Nagyné Gere Zsófia
Az esztergomi születésű Nagyné Gere Zsófia tizenhárom éve él Budapesten. 2020 óta a Társaság a Szabadságjogokért szervezet adminisztratív és pénzügyi vezetője.
-
- A pécsi szociológiai tanulmányokhoz milyen háttérből érkeztél?
Az érettségi után Esztergomban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kihelyezett karán kezdtem el szociálpedagógiát tanulni 2004-ben. Nem is volt a fejemben akkor még egyáltalán a szociológia. Pszichológiát szerettem volna tanulni, de oda nem vettek fel. Egy évet tanultam a szociálpedagógián. Nagyon szerettem ezt a szakot. Volt egy szociológia tanárunk, Farkas Péter, aki nagyon figyelt a diákokra, hogy ki, milyen habitus. Az első félév végi vizsgán kérdezte tőlem, hogy miért nem tanulok szociológiát. Én meg mondtam, hogy mert nem tudom, hogy mi az. Ekkor elmagyarázta nekem, hogy ő miket tanult, mit csinál és javasolta, hogy gondolkodjak el a szociológián. Egyébként nekem korábban a szakválasztás kapcsán egyetlen kikötésem volt, hogy ne kelljen matematikát tanulnom, mert ahhoz nem értek. Majd a szociológiára való felvételikor láttam, hogy a képzés része a matematika, a statisztika és attól féltem, hogy nem fogom tudni ezt megcsinálni. Viszont nagyon sok olyan területe volt a szociológiának, amely nagyon is érdekelt. Mindig nagyon fogékony voltam a társadalmi problémákra, egyenlőtlenségekre, és rosszul érintett, ha valakit hátrányosan megkülönböztetnek. Valahogy erre figyelt fel Farkas Péter, ezért is ajánlotta ezt a szakot. Egy év után át is jöttem Pécsre. Azt gondolom, hogy rengeteget adott a szociológia képzés az alapvető gondolkodásomhoz; a habitusomat, az érdeklődésemet annyira lefedte, és olyan dolgokat tanultam ott, melyek meghatározták a későbbi életemet is. Bár nem ezzel a területtel foglalkozom, az utamat nagy mértékben meghatározta. Pécs város is nagyon megfogott. Szívesen emlékezem vissza ezekre az időkre. Egészen addig, amíg gyakornokoskodni el nem kezdtem Budapesten, addig nagyon meghatározó helyszín volt az életemben Pécs és Esztergom. A barátaim főleg esztergomiak voltak.
- Az egyetemi tanulmányaid során mely témakörök érdekeltek leginkább?
Az első három évben még nem igazán találtam meg az érdeklődési köröm, majd, amikor szakirányt kellett választani tudtam, hogy nekem csak a gender szakirány jöhet szóba. Schadt Mária volt a szakirány vezetője – és a tanszékvezető is egyben – és nekem ő olyan példakép volt, hogy a mai napig meghatározza, hogy hogyan gondolkodom a nemek közötti különbségekről, illetve, hogy hogyan lehetünk mi nők egyenlőbbek az adott aktuális helyzetben. Amikor már megválasztottuk a szakirányt, és szakdolgozati témát kerestünk, a tanárnő erősen javasolta, hogy keressünk gyakorlati helyet. Akkor én a budapesti székhelyű Család, Gyermek, Ifjúság Közhasznú Egyesülethez jelentkeztem. Az egyik kutatómunka kérdőívezésében kaptam szakmai segítséget. Annyira megtetszett nekem ez a civil szféra, hogy eldöntöttem, hogy ilyen irányba fogok elmozdulni. Utána még egy gyakornoki helyet választottam tanulmányaim utolsó évében, 2009-ben, szintén Budapesten, az Amnesty International magyarországi szervezetét, ahol fél évig voltam gyakornok. Aktivista események szervezésében vettem részt. A célom az volt, hogy a nők elleni erőszakkal kapcsolatos témában jobban el tudjak mélyedni, szakértőkkel tudjak beszélgetni és hogy egy kicsit nagyobb rálátásom legyen erre a témára. Akkoriban csak ezt a gyakornoki helyet találtam, ahol a nők elleni erőszak megszüntetésére kampányokat szerveztek, és nekem ez volt a legfőbb szempontom. Nagyon kis létszámmal dolgozott még ekkor a szervezet; 2-3 fizetett munkatársa volt és számos gyakornoka. Meg is kaptam, amire vártam. Rengeteg könyv állt a rendelkezésemre, különböző szakemberekkel tudtam felvenni a kapcsolatot. Akkor ismertem meg a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) és a Patent Egyesület munkáját is. Nagyon nagy élmény volt velük találkozni, közösen szervezni eseményeket. A gyakorlati időm alatt szakdolgozatot írtam, szakmai anyagokat gyűjtöttem, majd lediplomáztam.
- Az egyetem elvégzését követően mely munkahelyeken, milyen feladatkörökben dolgoztál?
