Kutatócsoport tagok

Meskó Norbert

Meskó Norbert a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének egyetemi tanára, az Evolúciós Pszichológia Kutatócsoport vezetője. Fő kutatási területe az emberi szexualitás, a párválasztás és a párkapcsolati működés pszichológiai és evolúciós hátterének vizsgálata. Munkájában az evolúciós szemléletet integrálja a szociálpszichológiai és személyiségpszichológiai megközelítésekkel, valamint klinikailag releváns konstruktumokkal, különös figyelmet fordítva a pszichometriailag megalapozott mérőeszközök fejlesztésére és validálására. Több mint 60 tudományos közlemény, három monográfia szerzője, valamint három szerkesztett kötet társszerkesztője.


Kutatás


Kutatási programjának középpontjában a párkapcsolati és szexuális döntések mögött álló pszichológiai attitűdök, motivációk és stratégiák feltárása áll. Vizsgálatai kiterjednek a szexuális motivációk és érzelemszabályozás összefüggéseire, a pármegtartó viselkedések és szexuális stratégiák dinamikájára, valamint a szexuális viselkedés instrumentális és megküzdési funkcióira. Az utóbbi években kutatásainak egyik kiemelt iránya a szexuális–gazdasági csereformák pszichológiai hátterének elemzése, különösen a sugar kapcsolatok iránti nyitottság mint attitűd vizsgálata, valamint ennek összefüggései a közösségi médiahasználattal, testképpel, önértékeléssel és korai élettapasztalatokkal. Emellett foglalkozik a kizsákmányolás pszichológiai formáival, az önérvényesítés és erőforrás-használat maladaptív mintázataival, valamint ezek személyiség- és kapcsolati korrelátumaival. Empirikus kutatásaiban nagymintás kérdőíves vizsgálatokat, longitudinális és kísérleti elrendezéseket, valamint fejlett többváltozós statisztikai és hálózatelemzési módszereket alkalmaz.

Publikációk
ORCID
Research Gate
Google Scholar
MTMT

Munkakör: egyetemi tanár, a kutatócsoport vezetője
Email: mesko.norbert@pte.hu

Bereczkei Tamás

Bereczkei Tamás egyetemi tanár a Pécsi Tudományegyetem Pszichológiai Intézet korábbi igazgatója és doktori iskolájának a leköszönő vezetője. Doktori címét a biológia területén szerezte, kandidátus a filozófiai tudományokban lett, akadémiai doktori címét pedig pszichológiai tárgyú kutatásaiért kapta. Kutatási területe széles tematikát ölel fel: önzetlenség és együttműködés, machiavellizmus, párválasztás, szülői gondoskodás. Munkatársaival és hallgatóival létrehozta a Pécsi Evolúciós Pszichológia Kutató Csoportot, amely több párhuzamosan futó kutatási programot működtet. Több mint 300 publikációja jelent meg, és 18 önálló vagy szerkesztett könyvet írt, amelyeket eddig több mint négyezren idéztek világszerte. Közel 45 éve oktat az egyetemünkön, tevékenysége alatt 17 doktori hallgató szerezte meg PhD fokozatát. Bereczkei Tamás több nemzetközi társaság tagja, és folyóirat szerkesztője. Számos szakmai elismerés és kitüntetés mellett 2020-ban megkapta a Magyar Érdemrend Tiszti Kereszt (polgári tagozat) kitüntetést.


