Gábor Endre

Gábor Endre a BTK magyar, angol, esztétika és kommunikáció szakán tanult, az egyetemről kikerülve tanított irodalmat és filozófiát, dolgozott újságíróként, szerkesztőként, televíziós producerként. Az ő rejtvényeit kellett megfejteni a Szerencsekerékben, forgatott dokumentumfilmet, majd krimiíróként is kipróbálta magát. Igazi polihisztor. Egyetemi éveiről, pályafutásáról, emlékeiről kérdeztük levélinterjú formájában.

 "Mindig azt mondom, a legfontosabb, amit a pécsi egyetemtől kaptam, hogy megtanított tanulni. Ha szükségem van valamilyen ismeretre, pontosan tudom, hogyan keressem meg, vagy sajátítsam el. A médiában is ez segített boldogulni, egyik nap szőlőtermesztésről forgattunk, másnap az alkoholizmusról. Soha nem jelentett gondot a felkészülés. Bármiben el tudok mélyülni."

Ön a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-esztétika-kommunikáció szakán tanult. Miért ezt a szakot választotta? Mik voltak a tervei, elképzelései, ezen elvárásai hogyan valósultak meg?

Nem voltak terveim, még csak elképzelésem sem nagyon. Családomban mindenki műszaki, természettudományos érdeklődésű volt. Eleinte úgy tűnt, én is folytatom a hagyományt, a gimnáziumban matek-fizika fakultációra jártam. Szépen teljesítettem, de minden szabad időmben, sőt az unalmasabb órák alatt is szépirodalmat olvastam. A felvételi lap leadása előtt egy-két héttel tettem fel magamnak a kérdést, ha az irodalom érdekel, miért ne irodalomszakra jelentkezzek. Az ötletet tett követte, már csak egy másik szakot kellett találnom mellé, akkoriban nem volt egyszakos képzés. A marxista történelem nem érdekelt, így ikszeltem be az angol szakot. Én döbbentem meg legjobban, amikor felvettek. A nyelvszakról hamar kiderült, nem nekem való, és egyre többet jártam esztétika kurzusokra. Végül úgy döntöttem, ott a helyem, és átjelentkeztem. A kommunikáció szakon nagyon jó tanári gárda gyűlt össze, azt is hozzácsaptam. Elvárásom az volt, hogy minél többet olvashassak akár vizsgaidőszakban is. Hát ez teljesült.

Milyenek voltak az egyetemi évei? Milyen élményeket szerzett itt? Kik voltak azok a meghatározó személyek, akik nagy hatást tettek Önre? Régi csoporttársai és tanárai közül kivel tartja még ma is a kapcsolatot?

Két évvel azelőtt kezdődött az egyetemi szintű tanárképzés, hogy én Pécsre kerültem. Forrt, alakult még minden, így a keretek kialakításában mi is részt vettünk. Beleszólhattunk mindenbe, és a kar megálmodói nemcsak megszívlelték tanácsainkat, de igényt is tartottak a véleményünkre. Az egyetem falain kívül a régi rendszer recsegett-ropogott, ez is hozzájárult ahhoz, hogy egyre szabadabb légkörben tanulhassunk. Órákon is folyt a világmegváltás, és ha az épület bezárt, sokszor a tanárokkal együtt a Makáriban folytattuk. Utána meg a Tavaszban, mert az hajnali kettőig tartott nyitva. Nagyon sok hatás ért minket: Bécsy Tamás, Kisbali László, Tatár György, Horányi Özséb, Niedermüller Péter, Bókay Antal, Kabdebó Lóránt, Kulcsár Szabó Ernő és még folytathatnám hosszan a sort. Előfordult, hogy szigorlat után magunkra zártuk a tanszék ajtaját, és egy üveg konyak mellett azt is megtárgyaltuk, amit a vizsgán nem lehetett. Volt, aki meghívott magához, megetetett minket (mindig éhesek voltunk), azután késő éjszakáig beszélgettünk. Gyakran együtt utaztunk a tanárokkal Budapestre, és az is megesett, hogy a vonaton vizsgáztunk.

