Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Biztonságban, a szabályok betartása mellett

szeptember

14.

A közelmúltban két, nagy hallgatói létszámú rendezvény is zajlott Karunkon. A szervezők és a résztvevők mindkét alkalommal különös figyelmet fordítottak a járványügyi készültség idejére előírt szabályokra, és azok betartására.

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán a közelmúltban két olyan rendezvény is volt, melyeken nagy létszámban vettek részt hallgatók. A Kar a júliusi diplomaosztó ünnepség helyett 2020. augusztus 28-án búcsúzott el a tavaszi szemeszterben oklevelet szerző hallgatóktól, augusztus 31. és szeptember 4. között pedig az orientációs napok keretében fogadta az elsőéveseket.

A szervezők mindkét alkalommal különös figyelmet fordítottak arra, hogy a résztvevők biztonságban vehessenek részt ezeken az eseményeken.

Mindezen túl ezúton szeretnének köszönetet mondani valamennyi hallgatónak a járványügyi készültség idejére bevezetett szabályok betartásáért. Fegyelmezettségüknek köszönhetően mind a búcsúztató ünnepség, mind az orientációs napok a saját és a mások egészségének megóvása jegyében zajlottak.