Kutatás


Az elmúlt évtizedben meglepő fordulatok következtek be a machiavellizmus kutatásában. Miközben 60-as, 70-es évek klasszikus szociálpszichológiai kísérleteinek számos következtetése tarthatónak bizonyult, néhány esetben számottevő újraértelmezésekre került sor. A machiavellisták valóban racionálisan gondolkodó, „hidegfejű” emberek, de úgy tűnik intenzív érzelmeket élnek át a társas kapcsolataikban, amelyeket viszont jól lepleznek, és ez segítheti a megtévesztés sikerességét. Minden előzetes elvárás ellenére rossz elmeolvasónak bizonyultak, de képesek lehetnek arra, hogy pontos megállapításokat tegyenek potenciális áldozataik tipikus jellemvonásairól, különösen olyan helyzetekben, amelyek lehetővé teszik a manipulációt. Vágynak az azonnali nyereségre, de képesek hosszú távon is gondolkodni, amennyiben rugalmasan igazítják döntéseiket a szituáció pillanatnyi állásához. Mindez összhangban lehet az un. Machiavelli intelligencia evolúciós hipotézisével, amely szerint a csalás és a manipuláció központi szerepet játszott a főemlősök – benne az ember - agyának növekedésében és kognitív képességeinek fejlődésében. A társak szisztematikus és eredményes manipulációja valóban erőteljes szelekciós erő lehetett a múltban, de ez valószínűleg nem az elmeolvasás és intelligencia kidolgozásához vezetett (azt más evolúciós folyamatok végezhették), hanem a környezet specifikus jellemzőinek a pontos kiértékeléséhez, a csoporttársak árnyalt kategorizálásához és a rugalmas döntéshozatalhoz. Kutatásaink arra keresnek választ, hogy milyen kognitív mechanizmusok állnak a machiavellisták döntései mögött és ezek milyen feltételek mellett vezetnek sikeres manipulációhoz. A projekt olyan multidiszciplináris megközelítést foglal magában, amely párhuzamosan négy szerveződési szinten törekszik tanulmányozni a jelenséget, mégpedig a neurobiológiai, kognitív, affektív, és személyiségvonások szintjein.

Publikációk
ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör: egyetemi tanár
Email: bereczkei.tamas@pte.hu

Birkás Béla

Birkás Béla a PTE ÁOK Magtartástudományi Intézet egyetemi docense. Kutatási érdeklődésének középpontjában az evolúciós személyiségpszichológia, a Dark Triad / Dark Tetrad személyiségvonások, valamint a személyiség és mentális egészség kapcsolata áll. Az egyéni különbségeket funkcionális, evolúciós és pszichometriai szempontból vizsgálja, különös hangsúlyt fektetve a DSM-5-alapú személyiségmodellek alkalmazására. Kutatásai empirikus, adatvezérelt megközelítésre épülnek, és a modern transzdiagnosztikus modellekre, melyekkel igyekszik összekapcsolni az alapkutatást a mentális egészség pszichológiailag releváns kérdéseivel.


Kutatás


Az evolúciós személyiségpszichológia és az életmenet-elmélet alkalmazásával vizsgáljuk az egyéni különbségek funkcionalitását. A hátrányos körülmények gyermekkorban egyrészt kedveznek a gyorsabb életmenetstratégiák kialakulásának, és a „Sötét Triád” személyiségvonások előfordulásának, melyek egyúttal előnyösebbek is gyorsabb életmenet stratégiák esetén. Hasonló összefüggéseket vizsgálunk a párválasztási stratégiák, kockázatvállalás vagy hosszú távú tervezés hátterében meghúzódó személyiségvonások és életmenet-stratégia mutatók elemzésével. 

Dark Triad / Dark Tetrad (DT) személyiségvonások
A DT vonások kutatása során ezen személyiségjegyek társas, kapcsolati és mentális egészséggel kapcsolatos következményeit vizsgáljuk. Aktuálisan, a DT vonások transzdiagnosztikus jelentősége áll vizsgálataink középpontjában, illetve kapcsolódásuk a DSM5 kérdőívekkel és egyéb, összefüggő személyiségfunkciókkal. 

Személyiség és mentális egészség
Empirikus vizsgálataink azt elemzik, hogy a személyiségvonások miként járulnak hozzá a pszichés sérülékenységhez vagy éppen a rezilienciához. A kutatások klinikailag releváns, de nem feltétlenül klinikai mintákon zajlanak és magukba foglalják a DSM-5-alapú személyiségmodellek alkalmazását, például a PID-5-BF és a LPFS-BF kérdőívek használatával. 
 

Publikációk
ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör: egyetemi docens
Email:

Czibor Andrea

Andrea a Pécsi Tudományegyetemen végzett pszichológusként, majd ugyanitt PhD fokozatot szerzett az Evolúciós és Kognitív Pszichológia Doktori Programban. Evolúciós pszichológiai érdeklődése mellett munka- és szervezetpszichológiával foglalkozik, kutatási is e két területre, illetve ezek metszeteire fókuszálnak. Az evolúciós pszichológiai nézőpontot szívesen használja szervezeti jelenségek elemzése, értelmezése során.


