Pécsi Hyperión verseny 2019-20

 

Erdeményhirdetés itt!

 

DÖNTŐBE JUTOTTAK NÉVSORA

 

Hyperión Országos Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról

Versenyfelhívás 2019-20

(közzétéve: 2019. szeptember 9.)

 

  

Pécsi Hyperión Tanulmányi Verseny a görög-római kultúráról

"Minta, példakép, utánzás"

 

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara 5-ik éve hirdeti meg a Hyperión Országos Tanulmányi Versenyt a görög-római kultúráról középiskolai 9–12. évfolyamos csapatok, illetve 7–12. évfolyamos, iskolájukban latin nyelvet tanuló egyéni versenyzők számára.

A klasszikus ókori kultúra és történelem iránt érdeklődő kompetenciafejlesztő művelődéstörténeti versenyünket a tavalyihoz hasonlóan idén is a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjtemény Éós-programjával együtt gondozzuk Pannon Versenyjátékok néven. A pécsi versenyfelhívás az alábbiakban olvasható, a Szépművészeti Múzeum Eós-program felhívása itt érhető el.

A versenyen résztvevők olyan történelmi személyiségekkel és mitológiai alakokkal ismerkednek meg, akik példaképpé váltak, vagy akiket előszeretettel utánoztak, olyan történetekkel, amelyeket újra és újra feldolgoztak – az ókortól egészen napjainkig. A csapatverseny a diákok tudását, általános ismereteit, kreativitását, internetes tájékozódási és együttműködési képességeiket teszi próbára, az egyéni verseny mindezeken túl a latin nyelvet tanuló középiskolások fordítási készségét és a lefordított szöveghez kapcsolódó képek révén mitológiai ismereteiket.

A csapatverseny is és az egyéni verseny is két fordulóból áll. Az iskolai fordulóból továbbjutó versenyzők kerülnek az országos döntőbe, melyet Pécsen rendezünk meg.

NEVEZÉSI LAP - kitöltés után kérjük, erre címre küldjék: pecs.hyperion@gmail.com

Jelentkezési határidő: 2019. november 22.

A korábbi évek versenyfeladatai az archívumban olvashatók.

Kérdéseikre szívesen válaszolunk: pecs.hyperion@gmail.com vagy a klf@pte.hu

1.      

Csapatversenyek (részletek: Melléklet 1.)

1.1.   

HyperQuest

1.2.   

HyperQuest.LAT

2.      

Egyéni versenyek (részletek: Melléklet 2.)

2.1.   

Aenigmata Latina minores

2.2.   

Aenigmata Latina maiores

 

Versenynaptár

Jelentkezési határidő

2019. november 22.

Első (iskolai) forduló

2019. november 29.

Első forduló eredményhirdetés

2020. január 10.

Országos döntő (Pécs)

2020. február 29.

Eredményhirdetés

2020. március 23. 31 *

Díjátadó ünnep (Budapest)

2020. május (pontosítás később)

* javítva március 23-án

 

Melléklet 1.

Csapatversenyek

  1. HyperQuest
  2. HyperQuest.LAT

A Pannon Olimpia HyperQuest kategóriájának versenyszámaira 1-3 fős csapatok nevezhetnek. A döntőbe jutott csapatok az iskolai fordulóhoz képest egy csapattagot lecserélhetnek (ez nem vonatkozik az egy főből álló „csapatokra”).

A HyperQuest.LAT kategóriában a csapatok legalább egyik tagja latint tanuló diák legyen, akinek tudása megfelel a maiores szintnek (lásd az Aenigmata Latina verseny leírásánál).

Korosztály: 9–12. osztály. Különböző osztályba, évfolyamra járó diákok is alkothatnak egy csapatot.

Feladat: A csapatoknak az interneten elérhető online feladatsort kell megoldaniuk. A kérdések az alább részletezett témakörökhöz kapcsolódnak. A HyperQuest.LAT kategóriában a feladatok kiegészülnek latintudást igénylő kérdésekkel. Az online kvíz kezdőoldalának linkjét a csapatok csak a versenyforduló megkezdésekor ismerik meg. Minél tovább kell eljutni, minél rövidebb alatt. A pontszám a helyes válaszoktól függ, azonos pontszám esetén az végez előrébb, aki ezt rövidebb idő alatt teljesítette. A versenyfordulón rendelkezésre álló idő 150 perc.

