Hyperión Verseny 2019-20 - eredményhirdetés

Hyperión Országos Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról

A 2019-20. évi verseny végeredménye

(közzétéve: 2020. március 31.)

Képgaléria a döntőről

 

A Hyperión tanulmányi verseny és a Pannon versenyjátékok országos tanulmányi versenysorozat a görög-római kultúráról a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar és a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteménye közös gondozásában. A diákok különböző jellegű versenyekre nevezhetnek, amelyeken a kreativitást, a görög-római kultúrában széles körű, általános ismereteket, vagy a latin nyelvtudást próbára tevő feladatok megoldásában vetélkednek egymással.

A 2019/2020-as tanévben a Pannon versenyjátékok keretében két versenytípust hirdettünk, melyre közel ezer diák nevezett be a verseny különböző kategóriáiban. 

A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének levelező-pályázata

A 2019-20 évi pécsi Hyperión versenyen hatszáz 8-12-ikes diák vett részt, egyéni és csapatversenyeken, háromszázan mérték össze tudásukat a döntőben Pécsen, 2020. február 29-én.

Minden diáknak gratulálunk, aki benevezett a versenyre! Külön elismerés illeti a verseny helyezettjeit.

Köszönjük a felkészítő tanároknak az áldozatos munkájukat és az együttműködést, az iskolák vezetőinek segítő hozzáállásukat és támogatásukat!

A járványügyi vészhelyzet miatt az idei díjátadót valószínűleg nem tudjuk a szokott időszakban megtartani. A díjakról, az oklevelekről, emléklapokról és ezek átadásának módjáról később teszünk közzé tájékoztatást.

 

1. kategória: HyperQuest (online kvíz)

1.1: HyperQuest és 1.2: HyperQuest.LATIN

A döntőben a csapatoknak 90 kérdésből álló kvízt kellett megoldaniuk. Minden kérdésre a helyes válasz 1 pontot ért.

1.1 HyperQuest

A döntő feladatai 

 

1. helyezettek (80-80 pont)

Pócsi Klaudia, Marosvölgyi Máté Rómeó, Molnár Mátyás (11.o.)

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

felkészítő tanár: Takács Erika

 

Ferenczi Zita, Hegyes Zsófia, Pozsár Anna Sára (10.o.)

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

felkészítő tanár: Oláh Tibor

 

2. helyezett (79 pont)

Bádonyi Anna,  Kiss Hanga, Schmidt Franciska (11.o.)

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

felkészítő tanár: Lutter Andrásné Hegedűs Ildikó

 

3. helyezett (78 pont)

Besztercei Márk, Zemplényi Dárius Benett, Hajnal János Dániel (12.o.)

Bornemisza Péter Gimnázium Budapest

felkészítő tanár: Szép E. Kinga

 

4. helyezettek (76-76 pont)

Mucsi Levente (10.o.)

Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Mikulás Rolandné

 

Cziprisz Barbara, Árpási Zalán, Szabó Attila  (11.o.)

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Jankovics László

 

5. helyezett (75 pont)

Bödőcs Boróka, Kovács Réka, Polgár Sándor (10.o.)

Városmajori Gimnázium

felkészítő tanár: Zaránd Kinga

 

6. helyezett (74 pont)

Lutter Zsófia, Nagy Loretta, Lutter Szabolcs (9.o.)

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

felkészítő tanár: Kozma Éva

 

7. helyezettek (73-73 pont)

Korompay Rozi, Sámuel Laura és Ollár Ricsi (9.o.)

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

felkészítő tanár: Hőnich Orsolya

 

Petrus Júlia, Kavalecz-Szücs Lilien, Csere Zsanett (10.o.)

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Fehér Anna

 

8. helyezettek (72-72 pont)

Tomka Dorottya, Ördög Benedek, Endreffy Janka (8.o.)

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

felkészítő tanár: Hőnich Orsolya

 

Lendvai Eszter, Magyar Kristóf, Régi Ákos (11.o.)

Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár

felkészítő tanár: Nádasi Richárd

 

9. helyezettek (71-71 pont)

Blézer Barbara, Bóvári Dorina, Rákos Krisztina (12.o.)

Szekszárdi SZC Bezerédj István Szakképző Iskolája

felkészítő tanár: Balogh Attila

 

Kiss-Mihály Eszter, Budai Janka, Kirchknopf Fanni (11.o.)

Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium, Győr

felkészítő tanár: Kovalcsik Attila

 

10. helyezettek (69-69 pont)

Baranyai Janka, Flumbort Ágoston, Pókecz-Kovács Bence (10.o.)

Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

felkészítő tanár: Pécsi László

 

Bagi Edina, Farkas Réka, Gőz Júlia Kincső (10.o.)

Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium, Eger

felkészítő tanár: Gócza Gábor

 

Cardinael Jan Maerten, Hőnich Csenge, Csegzi Márta (10.o.)

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Fehér Anna

 

11. helyezettek

Görög Vince, Kernya Bálint, Rigó Anna (10.o.)

Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda, Kecskemét

felkészítő tanár: Sipőcz Brigitta

 

Nagy Jonatán Imre, Vasics Enikő, Kós Olívia (9.,10.o.)

Bornemisza Péter Gimnázium Budapest

felkészítő tanár: Szép E. Kinga

 

Dzama-Demjén Péter, Kiss Laura Erika, Kováts Hanna Judit  (10.o.)

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

felkészítő tanár: Ujlaki Tibor

 

12. helyezett

Dakó Ádám Ferenc (9.o.)

Piarista Gimnázium, Kollégium, Általános Iskola és Óvoda, Kecskemét

felkészítő tanár: Csenki Nikolett

 

13. helyezett

Adorján Lili, Baki Virág, Zibák Fanni (10.o.)

Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium

felkészítő tanár: Molnár Adrienn

 

14. helyezettek

Bodrogi Viktória, Pataki Dorina, Juhász Júlia (9.o.)

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

felkészítő tanár: Lutter Andrásné Hegedűs Ildikó

 

Veszprémi Rebeka, Ruszthy Csenge, Martin Bori (9.o.)

Városmajori Gimnázium

felkészítő tanár: Zaránd Kinga

 

15. helyezett

Takács Sándor, Balás Endre, Kiss Benedek (12.o.)

Celldömölki Berzsenyi Dániel Gimnázium

felkészítő tanár: Tóthné Bali Krisztina

 

16. helyezettek

Németh István Patrik, Radics Nóra (11.o.)

Pannon Oktatási Központ Gimnázium, Dunaújváros

felkészítő tanár: Pomázi Petra

 

Wolkersdorfer Tamás, Farkas Pál, Kozsán Balázs (9.o.)

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

felkészítő tanár: Kozma Éva

 

17. helyezettek

Gaibl Áron, Kalmár Timót, Varga András (9.o.)

Pécsi Református Kollégium Gimnáziuma

felkészítő tanár: Farkas Zita

 

Cseh Jázmin, Lackó Lili, Vecserka Hanga (9.o.)

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

felkészítő tanár: Takács Erika

 

Gável Márton, Kovács Domonkos, Krajnik Milán (8.o.)

Váci Piarista Gimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Vámosné Dekiszky Csilla

 

Bodrogi Levente, Daróczy Kata, Sándor Blanka Borbála (8.o.)

Váci Piarista Gimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Vámosné Dekiszky Csilla

 

18. helyezettek

Barta Balázs, Szilovics Marcell, Lempek Lili (11.o.)

Szent Mór Iskolaközpont, Pécs

felkészítő tanár: Pintér Ábel

 

Palotás Boróka Éva, Szőke Júlia, Vörös Natália (8.o.)

Váci Piarista Gimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Vámosné Dekiszky Csilla

 

19. helyezettek

Tóth Gréta, Keil Benedek, Schmidt Alexandra, Bagi Flórián (10.o.)

Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium

felkészítő tanár: Molnár Adrienn

 

Seres Bence, Telkes Ágota, Szitka Virág (8.o.)

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

felkészítő tanár: Hőnich Orsolya

 

Jalsovszky Bence, Lázár Bence, Tarján Bernát (8.o.)

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

felkészítő tanár: Hőnich Orsolya

 

Puskás Petra, Bársony Dominika (10.o.)

Dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium

felkészítő tanár: Kozma Éva

 

Bajók Gizella, Gyenes-Kovács Janka, Tari Csaba (10.o.)

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

felkészítő tanár: Kukucskáné dr. Szalontai Erika

 

20. helyezettek

Kulcsár Kata Lilla (12.o.)

Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium

felkészítő tanár: Hajduné Szabó Ágnes

 

Bazsó Brigitta, Kretz Levente, Váradi Luca (11.o.)