Kutatás


Kutatásainak fókuszában jórészt a munkavállalói jóllétet befolyásoló szervezeti és egyéni tényezők, illetve a vezetői viselkedések, attitűdök és személyiségjellemzők állnak. Kiemelt kutatási területe a sötét vonások munkahelyi korrelátumainak vizsgálata, a munkahelyi mobbing hátterének és következményeinek elemzése, illetve a vezetői személyiségjellemzők és attitűdök munkavállalói jóllétre és dolgozói attitűdökre gyakorolt hatásai. 
Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Szociál- és Szervezetpszichológia Tanszékének habilitált docense.
 

Publikációk
ORCID
Research Gate
Google Scholar 
MTMT

Munkakör: egyetemi docens
Email: czibor.andrea@pte.hu

Csathó Árpád 

A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának Magatartástudományi Intézetében egyetemi docens és az intézet vezetője. Doktori fokozatát a Radboud Egyetemen (Nijmegen, Hollandia) szerezte. Jelenlegi kutatásai elsősorban két területre fókuszálnak: az akut és krónikus mentális fáradtságra, valamint az akut és krónikus fájdalomra. Fő módszertani megközelítései a kognitív kísérleti módszertanon alapulnak, ugyanakkor kérdőíve-alapú kutatásokat is végez és publikál a kognitív, az egészség- és az evolúciós pszichológia területén.


Kutatás


 

A mentális fáradtság hatása a vizuo-motoros kontroll folyamatokra


A kísérletsorozat a vizuálisan irányított mozgástevékenység változását vizsgálja növekvő mentális fáradtság szint alatt. A projekt fő kérdése az, hogy a mozgásirányítást milyen alfolyamatokon keresztül befolyásolja a mentális fáradtság. Abból a feltevésből indulunk ki, hogy a fáradtság elsősorban olyan mentális tevékenységekre van kedvezőtlen hatással, amelyek fokozott kognitív kontrollt igényelnek. A kutatás során a mentális fáradtságot hosszan tartó feladatvégzéssel váltjuk ki. A projekt célkitűzései a következők. [1] Vizsgáljuk egyrészt azt, hogy a növekvő fáradtság mennyire befolyásolja a mozgás-kontroll stabilitását, illetve váratlan helyzetben mutatott flexibilitását. [2] Célkitűzésünk továbbá az is, hogy összehasonlítsuk a téri és az idői feladatjellegek szerepét a mozgás-kontroll fáradékonyságában. [3] Harmadik célkitűzésünk annak a kérdésnek a vizsgálatára irányul, hogy milyen mértékben vezethetők vissza a fáradtság hatására bekövetkező mozgásváltozások a feladat-motiváció csökkenésére, vagy a kognitív kapacitás kimerülésére. [4] A motiváció kérdésére vonatkozik a 4. célkitűzés is: erőfeszítés és jutalom alapú döntési helyzetek mentén vizsgáljuk, azt, hogy fáradt állapotban mennyire változik a nehezebb mozgási tevékenységre való motiváció a feladat jutalmazó értékének, illetve nehézségének függvényében. [5] Végül, fontos célkitűzésünk az is, hogy elektrofiziológiai adatok rögzítésével (pl. EGK, bőrellenállás), megvizsgáljuk az autonóm idegrendszeri változást, illetve az ahhoz kapcsolódó arousal változás irányát (növekvő, vagy csökkenő trend) a hosszan tartó mozgásvégrehajtás során.
 

Publikációk
ORCID
Research Gate
MTMT

Gyuris Petra

2003-ban szerezte pszichológus diplomáját, 2009- ben doktori fokozatát és 2022-ben habillitált. Kutatási területe majd 20 évig a párválasztás, ezen belül a szexuális imprinting volt. Az utóbbi 15 évben foglalkozott evolúciós pszichopatológiával, testvérek és féltestvérek kapcsolatának, illetve a segítségnyújtás evolúciós hátterével. Érdeklődésének középpontjában jelenleg az ADHD evolúciós pszichológiai háttere áll. A PTE Pszichológia Intézetének egyetemi docense, ahol kognitív- és evolúciós pszichológia tantárgyakat oktat.