Segédeszközök: A versenyfordulókon bármilyen segédeszközt lehet használni (saját jegyzet, könyv), illetve szabadon lehet keresgélni az interneten. A feladatot a versenyző csapatoknak önállóan kell megoldaniuk, külső segítség nélkül.

Témakör: Nagy Sándor és utánzói, mítikus mintaképei, modern feldolgozásai.

Történelmi ismeretek: Nagy Sándor és az őt mintaképül választó görög és római uralkodók alakja, élete, tettei

Mitológiai ismeretek: Dionüszosz, Akhilleusz és Héraklész alakja és mítoszai

Művészeti ismeretek: a fenti történeti és mitológiai alakokhoz kapcsolódó ábrázolások

Modern feldolgozások: filmek, játékok, regények

 

Felkészüléshez ajánlott irodalom:

Nagy Sándor nyomában. BBC (DVD)

A Múlt-Kor Történelmi Magazin számos, a témához kapcsolódó cikke.

Grüll Tibor: Cnaeus Pompeius Magnus, Rubicon 2019/5

Plutarkhosz: Nagy Sándor-életrajz, Caesar-életrajz, Pompeius-életrajz

Castiglione László: Római művészet. Bp. 1971.

Hyperión: az Antik Gyűjtemény által szerkesztett adatbázis kapcsolódó újabb anyagai várhatóan októbertől lesznek elérhetők. Addig:

Hyperión lexikon, műtárgyadatbázis és kereső: http://antik.szepmuveszeti.hu/hyperion2/

Középiskolai történelem, irodalom és művészettörténet tankönyvek vonatkozó fejezetei

Trencsényi-Waldapfel I.: Mitológia. Budapest 1960 (vagy későbbi kiadások), 207–248.

J.-C. Belfiore – Karsai Gy. (szerk.): A görög és római mitológia lexikona. Budapest 2008.

Tótfalusi I.: Ki kicsoda az antik mítoszokban. Budapest 1993.

V. Zamarovský: Istenek és hősök a görög-római mondavilágban. Budapest 1970.

 

A HyperQuest.LAT latin nyelvi feladatokra való felkészüléshez lásd az Aenigmata Latina kategória ajánlott irodalmát.

 Lebonyolítás: A verseny két fordulóból áll. Az első forduló megszervezésére az iskolákat kérjük meg. A forduló megkezdése előtt néhány órával elküldjük az előzetesen regisztrált iskolai/szaktanári e-mailcímre az online kvíz belépő oldalának linkjét. A forduló napján csapatonként legalább egy internetkapcsolattal rendelkező, böngészésre alkalmas számítógép szükséges. A versenyt szervező Pécsi Egyetem kvízrendszere rögzíti a megoldásokat és hogy melyik csapat meddig jutott el a rendelkezésre álló idő alatt.

 

 

Melléklet 2.

Egyéni versenyek

2.1 Aenigmata Latina (minores)

Az Aenigmata Latina (minores) versenyszámára egyénileg lehet nevezni. Azoknak a latin nyelvet tanuló diákoknak a jelentkezését várjuk, akiknek tudásszintje a középiskolai latinversenyek minores szintjének felel meg: declinatiók I–V., fontosabb névmások (is ea id, ille illa illud, hic haec hoc, qui quae quod), melléknévfokozás és adverbiumképzés, coniugatio I–IV: imperfecta actio indicativus és praesens perfectum).

A minores kategóriában nevezhet életkortól és/vagy osztálytól függetlenül, aki nyolc- vagy hat- vagy négyosztályos középiskolában vagy az általános iskola felső tagozatán legfeljebb egy éve tanul latint (vagyis 2018. szeptembere után kezdett el latin tanulni). Aki régebb óta tanul latint, a maiores kategóriában nevezhet a versenyre.

Feladat: Egyszerű latin nyelvű szöveg magyarra fordítása és a szöveghez kapcsolódó rövidebb feladatok megoldása. A szöveg a verseny fő témájának („minta, példakép, utánzás”) megfelelően olyan irodalmi művekhez vagy képzőművészeti alkotásokhoz fog kapcsolódni, amelyeknek az ókorban utánzatai, másolatai készültek. A rendelkezésre álló idő 150 perc.

