szöveg)

1. Korosecz Lilla Katalin (184 pont) Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs, 10.o., felkészítő tanára: László Levente

2. Sas Petra (181 pont) Németh László Gimnázium, Budapest, 8.o., felkészítő tanára: Reitter Zsófia

3. Csaba Kinga (179 pont) Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 9.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

4. Kovács Bence Tamás (178 pont) Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma, Pécs, 10.o., felkészítő tanára: László Levente

5. Kiss Blanka Zselyke (177 pont) Németh László Gimnázium, Budapest, 8.o., felkészítő tanára: Reitter Zsófia

6. Hermán Judit (174 pont) Paksi Vak Bottyán Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Hermánné Tóthegyi Judit

7. Kovács Kíra Diána (170) Paksi Vak Bottyán Gimnázium, 9.o., felkészítő tanára: Hermánné Tóthegyi Judit

    Szűcs Réka Gabriella (170 pont) Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Rajhona Flóra

8. Polgár Anna (164 pont) Városmajori Gimnázium, Budapest, 8.o., felkészítő tanára: Zaránd Kinga

9. Peck Borbála (161 pont) Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs, 10.o., felkészítő tanára: László Levente

10. Kovács Ajsa (159 pont) Szentendrei Református Gimnázium, 8.o., felkészítő tanára: dr. Török Márta

11. Horváth Dorottya (157 pont) Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Székely Judit

12. Bocsó Anna (156 pont) Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Székely Judit

13. Keszthelyi Zorka, Berzsenyi Dániel Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Székely Judit

14. Botlik Viktória, Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium, 9.o., felkészítő tanára: Kitczák Magdolna)

     Széles Gábor, II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Jármi Viktória

     Zaharov Viktória, Németh László Gimnázium, Budapest, 8.o., felkészítő tanára: Reitter Zsófia

15. Bokor Zsófia, Szentendrei Református Gimnázium, 8.o., felkészítő tanára: Gergely Judit

16. Gyimóthy Eszter, Szentendrei Református Gimnázium, 8.o., felkészítő tanára: dr. Török Márta

17. Kiss Kamilla, Szentendrei Református Gimnázium, 8.o., felkészítő tanára: dr. Török Márta

18. Tóth Kornél, Szentendrei Református Gimnázium, 8.o., felkészítő tanára: dr. Török Márta

19. Tóth Zsófia, Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 9.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

20. Malkócs Boglárka, Karácsonyi János Katolikus Gimnázium, Gyula, 10.o., felkészítő tanára: Sipőcz Brigitta

21. Ökrös Réka, Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 9.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

 

Maiores (szöveg)

1. Varga Gergely (164) Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs, 12.o., felkészítő tanára: László Levente

2. Kubicsek Ferenc (157) Szent Orsolya Gimnázium, Sopron, 11.o., felkészítő tanára: Sztrókay Adél

3. Szilágyi Margaréta (152) Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

4. Boa Patrik (151) Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium, Sopron, 11.o., felkészítő tanára: Jakabné Csizmazia Eszter

5. Apostol Adrienn (148) Madách Imre Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Szücsiné dr. Laczkó Eszter

6. Kecskés Csoma (145) Eötvös József Gimnázium, Budapest, 12.o., felkészítő tanára: Imre Flóra

    Nagy Patricia (145) Madách Imre Gimnázium, Budapest, 11.o., felkészítő tanára: Szücsiné dr. Laczkó Eszter

7. Laczó Brigitta (144) Patrona Hungariae Gimnázium, 10.o., Budapest, felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

    Nagy Angelina (144) Madách Imre Gimnázium, Budapest, 11.o., felkészítő tanára: Szücsiné dr. Laczkó Eszter

    Strausz Kata Nóra (144) Eötvös József Gimnázium, Budapest, 11.o., felkészítő tanára: Imre Flóra

8. Szekeres Nóra (143) Eötvös József Gimnázium, Budapest, 11.o., felkészítő tanára: Imre Flóra

9. Ghymes Bálint (139) Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest, 12.o., felkészítő tanára: Marton Ágota Flóra

10. Bokor Anna (138) Szentendrei Református Gimnázium, 11.o., felkészítő tanára: dr. Török Márta

11. Majercsik Bence, Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok, 12.o., felkészítő tanára: dr.Valyon Eszter

12. Kálmán Krisztina, Eötvös József Gimnázium, Budapest, 11.o., felkészítő tanára: Imre Flóra

13. Kún Hanga, Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium, Budapest, 11.o., felkészítő tanára: Hőnich Orsolya

14. Nagy Veronika, Paksi Vak Bottyán Gimnázium, 11.o., felkészítő tanára: Hermánné Tóthegyi Judit

15. Kővágó András, Baár-Madas Református Gimnázium, 12.o., Budapest, felkészítő tanára: Marton Ágota Flóra

16. Dorotovics Zsuzsanna, Makói József Attila Gimnázium, 10.o., felkészítő tanára: Palotás György

17. Pettersson Dalma, Baár-Madas Református Gimnázium, Budapest, 12.o., felkészítő tanára: Marton Ágota Flóra

18. Szabó Izabella, Makói József Attila Gimnázium, 10.o., felkészítő tanára: Palotás György

19. Fodor Bertalan, Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Kaszab László

20. Mihalek Gabriella, Makói József Attila Gimnázium, 11.o., felkészítő tanára: Palotás György

21. Samu Boglárka, Patrona Hungariae Gimnázium, Budapest, 10.o., felkészítő tanára: Fejérvári Csenge

22. Németh Dávid, Kazinczy Ferenc Gimnázium, Győr, 8.o., felkészítő tanára: Kovalcsik Attila

23. Kovács Borbála, Leövey Klára Gimnázium, Budapest, 11.o., felkészítő tanára: Gerse Anna

 

Díjátadás

A díjátadás és ünnepi műsor - ajándékok, zene, bevatószínházi előadás - Pécsett lesz, de a felhívásban tévesen megjelenttel ellentétben nem február, hanem március 24-én. Mindenkit szeretettel várunk! (Részletes program, időpontokkal hamarosan a honlapon, illetve körlevélben, facebookon.)

Kapcsolat: pecs.hyperion_kukac_gmail.com , klf_kukac_pte.hu

Hyperión Versenybizottság

 

Klasszika-filológia Tanszék

H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6    72/503 600/64060    klf@pte.hu