Kutatás


Az ADHD és az ASD evolúciós pszichológiai hátterének kutatása segít megérteni, hogy ezek a jellegzetességek nem „hibák”, hanem eltérő idegrendszeri stratégiák. Egyre inkább úgy tűnik, hogy bizonyos környezetekben ezek az adottságok kifejezett túlélési előnyt jelenthettek. Mindennek az ismerete segíthet új nézőpontot adni az emberi sokféleség természetes eredetéről. Támogatást nyújthat az erősségalapú nevelési és oktatási megközelítésekhez és hozzájárulhat a személyre szabottabb pedagógiai és terápiás módszerekhez.
 

Publikációk
Research Gate
Google Scholar
MTMT

Munkakör: egyetemi docens
E-mail: gyuris.petra@pte.hu
 

Kocsor Ferenc

.


Kutatás


.
 

Publikációk
Research Gate
Google Scholar
MTMT

Munkakör: tudományos főmunkatárs
E-mail: kocsor.ferenc@pte.hu
 

Putz Ádám

2018-ban szerezte PhD fokozatát a Pécsi Tudományegyetemen, ahol doktori kutatásai során a szépségsztereotípiák társas cserekapcsolatokra és megbízhatósági ítéletekre gyakorolt hatásait vette górcső alá. A fokozatszerzést követően kutatásai két fő irányba ágaztak. Egyrészt a csoporton belüli és csoportközi együttműködést elősegítő tényezőket vizsgálja, amelyhez PhD hallgatójával, Fehér Adriánnal közösen egy új kísérleti játékot fejlesztett ki. Másik fő kutatási területe a fizikai vonzerő és szépségsztereotípiák hatásának feltárása a szexuális erőszak elkövetőinek és túlélőinek megítélésében. Az elmúlt években több hazai és nemzetközi kutatási projektben is részt vett, többek között Menelaos Apostolou és Marta Kowal munkacsoportjaiban. Legjelentősebb hazai kollaborációi Prof. Meskó Norberthez kapcsolódnak, ám emellett a PTE KTK kutatóival is publikált tanulmányokat a fizikai vonzerő startup-támogatásra, valamint a homofília eWOM-elfogadásra gyakorolt hatásai témájában.


Kutatás


A szépség sztereotípiák hatása a szexuális erőszak elkövetőinek, illetve túlélőinek megítélésére

Kutatásunk azt vizsgálja, hogyan befolyásolják a szépségsztereotípiák a szexuális erőszak elkövetőinek és túlélőinek megítélését. Kísérleteinkben szisztematikusan manipuláljuk a szereplők fizikai vonzerejét, nemét és etnikai hovatartozását, valamint a tényállás jellegét (például ismeretlen elkövető vs. ismerős, „date rape” szituáció). A résztvevők döntéseit nemcsak a szereplők külseje, hanem olyan pszichológiai tényezők is befolyásolják, mint a nemierőszak mítoszok elfogadása, az igazságos világba vetett hit vagy a szexizmus különböző formái.
A projekt nemzetközi együttműködésben zajlik, így magyar minták mellett amerikai és török adatokat is gyűjtöttünk. Eredményeink arra utalnak, hogy a szépség alapú heurisztikák és az ideológiai meggyőződések együttesen határozzák meg, kit mennyire tartanak felelősnek vagy hitelesnek szexuális erőszak esetén.
 

A csoporton belüli, illetve csoportközi együttműködés vizsgálata egy innovatív kísérleti játékprogram segítségével


Kutatásunk egy általunk fejlesztett árvízvédelmi kísérleti játékon keresztül vizsgálja a csoporton belüli és csoportközi együttműködés dinamikáját. A játék minden fordulójában a résztvevőknek arról kell dönteniük, hogyan osztják el a rendelkezésükre álló homokzsákokat: saját házuk védelmére (önző stratégia), saját falujuk határába (csoporton belüli együttműködés), vagy a két falut közösen védő nagy gátra (csoportközi együttműködés). Ez a triádikus döntési helyzet lehetővé teszi, hogy egyszerre modellezzük az egoizmust, a parochiális együttműködést és az univerzális, csoportok közötti kooperációt.
A nemzetközi együttműködésben végzett adatgyűjtés alapján látens profil analízissel többféle játékstratégiát azonosítottunk – például a Logikus, az Önző, a Számító vagy az Áruló profilt. Emellett vizsgáljuk, hogy személyiségjellemzők – mint a Sötét Triád, az életmenet‑stratégia, az elmeészlelés vagy a Big Five – miként befolyásolják az eltérő kooperációs mintázatokat.
 