Batthyány Lajos Gimnázium, Nagykanizsa

felkészítő tanár: Pécsi László

 

Atanaszov Hedvig, Morvai Eliza, Kovács Dorka (9.o.)

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

felkészítő tanár: Hőnich Orsolya

 

1.2: HyperQuest.LATIN

A döntő feladatai

 

1. helyezett (82 pont)

Csapó Adél, Haraszti Róza, Péterfy Rebeka (9.o.)

ELTE Radnóti Gyak.Ált Isk és Gyakorló Gimnázium

felkészítő tanár: Mozer Tamás

 

2. helyezett (78 pont)

Jeffrey Jennifer, László Zsófia, Szőnyi Borbála (12.o.)

Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium

felkészítő tanár: Kovács Erika

 

3. helyezettek (66-66 pont)

Halmai Rozália Julianna, Lankovics Lilla, Mayer Bertalan (9,10,11.o.)

Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium, Sopron

felkészítő tanár: Jakabné Csizmazia Eszter

 

Egri Lili, Babos Réka, Friedmanszky Lilien Valéria (10.o.)

Szekszárdi Garay János Gimnázium

felkészítő tanár: dr. Gesztesi Enikő

 

4. helyezett (64 pont)

Akkermann Anna, Berta Zsófia, Papp Hanna Róza (11.o.)

Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár

felkészítő tanár: Berta Annamária

 

5. helyezett (59 pont)

Molnár Lilla, Solymosi Lili, Márky Anna (10.o.)

Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

felkészítő tanár: Hőnich Orsolya

 

6. helyezettek (57-57 pont)

Mesics Flóra, Szabó Kinga, Rabi Hanna (10.o.)

Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár

felkészítő tanár: Berta Annamária

 

Gyöngyösi Eszter, Vágó Tímea, Viola Réka (10.o.)

Szekszárdi Garay János Gimnázium

felkészítő tanár: dr. Gesztesi Enikő

 

7. helyezett

Pulics Apollónia, Igaz Dóra, Makra Kitti Krisztina (12.o.),

Makói József Attila Gimnázium

felkészítő tanár: dr. Palotás György

 

8. helyezett

Mike Dávid, Pásztor Márton, Vadkerti-Tóth Roland (9.,11.o.),

KRK Szilády Áron Gimnázium és Kollégium, Kiskunhalas

felkészítő tanár: Szabó Ferenc Krisztián

 

9. helyezett

Garamvölgyi Glória Bella, Kovács Fanni, Szabó Csenge (10.o.)

Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár

felkészítő tanár: Berta Annamária

 

10. helyezett

Csipszer Csenge, Bíró Nimród, Vilk Petra (10.o.)

Paksi Vak Bottyán Gimnázium

felkészítő tanár: Hermánné Tóthegyi Judit

 

2. kategória: Aenigmata Latina (latin szöveg fordítása) 

2.1 Aenigmata Latina minores

Megszerezhető pont: 1. feladat (fordítás): 66 pont; 2. feladat: 9 pont; összesen: 75 pont.

A döntő feladatai

Javítókulcs

 

1. helyezett (71 pont)

Hermán Flóra (10.o.)

Paksi Vak Bottyán Gimnázium

felkészítő tanár: Hermánné Tóthegyi Judit

 

2. helyezett (69 pont)

Scheiling Ádám (10.o.)

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Fehér Anna

 

3. helyezett (67 pont)

Szabó Bálint (10.o.)

Budapest VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium

felkészítő tanár: Laczkó Eszter

 

4. helyezett (66 pont)

Molnár Kristóf (8.o.)

Városmajori Gimnázium

felkészítő tanár: Zaránd Kinga

 

5. helyezettek (65-65 pont)

Morvai Viktória Bereniké (9.o.)

Budapest VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium

felkészítő tanár: Laczkó Eszter

 

Sebestyén Noémi (10.o.)

Szekszárdi Garay János Gimnázium

felkészítő tanár: dr. Gesztesi Enikő

 

6. helyezettek (62-62 pont)

Péterfia Blanka Linda (10.o.)

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Fehér Anna

 

Prácser Péter (8.o.)

Városmajori Gimnázium

felkészítő tanár: Zaránd Kinga

 

7. helyezett (61 pont)

Fabók Anna (10.o.)

