Interjúk

2014
már
23

Bendarzsevszkij Anton

Anton történelem-kommunikáció szakokon diplomázott, azóta előbbi szakterületből PhD-zik, egy reptéri transzfercég üzleti hálózatát fejleszti, rovatvezető a Kitekintőnél, miközben dokumentumfilmet készít a csernobili katasztrófáról.

Tovább
2010
okt
02

Farkas Mária

Farkas Mária a Bölcsészettudományi Kar Romológia Tanszékének egykor BA-s, jelenleg pedig mesterképzésben részt vevő hallgatója a ranglétrát megjárva ma már a Gandhi Gimnázium tanára, és roma ügyekért felelős igazgatóhelyettese. Sokrétű érdeklődése, a gyerekek iránti szeretete sarkallta arra, hogy mindig többet és többet tanuljon.

Tovább
2010
júl
19

Graf Orsolya

Graf Orsolya, Karunk egykori néprajz – kommunikáció szakos hallgatója, a Pannon Filharmonikusok kommunikációs menedzsere szereti a napfényt és a koffeinmentes kávét. Nem ő mondta, láttam.

Tovább
2011
szep
15

Erős Balázs

Erős Balázs, a BTK egykori német-kommunikáció szakos hallgatója eseménydús egyetemi éveket tudhat maga mögött. Délelőtt csoporttársaival szervezett kiállítást, délután újságcikkeket írt, este edzésre járt vagy bulizott. Azok a bizonyos másnapok sem a szokványos módon teltek számára, egy buli után arra ébredt, hogy nyert negyedmillió forintot.

Tovább

Ferling József

Ferling József orosz-testnevelés szakon végzett a PTE-n. Azóta rövid ideig általános iskolai tanárként, és újságíróként is tevékenykedett több helyen, ma már a pr a szakterülete. Karunkhoz azonban még mindig több szállal kötődik, egy életre szóló szerelem, valamint a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék által. A vele készült beszélgetésből kiderül, hogyan vásárolnak az oroszok, hol randevúzott egykor a feleségével, és az is, hogy véleménye szerint mit kapnak a közgazdászok, és mit a bölcsészek az élettől.

Tovább
2011
feb
15

Fülöp Zoltán

Fülöp Zoltán a Dunántúli Napló újságírója, egykor a magyar és a kommunikáció szak padjait koptatta a BTK-n. Azóta aligha koptat bármilyen padot, vagy akár széket is, ugyanis nem tud megülni egy helyben, folyton jön-megy, szervez, intézkedik, hol kislányát viszi orvoshoz, hol egy készülő cikkhez készít telefonos interjút.

Tovább
2014
okt
22

Gyuricza Eszter

Gyuricza Eszter biztosra ment, amikor a Bölcsészettudományi Karra felvételizett: konkrét elképzelései, tervei miatt magyar–kommunikáció szakpárra adta be a jelentkezését. Hamar kiderült, hogy nem döntött rosszul, már a diploma megszerzése előtt szerkesztői munkát kapott az Alexandra Kiadónál. 

Tovább
2012
már
19

Haulis Zoltán

Haulis Zoltán mindössze öt éve diplomázott a BTK-n kommunikáció szakon, de már komoly szakmai sikereket tudhat magáénak. Friderikusznál dolgozott évekig, majd később elindította saját vállalkozását, a Progressive Productions-t, mely a világ több pontjára készített már reklámfilmeket.

Tovább
2011
okt
28

Vorák Anita

Vorák Anitának, az [origo] Soma-díjas oknyomozó újságírójának a kérdezés a kenyere, ezúttal azonban én kérdeztem, és ő válaszolt. A vele készült beszélgetésből kiderül, hogy ha külkereskedőnek készült, miért magyar szakon folytatta tanulmányait, és aztán végül miért politológiából szerzett diplomát Karunkon.

Tovább
Ágoston Zoltán

Ágoston Zoltán

Ágoston Zoltán a Jelenkor című irodalmi folyóirat főszerkesztője, magyar-művészettudomány szakpáron végzett irodalmár, újságíró. Az általa vezetett lap szerkesztőségében kérdeztük egyetemi éveiről, korábbi hallgatótársairól.