Az „idősebb” diákok közül Kiss Sanya tette a legmélyebb benyomást rám. Rendkívüli alakja volt az akkori éveknek (sajnos néhány éve eltemettük), lázadó szellemével, állandó provokatív megnyilvánulásaival ő volt a kovásza az akkori bölcsészéletnek. Ma már csak néhány egykori diákkal tartok rendszeres kapcsolatot, de ha összeakadok valakivel a régiek közül, ugyanott folytatjuk, ahol annak idején abbahagytuk. Néhány éve Pécsi szál néven összejövetelt tartottunk egy fővárosi kocsmában, meglepően sokan jöttek el azok közül, akik a nyolcvanas években, a kilencvenes évek elején Pécsre jártak. Legutóbb Gallasz Joe-ról emlékeztünk meg (azon a repülőgépen utazott, amelyik Rio De Janeiróból Párizsba tartva az óceánba zuhant). Egy papírra felírtuk, amit nem mondhattunk már el neki életében, és egy lepecsételt palackban a Dunába dobtuk az üzenetet...

Milyen volt akkoriban a hangulat a tanszéken? Kik voltak a csoporttársai, tanárai? Itt szerzett ismeretségei mennyiben befolyásolták további életét? Milyen tevékenységeket végzett az egyetem alatt – vagyis, a tanulás szervezett keretein túl milyen egyéb tapasztalatokkal rendelkezett, mire lediplomázott?

A hangulat családias volt, mindenki ismert mindenkit, tanárok, diákok. A tanítás nem ért véget az órák után, rengeteget beszélgettünk, vitatkoztunk. Nap mint nap összegyűltünk valaki albérletében, vagy valamelyik kocsmában, és rengeteget tanultunk egymástól is. A kar kulturális életének centruma a Huszárik mozi és Szenes klub volt. Az előbbiben Szilágyi László (Sziszi) jóvoltából megismerhettük a film történetét és megnézhettük a legizgalmasabb kortárs alkotásokat. Az utóbbiban Böszörményi István (Bösze) évekkel a rendszerváltás előtt tartott spontán szervezett előadásokat '56-ról, de például ott bontogatta szárnyait a Kispál és a Borz is. Határtörés címmel fesztivált szerveztünk magunknak. A rajzosok kiállították munkáikat a mozi előterében, fantasztikus előadókat hívtunk, de mi voltunk a büfések is, sőt akkor nálunk még be nem mutatott külföldi filmeket fordíttatunk le, és szebb hangú lányok mondták ott helyben alá a szöveget.

Kire, mire emlékszik szívesen? (Legendás történetek, tanárok stb.)

Minden gólyatáborban megszálltuk az A kollégium 8 és 1/2. emeletét. Kiss Sanya palacsintát sütött, filmeket néztünk, előadásokat szerveztünk, hajnalig vitatkoztunk. Újságot írtunk a gólyáknak, stencilgépen sokszorosítottuk éjszakánként a másnapi számot. De az egyetemen kívül az albérletekben is zajlott az élet. Hatalmas, többnapos bulik voltak. Egy-egy ilyen albérlet legendássá lett, órák alatt elterjedt a cím, ahol összejövetel készült, sokszor beférni is alig lehetett, annyian futottunk össze.

Harmadéves koromban akkori párommal (ma már feleségemmel) egy ilyen legendás albérletbe költöztünk a Nagy Flórián utcában. Esténként egymás után állítottak be az ismerősök, és ha a társaság elérte a kritikus tömeget, elkezdődött a spontán buli. Emlékszem, egyszer a sokadik napon már rettenetesen vágytunk a párommal arra, hogy kicsit kettesben legyünk. Társaságot robbantani viszont nem volt szívünk, ezért észrevétlenül kimásztunk az ablakon, és elmentünk moziba. Amikor visszatértünk, még mindig ugyanannál a témánál tartottak a vendégek. Ott folytattuk, ahol elmenekültünk.

Diploma után könnyen talált munkát? Ki illetve mi segítette a munkakeresésben? Hogyan lett újságíró, hogyan került a média közelébe? Melyek azok a képességek, amelyek ehhez a hivatáshoz szükségesek? Mennyiben volt elegendő alap a Pécsi Tudományegyetemen szerzett tudás?