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

felkészítő tanár: Bognár Zsuzsa

 

8. helyezett (60 pont)

Nguyen Kim Dorka (7.o.)

ELTE Radnóti Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

felkészítő tanár: Nagy Piroska

 

9. helyezett (59 pont)

Ohmacht Vanda (10.o.)

Paksi Vak Bottyán Gimnázium

felkészítő tanár: Hermánné Tóthegyi Judit

 

10. helyezett (57 pont)

Nagy Róza (10.o.)

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

felkészítő tanár: Kukucskáné dr. Szalontai Erika

 

11. helyezett

Farkas-Dancsházi Bálint (8.o.)

Városmajori Gimnázium

felkészítő tanár: Zaránd Kinga

 

12. helyezettek

Horváth Nóra Eszter (10.o.)

Paksi Vak Bottyán Gimnázium

felkészítő tanár: Hermánné Tóthegyi Judit

 

Oláh Zsófia (7.o.)

ELTE Radnóti Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

felkészítő tanár: Nagy Piroska

 

Tóth Liliána (10.o.)

Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium

felkészítő tanár: Utasiné Benes Beáta

 

13. helyezett

Lugossy Ádám (8.o.)

Városmajori Gimnázium

felkészítő tanár: Zaránd Kinga

 

14. helyezett

Takács-Sánta Zsófia (8.o.)

Városmajori Gimnázium

felkészítő tanár: Zaránd Kinga

 

15. helyezett

Raffay Ágoston (10.o.)

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

felkészítő tanár: Kukucskáné dr. Szalontai Erika

 

16. helyezett

Korpics János (10.o.)

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma

felkészítő tanár: László Levente

 

17. helyezett

Lőrincz Panna (8.o.)

Városmajori Gimnázium

felkészítő tanár: Zaránd Kinga

 

18. helyezett

Kovács Kristóf (8.o.)

Városmajori Gimnázium

felkészítő tanár: Zaránd Kinga

 

19. helyezett

Tallér Jolán (9.o.)

Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont

felkészítő tanár: Gazdag Gyöngyi

 

20. helyezett

Grimaldi Giulio Benedek (8.o.)

Szentendrei Református Gimnázium

felkészítő tanár: Gergely Judit

 

2.1 Aenigmata Latina maiores

Megszerezhető pont: 1. feladat (fordítás): 69 pont; 2. feladat: 3 pont; 3. feladat: 3 pont; 4. feladat: 1 pont; összesen: 76 pont.

A döntő feladatai

Javítókulcs

 

1.  helyezett (72 pont)

Szőcs Áron (11.o.)

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

felkészítő tanár: Péli Ágota

 

2.  helyezett (71 pont)

Magyar Ábel Mátyás (11.o.)

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

felkészítő tanár: Péli Ágota

 

3.  helyezett (70 pont)

Páczelt Ákos Viktor (12.o.)

ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium

felkészítő tanár: Jankovics László

 

4.  helyezett (68 pont)

Siklér János (12.o.)

Baár-Madas Református Gimnázium

felkészítő tanár: Márton Ágota Flóra

 

5.  helyezett (67 pont) 

Dékány Rózsa (11.o.)

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

felkészítő tanár: Bognár Zsuzsa

 

6.  helyezett (66 pont) 

Laki Anna (12.o.)

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma és Kollégiuma, Pécs

felkészítő tanár: László Levente

 

7.  helyezett 

Galambos Boglárka Ágnes (9.o.)

Ciszterci Szent István Gimnázium, Székesfehérvár

felkészítő tanár: Berta Annamária

8.  helyezett

Simon Péter (9.o.)

Szentendrei Református Gimnázium

felkészítő tanár: Gergely Judit

 

Tasnádi Emma (9.o.)

Szentendrei Református Gimnázium

felkészítő tanár: Dr. Török Márta

9.  helyezett

Stock Arwen (11.o.)

Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

felkészítő tanár: Bognár Zsuzsa

10.  helyezett

Polgár Lilla (11.o.)

PTE Gyakorló Ált.Isk. Gimnázium Babits Mihály Gimnáziuma

felkészítő tanár: Vituska Virág

11.  helyezett

Kohányi Attila (10.o.)

Makói József Attila Gimnázium

felkészítő tanár: dr. Palotás György

Klasszika-filológia Tanszék

H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6    72/503 600/64060    klf@pte.hu