Segédeszközök: bármilyen segédeszközt lehet használni (szótár, saját jegyzet, könyv), illetve számítógép. A fordítás elkészíthető papíron vagy számítógépen. A versenyzők a sikeres megoldáshoz az interneten is szabadon keresgélhetnek. A feladatot a versenyzőknek önállóan kell megoldaniuk.

A felkészüléshez ajánljuk:

A Hyperión verseny Aenigmata Latina archívuma (https://btk.pte.hu/hu/klf/klf/hyperion-verseny)

A közoktatásban használt latin tankönyvek nyelvtani anyaga N. Horváth Margit - dr. Nagy Ferenc: Latin nyelvkönyv I-IV. OFI (NT-13119-419/NAT)

Nagy Ferenc - Kováts Gyula - Péter Gyula: Latin nyelvtan a középiskolák számára. OFI (NT-02075)

Hyperión lexikon, műtárgyadatbázis és kereső: http://antik.szepmuveszeti.hu/hyperion2/

 

2.2 Aenigmata Latina (maiores)

 Az Aenigmata Latina (minores) versenyszámára egyénileg lehet nevezni.  Azoknak a latin nyelvet tanuló diákoknak a jelentkezését várjuk, akiknek tudásszintje a középiskolai latinversenyek maiores szintjének felel meg, tehát a minores szinten túl: a négy coniugatio teljes aktív és passzív ragozása, participiumok és infinitivusok, accusativus és nominativus cum infinitivo, participium coniunctum és absolutum, gerundium, gerundivum, coniunctivus főmondati használata, consecutio temporum.

A maiores kategóriában nevezhet életkortól és/vagy osztálytól függetlenül, aki nyolc- vagy hat- vagy négyosztályos középiskolában vagy az általános iskola felső tagozatán már legalább második éve tanul latint (vagyis 2017. szeptemberében vagy korábban kezdett el latin tanulni). Aki kevesebb ideje tanul latint, a minores kategóriában nevezhet a versenyre.

Feladat: Összetettebb latin nyelvű szöveg magyarra fordítása és a szöveghez kapcsolódó rövidebb feladatok megoldása. A szöveg a verseny fő témájának („minta, példakép, utánzás”) megfelelően olyan irodalmi művekhez vagy képzőművészeti alkotásokhoz fog kapcsolódni, amelyeknek az ókorban utánzatai, másolatai készültek. A rendelkezésre álló idő 150 perc.

Segédeszközök: bármilyen segédeszközt lehet használni (szótár, saját jegyzet, könyv), illetve számítógép. A fordítás elkészíthető papíron vagy számítógépen. A versenyzők a sikeres megoldáshoz az interneten is szabadon keresgélhetnek. A feladatot a versenyzőknek önállóan kell megoldaniuk.

A felkészüléshez ajánljuk:

Lásd az Aenigmata Latina minores kategória ajánlásait.

Lebonyolítás: Aenigmata Latina minores és maiores

A verseny két fordulóból áll.

Első forduló:

Megszervezésére az iskolákat kérjük meg. A forduló megkezdése előtt néhány órával elküldjük az előzetesen regisztrált iskolai/szaktanári e-mailcímre a versenyfeladatokat.

A fordulón a rendelkezésre álló idő 150 perc.

A fordulót megszervező szaktanárok döntése, hogy a feladatok megoldását milyen formában kérik a versenyzőktől; bármilyen formát (papír vagy digitális) elfogadunk.

Az értékeléshez a szaktanár kollégák segítségét kérjük. Kérjük, hogy a kijavított, lepontozott fordításokat e-mailben küldjék el verseny címére: pecs.hyperion@gmail.com vagy klf@pte.hu. A javításhoz és pontozáshoz a segédletek letölthetők lesznek a versenyhonlapról az iskolai forduló utáni naptól kezdve.

Döntő:

A döntőn rendelkezésre álló idő 150 perc.

Az országos döntőbe jutottak munkáit szakmai zsűri értékeli.

 

 


 

KORÁBBI HYPERIÓN VERSENYEK (ARCHÍVUM)

 

Klasszika-filológia Tanszék

H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6    72/503 600/64060    klf@pte.hu