Bár Pécsen két helyre is hívtak dolgozni egyetem után, én Budapesten is szerencsét akartam próbálni. Pechemre akkoriban szűntek meg egymás után a bölcsészállások, a kutató- és kulturális intézetekben, lapoknál, úgy tűnt, hoppon maradok, de visszaút már nem volt. Sebaj, gondoltam, felcsapok ügynöknek, keresek egy rakás pénzt, és a szabad időmben kedvemre bölcsészkedhetem. Így telt a nyár, a bökkenő csak az volt, hogy két hónap alatt egyetlen üzletet sem sikerült nyélbe ütnöm (cégeknek árultam adatbázist). Szeptember 2-án körbetelefonáltam a középiskolákat, és kb. a huszadik kísérletre találtam egy szakközépiskolát, ahol azt mondták, tegyem le a kagylót, és azonnal menjek be tanítani. Így lettem tanár. Októberben találtam egy hirdetést, amelyben magyar-filozófia szakos tanárt kerestek gimnáziumba. Felhívtam őket, de kiderült, hogy elkéstem, az állást már betöltötték. Megtudtam viszont, hogy az illető nem végzett filozófiát, ezért rettenetesen félt a tanításától. Elkértem a számát, és felajánlottam, hogy cseréljünk: ő menjen az én helyemre, én meg az övére. Azonnal ráállt.

Egy év alatt rájöttem, hogy nagyon szeretek tanítani, de nem ez az én utam. Újabb kihívásokra, mozgalmasabb életre vágytam. Jelentkeztem a Magyar Hírlap stúdiójába, és ott ragadtam újságírónak. Egy-két flekkes cikkek tömkelegét gyártottam a következő évben, és egyre inkább azt éreztem, ott kellene kezdeni a munkát, ahol abba kellett hagynom, hogy elkészüljön estére a hír. Riportot szertettem volna írni, emberi sorsokkal megismerkedni, de erre kezdőként a napilapnál nem volt lehetőségem. Egyszer egy hajléktalanok számára átalakított hajóról kellett hírt adnom. A sajtótájékoztató után olyan szívesen elbeszélgettem volna a lakókkal, de rohannom kellett, hogy a tízmondatos szöveg időre elkészüljön. Feleségem akkor már a rádióban dolgozott, beszámolt a hajóról kollégájának, Vízy Andrásnak, aki abban az időben a Magyar Televíziónak is dolgozott, mire ő megkérdezte, nincs-e kedvünk riportot forgatni a témáról. Hogyne lett volna! Leforgattuk, mindenkinek nagyon tetszett, ezért maradhattunk, vihettük a következő témát. Így lettünk mindketten egyszerre tévések, Judit riporter, én szerkesztő.

Mindig azt mondom, a legfontosabb, amit a pécsi egyetemtől kaptam, hogy megtanított tanulni. Ha szükségem van valamilyen ismeretre, pontosan tudom, hogyan keressem meg, vagy sajátítsam el. A médiában is ez segített boldogulni, egyik nap szőlőtermesztésről forgattunk, másnap az alkoholizmusról. Soha nem jelentett gondot a felkészülés. Bármiben el tudok mélyülni.

Miért döntött a médiában betöltött szerepkörével párhuzamosan az írói karrier mellett? Hogyan lett Önből író, milyen kompetenciák szükségesek ahhoz, hogy valaki sikeresen foglalkozhasson az írással?

Nem sokkal első lányom születése után két tévénél is dolgoztam, volt, hogy három műsorban egyszerre. Ami kis időm maradt, igyekeztem Enikővel tölteni. Könyvhöz csak késő éjszaka jutottam, hulla fáradtan. Egy-két oldal után rendre kiesett a kezemből... A bennem élő könyvmolyokat azonban etetni kellett, különben lázadozni kezdtek. Ekkor akadt véletlenül kezembe egy kortárs angol tőzsdekrimi. Korábban teljesen kimaradt nekem e műfaj. Ridpath könyvét nem tudtam letenni, vittem magammal, és ha volt két percem, előkaptam. Amikor kivégeztem, hasonlót kerestem, s találtam szép számmal. Azóta heti egy-két kortárs krimivel, thrillerrel működöm. Olvastam volna szívesen magyar kortárs krimit is, de nemigen akadt. Két év múlva kicsit nyugalmasabb időszak köszöntött rám. Akkor döntöttem el, kipróbálom, hátha én is tudnék hasonló történeteteket írni. Ha magyar olvasnivaló nincs is nagyon ebben a műfajban, írnivaló annál inkább. Szép kihívás volt. Így kezdődött. A Sztárvadászat 2007-ban jelent meg. A második, a Halálnász is jön ki hamarosan. A harmadik lassan összeáll a fejemben, és vannak még ötleteim jócskán.