Publikációk
Research Gate
Google Scholar
MTMT

Munkakör: egyetemi adjunktus
E-mail: putz.adam@pte.hu
 

Csányi Edit

2020-ban BA, majd 2022-ben MA diplomát szerzett pszichológiából a Pécsi Tudományegyetemen. Jelenleg az egyetem PhD hallgatója. Kutatási érdeklődése a szexualitás kognitív és evolúciós háttérmechanizmusainak feltárására irányul, különös tekintettel a női orgazmusszínlelés jelenségére. Munkáiban az orgazmusszínlelés érzelemszabályozási funkcióit, kapcsolati beágyazottságát és szociokulturális összefüggéseit vizsgálja, valamint azt, hogy különböző szexuális helyzetekben milyen eltérő pszichológiai dinamikák vezethetnek a színleléshez.
 

Publikációk

Orcid
Research Gate
Google Scholar
MTMT

Munkakör: PhD hallgató
E-mail: csanyi.edit@pte.hu
 

Fehér Adrián

.
 

Publikációk

ORCID
Research Gate
Google Scholar
MTMT

Munkakör: PhD hallgató
E-mail: 
 

Jessica S. Ehlers

.
 

Publikációk

ORCID
Research Gate
Google Scholar
MTMT

Munkakör: PhD hallgató
E-mail: 
 

Zoë Brinkert

A Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskola hallgatója, eredetileg Hollandiából származik. Alap- és mesterdiplomáját a szociális munka területén szerezte, ám már ekkor érződött erős érdeklődése a pszichológia iránt. Doktori kutatása a szépségsztereotípiákat, a szexuális erőszak észlelését, a személyiséget és az érzelemszabályozást vizsgálja. Tanulmányai mellett segítőként dolgozik a Trajectum intézet hollandiai osztályán, ahol enyhe értelmi fogyatékossággal, valamint összetett viselkedési vagy pszichiátriai problémákkal élő klienseket támogat. Klinikai tapasztalatai – beleértve a szexuális erőszak túlélőivel és elkövetőivel végzett munkát – nagyban formálják tudományos érdeklődését. Zoë célja, hogy áthidalja a pszichológia és a szociális munka közötti szakadékot, és javítsa a sérülékeny csoportok mentális egészségét.

Publikációk

ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör: PhD hallgató
E-mail: xx6ywe@tr.pte.hu
 

Őry Fanni

2020-ban szerezte BA, majd 2022-ben MA diplomáját pszichológiából a Pécsi Tudományegyetemen. Kutatásaiban elsősorban a krónikus egészségügyi állapotokkal való együttélés, illetve a nők saját testükhöz való viszonyulása érdekli. A jövőben tervezi sportpszichológiai kutatások elindítását is. Fanni jelenleg egyetemi tanársegéd, PhD hallgató és sportszakpszichológus jelölt.

Publikációk

ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör: PhD hallgató
E-mail: ory.fanni@pte.hu

Károlyi Lili

2024-ben szerezte BA diplomáját pszichológiából a Pécsi Tudományegyetemen, jelenleg pedig MA tanulmányait végzi Társadalom és Szervezetpszichológia szakirányon. Kutatásaiban elsősorban a szexuális kommunikáció, a szexuális elégedettség, valamint a női szexuális működés és jóllét érdekli, különös tekintettel a színlelt orgazmus jelenségére. A jövőben tervezi további kutatások indítását a szexualitás és intimitás témakörében. Tanulmányait Szexuálpszichológia szakirányú továbbképzésben szeretné folytatni.

Publikációk

ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör: -
E-mail: -

Kozma Lili

2025-ben szerzett pszichológia BA diplomát a Pécsi Tudományegyetemen. Jelenleg pszichológia MA képzésen tanul. Kutatási érdeklődése a párkapcsolati státusszal való elégedettség pszichológiai meghatározóinak feltárására irányul. Vizsgálatában kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az érzelemszabályozás, a kötődési mintázatok és a személyiségjellemzők miként járulnak hozzá ahhoz, ahogyan az egyének megélik és értékelik aktuális párkapcsolati helyzetüket. A párkapcsolati elégedettség, valamint a szingliséggel kapcsolatos attitűdök is megjelennek kutatásában.