Tovább
2011
nov
26

Bagossy László

Bagossy László életét végigkísérte a színház, édesapja nyomdokaiba lépve ő is rendezőként találta meg saját helyét. Pályáját több díjjal is elismerték, írt mesekönyvet is, melyet szintén színpadra vitt, és azóta is az Örkény István Színház kedvelt darabjai közé tartozik. 

Tovább
2011
nov
08

Gábor Endre

Gábor Endre a BTK magyar, angol, esztétika és kommunikáció szakán tanult, az egyetemről kikerülve tanított irodalmat és filozófiát, dolgozott újságíróként, szerkesztőként, televíziós producerként. Az ő rejtvényeit kellett megfejteni a Szerencsekerékben, forgatott dokumentumfilmet, majd krimiíróként is kipróbálta magát.

Tovább

Somos Zoltán

Somos Zoltán, a Magyar Televízió sportriportere 2008-ban ért fel a csúcsra, amikor BL-döntőről, labdarúgó Európa-bajnokságról, majd az olimpiáról közvetített. Egyedi stílusa a Pécsett szerzett magyar ismeretekből táplálkozik. Merthogy ikertestvérével és kollégájával, Somos Ákossal együtt a PTE-ről indult az álmok stúdiójába.

Tovább
2010
jún
12

Goják Éva

Goják Éva magyar szakon szerezte első diplomáját, jelenleg mégis olasz és francia nyelvű szakfordítóként, tolmácsként és magántanárként tevékenykedik, aki szerencsésnek érzi magát, hogy az lehet a munkája, ami a passziója is.

Tovább
2010
nov
30

Nádori Lídia

Nádori Lídia azért választotta Pécset, mert el akart szakadni otthonról, függetlenségre vágyott. Jelenleg műfordítóként dolgozik, a Magyar Műfordítók Egyesületének elnökségi tagja, írt mesekönyvet, de nem tartja magát írónak. Egyetemi éveiről kérdeztem levélinterjú keretei között.

Tovább
Maczelka Márk
2008
jan
08

Maczelka Márk

Maczelka Márk a BTK kommunikáció szakán végzett, és már középiskolában is filmekkel foglalkozott. Egyetemi évei alatt alapították meg társaival vállalkozásukat, az Azimuth Filmet, mely reklám- és PR-filmek, illetve dokumentumfilmek készítésével foglalkozik.

Tovább
2012
feb
14

Nimmerfroh Ferenc

Nimmerfroh Ferenc a Dunántúli Napló felelős szerkesztője közvetlenül kollégája, Fülöp Zoltán után mesélte el ellentmondásokkal teli, ugyanakkor nosztalgikus történetét. Nem szeretett volna egyetemi tanulmányokba kezdeni, aztán mégis rászánta magát erre, sőt, a BTK-ra kerülve kellemes csalódás is érte.

Tovább
2009
szep
18

Huszár Zoltán

Dr. Huszár Zoltán PhD, egyetemi docens követve a családi hagyományt tanárnak állt. A BTK-n magyar és történelem szakosként szerzett tapasztalatait, tudását a diploma megszerzése óta folyamatosan használja.

Tovább
2010
máj
11

Bajomi Lázár Péter

Bajomi-Lázár Péter médiakutató kalandvágyból érkezett Pécsre. A Bölcsészettudományi Karon angol és francia szakos volt, de kapcsolatban állt a Horányi Özséb vezette Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékkel is.

Tovább
2013
feb
19

Parti Nagy Lajos

Parti Nagy Lajos a kortárs magyar irodalom egyik meghatározó alakja, versek, novellák mellett írt regényeket, drámákat, valamint fordítóként is foglalkoztatott szerző. 

Tovább
2012
máj
12

Beck Zoli

Beck Zoltánt a 30Y énekeseként ismerhetjük, mellette a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Romológia szakán egyetemi adjunktus.

Tovább

Alumni Közösségi Portál

H-7624 Pécs, Ifjúság útja 6.    +36 72 503 600