Mik azok a legfontosabb értékek, tapasztalatok, élmények, amelyeket a BTK-s egyetemi évei alatt szerzett és később, álláskeresés vagy munka közben, esetleg az élet egyéb területein is hasznára váltak, válnak? Hogyan segítették a Karon szerzett kompetenciák, értékek terveinek és céljainak megvalósítását? Hogyan érvényesíthetők a bölcsészettel szerzett szemléletek a mai világban?

A tanulás képességét már említettem, a másik fontos tudás, amit itt szereztem, hogy nincsenek kőbe vésett igazságok. Mindent meg lehet, és meg is kell kérdőjelezni, ha az előrevisz. Minden gondolat, eszme csak egy adott viszonyítási rendszerben érvényes. Ezek egymástól elválaszthatatlanok. Ismerőseim szerint már kicsit védjegyemmé vált a kérdés: Mihez képest?

Az egyetemen tanultam meg írásban gondolatokat közölni. Rengeteg esszét kellett gyártanunk az évek során. Emlékszem, első évfolyamon még órákat törtem a fejem Erika írógépem előtt. Az utolsó évben pedig csak leültem a billentyűzet elé, és már hömpölyögtek is elő a kész mondatok a vadonatúj számítógépközpontban. Azt is az akkori időknek köszönhetem, hogy megtanítottak bennünket a számítógéppel bánni. Mire végeztem, annyira rákaptam, hogy azonnal vettünk magunknak otthonra. Egy vagyonba került, évekig törlesztettük, de megérte. Az újságnál a kollégák még csak barátkoztak vele, amikor én már alufóliába csomagolt floppykon hoztam-vittem a cikkeket.

A szöveg iránti érdeklődésem egyre csak nőtt az évek során, olyannyira, hogy idővel a tévézést feladtam, csak hogy szöveggel dolgozhassak a munkahelyemen is. Jelenleg National Geographicnál kamatoztatom a tudást, melynek tekintélyes részét Pécsett szereztem.

Mit tanácsol a mostani felvételizőknek? Ajánlaná-e a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karát? Ha újra felvételizhetne, akkor is ide jelentkezne? Miért?

Feltétlenül. Bár a világ sokat változott, az egyetem pozitív szellemisége nem. Az általam annyira kedvelt családias hangulat még mindig nem múlt el végleg, bár hatalmasra duzzadt az intézmény.

Visszajönne a jövőben egy kari vagy tanszéki szervezésű öregdiák találkozóra Pécsre, a PTE BTK-ra?

Nagyon szívesen.

Érzelmileg mennyire kötődik a Karhoz és mennyire kötődik a saját tanszékeihez? Mit gondol arról, hogy a Kar szeretné felvenni a kapcsolatot újra a volt hallgatóival? Volt-e már tanszéki szervezésű alumni találkozón?

Az érzelmi kötődés nagyon fontos. Amikor felmerült bennem, hogy szívesen kipróbálnám magam a katedrán, csakis a pécsi egyetem jöhetett szóba. Kéthetente tanítok, gyakran aznap vissza is utazom, de a szálak így is újra egyre erősebbé válnak. Új ismeretségek is alakulnak. Még nem voltam ilyen tanszéki találkozón, de remélem, hamarosan erre is sor kerül.

Végezetül megkérem, fejezze be az alábbi mondatokat:

„Azért volt jó bölcsész hallgatónak lenni Pécsen, mert nyitottá tette a gondolkozásom”

„A bölcsészettudomány értékeit azért tartom fontosnak, mert az emberi elme nagyszerű alkotásainak felkutatására indulni a legnagyszerűbb, legörömtelibb szellemi kaland.”

(Rókus Ákos)