Publikációk

ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör: -
E-mail: -

Kunhegyi Zsófia 

Zsófi 2024-ben BA diplomát szerzett, jelenleg pedig MA klinikai- és egészségszakirányon képződik a Pécsi Tudományegyetemen. Kutatási érdeklődése a párkapcsolatok működéséére irányul, központban a hűtlenséggel. Szakdolgozati kutatásában a hűtlenségi ellenállás jelenségét vizsgálja a személyiségvonások, kötődési dimenziók, szocioszexuális irányultság és kognitív érzelemregulációs stratégiák összefüggésében.

Publikációk

ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör: -
E-mail: -

Máj Renáta

2024-ben BA diplomát szerzett pszichológiából a Pécsi Tudományegyetemen. Jelenleg az egyetem mesterszakos hallgatója. Kutatási érdeklődése az egyedülállóság pszichológiai hátterének feltárására, valamint az érzelemszabályozási folyamatok szerepének vizsgálatára irányul. Mesterszakos szakdolgozatában az egyedülállóság okait és azok érzelemszabályozással való összefüggéseit elemezte, melynek keretében egy saját kérdőívet is kidolgozott a jelenség komplexebb megértése érdekében.

Publikációk

ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör: -
E-mail: -

Molnár Anna

Kutatási érdeklődése az arcpreferencia mögött álló egyéni és evolúciós hatások feltárására irányul. Szakdolgozatában az aknés arcok percepcióját befolyásoló személyiségtényezőket, valamint párválasztási és életmenet stratégiákat vizsgálja.

Publikációk

ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör: -
E-mail: -

Rápli Katalin

2025-ben szerzett pszichológia BA diplomát a Pécsi Tudományegyetemen, azóta pedig a PTE Klinikai- és Egészségpszichológia specializációján végzi mesterképzését. Tanulmányai mellett önkéntesként tevékenykedik a Pécsi Gyermekklinikán, többek között a Pszichiátriai Osztályon. Emellett a Tanítsunk Magyarországért program mentoraként részt vesz hátrányos helyzetű gyermekek támogatásában. Korábbi kutatási témái között szerepelt a kognitív érzelemszabályozás és a személyiségvonások összefüggései, valamint a belső beszéd hatása a kognitív teljesítményre, és annak multimodális tanulásban betöltött szerepe. Jelenlegi kutatása a párkapcsolati idealizáció és a maladaptív személyiségműködés és érzelemszabályozás területei köré szerveződik. Jövőbeli tervei között szerepel a klinikai szakpszichológus szakképzés elvégzése, valamint doktori tanulmányok folytatása.
 

Publikációk

ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör:
E-mail:

Takács Krisztina

2025-ben szerezte meg BA diplomáját, jelenleg a Pécsi Tudományegyetem pszichológia MA képzésének hallgatója kognitív és evolúciós pszichológia specializáción. Kutatásaiban a hiperaktivációs és deaktivációs szexuális stratégiákkal, valamint azok kötődési stílusokkal és önbecsüléssel való összefüggéseivel foglalkozott. Jelenlegi kutatási érdeklődése a szexuális viselkedés és az érzelemszabályozás, továbbá a maszturbációs szokások, a pornóhasználat és annak problémássága, illetve a szexuális és párkapcsolati elégedettség témakörei köré szerveződik. A jövőben szexuálpszichológiai szakpszichológus szakirányú továbbképzésre tervez jelentkezni. 2023 óta az egyetem kognitív pszichológiai kutatócsoportjának tagja, ahol különféle kutatásokban vesz részt, közreműködik kísérletek megfigyelésében és lebonyolításában, valamint statisztikai elemzésekben és publikációk készítésében is segédkezik. Tanulmányai mellett a Bátor Tábor GO! önkéntese, ahol kórházban különféle korosztályú gyermekekkel és fiatalokkal játszik és beszélget. Ez a tevékenység tovább erősítette benne az empátia és a segítő attitűd fontosságát. Emellett alkalmanként a Pécsi Tudományegyetem Karrier Irodájának karrier teszt értékelő pozíciójában dolgozik, ahol középiskolásoknak segít pályaválasztási nehézségeikben.

Publikációk

ORCID
Research Gate
MTMT

Munkakör:
E-mail: -