Még az államvizsgára készültem, amikor az Amnestynél megüresedett az irodavezetői pozíció. Mivel már korábban is végeztem pénzügyi és adminisztratív feladatokat a szervezetnek, adott volt, hogy jelentkezem az állásra. Átvettem az akkori irodavezető feladatait. 2010-től 2020-ig dolgoztam a szervezetnél. Évről évre újabb és újabb feladatokat is kaptam. A klasszikus irodavezetői pozíció már nem fedte le a munkakörömet; többek között pénzügyi tervezéssel, munkaügyekkel és részben adománygyűjtéssel is foglalkoztam. Ott kiderült a számomra, hogy nagyon élvezem a számokkal való munkát. Nagyon szerettem rendszerezni, rendszereket kialakítani. Elindult az adománygyűjtési tevékenysége is az egyesületnek, aminek kitanultam a fortélyait. Különböző belső meetingeken vettem részt más nemzetközi szervezetekkel. A munkaszerződésekkel is én foglalkoztam, eseményeket szerveztem, logisztikai feladatokat végeztem stb. Gyakorlatilag a belső könyvelést is én csináltam egy idő után. Tehát számos feladat „ragadt” rám, de ezt én nagyon élveztem, mert változatos volt a munkám. Ez idő tájt már öt-hat állandó munkatársa volt a szervezetnek. Hét és fél év után elmentem szülési szabadságra. Majd másfél év elteltével tértem vissza ugyanabba a pozícióba, de akkor már más volt a vezető. Valahogy ott volt valamiféle törés. Már a szülési szabadság alatt elgondolkoztam, hogy szeretnék-e ugyanitt dolgozni, tényleg ezt az irányt akarom-e továbbvinni. Akkor elkezdtem különböző, társadalomtudománnyal foglalkozó kutatócégeknek utánanézni. Az volt a döbbenet számomra, hogy bármennyire is szeretnék junior kutatóként elhelyezkedni, 1-3 év szakmai tapasztalatot vártak el. De hát, hogy menjek el kutatónak, ha nincs lehetőségem szakmai tapasztalatot gyűjteni? Az én gyakorlati időszakom nem kutatócégeknél zajlott, emiatt azt éreztem, hogy óriási hátrányból indulok itt a szociológia területén, mert nincs szakmai gyakorlatom. Több kutatócéghez is jelentkeztem, de nem nyertem sehova se felvételt; interjúra se hívtak be. Aztán úgy tűnt, hogy az a legokosabb, ha visszatérek az Amnestyhez. Végeztem is a feladataimat, de valahogy úgy megváltozott a szellemiség a vezetőváltás miatt. Nyilván minden vezető hozza magával a saját habitusát, elveit. Két év után végül eljöttem. Rengeteg pozícióra beadtam a jelentkezésem. Multiktól kezdve KKV-khoz (mikro-, kis- és középvállalkozásokhoz). Akkor volt egy olyan elképzelésem, hogy most van itt a lehetőség arra, hogy a civil szférát elhagyjam. Több pénz van a multiknál, akár nagyobb karriert lehetne befutni, de valahogy éreztem, hogy ez nem az én utam. Végül elkezdtem találkozni egy karrier coachcsal, akivel rengeteg féle irányról beszélgettünk, és számos karriertesztet is megcsináltam. Egészen egyértelműen kirajzolódott, hogy nekem az értékek és a küldetéstudat egy sarkalatos pont. Világossá vált, hogy én nem a multiknál fogok megöregedni, és az nekem nem jó, ha nem vagyok közel a társadalomhoz. Közben két szakképesítést szereztem, egyet a HR (Emberi Erőforrás Menedzsment), egyet pedig a pénzügy területén (Könyvvitel Középfokon) 2020-ban és 2021-ben, hogy a tapasztalataimat alátámasszam valamivel. Egyértelművé vált a számomra, hogy a civil szféra való nekem. A férjem javasolta a Társaság a Szabadságjogokért szervezetet, ahol adminisztratív és pénzügyi vezetőt kerestek, bár meg voltam róla győződve, hogy kevés vagyok erre a feladatra. Végül beadtam a jelentkezésem a meghirdetett pozícióra, mivel az eddigi szakmai tapasztalataimhoz tökéletesen illeszkedett, és ez egy nagyon jó kihívásnak tűnt. Online zajlott az állásinterjú és én akkor annyira el voltam bizonytalanodva, hogy most arról győzzek meg mindenkit, hogy én vagyok a legjobb, amikor még magamban sem vagyok biztos. Majd pár héttel később hívtak, hogy én kerültem kiválasztásra, amit döbbenettel és csodálkozással fogadtam, és persze elképesztően boldog voltam. Rá egy hónapra meg is kezdtem a munkát. Rengeteg segítséget kaptam, hogy hogyan legyen az ember középvezető. Úgy érzem – a visszajelzésekből is –, hogy ez valóban az én utam.
- Melyik szociológiai szemléletmód gyakorolt rád leginkább hatást?
Mindenképpen a gender. Elképesztő rálátást kaptam arra, hogy hogyan működik a társadalom és mi felé haladunk. A szociológiatörténet is nagyon érdekes volt. Egyébként a reál órákat is mindig nagyon vártam. Lénárt Imre és Bognár Adrienn tanította nekünk a statisztikát, matematikát. Számomra egy döbbenet volt, hogy a tanultakat értem; én, aki a középiskolában végig rosszul teljesített matematikából. Vártam ezeket az órákat, mert együtt kellett gondolkodni a tanárral, gyakorolni és értően figyelni kellett. Valószínűleg ez adta az alapot ahhoz, hogy a számok világa felé kezdtem el elmozdulni. Négyesre szigorlatoztam statisztikából és ez egy szuper élmény volt, hogy bebizonyosodott, meg tudom csinálni.
- Milyen készségeket, tudásanyagot sajátítottál el a szociológia képzés során, amelyeket tudsz a mindennapokban és/ vagy a munkahelyeden használni?
Kaptam egy olyan rálátást a társadalmi folyamatokra, illetve arra, hogy miben gyökerezhetnek a társadalmi problémák – ami nekem egy olyan alapot adott a civil szervezetekhez köthető munkámhoz –, mely által hitelesen tudok dolgozni. Egyébként nagyon sok szociológus munkatársam van. Fontos a kérdés kapcsán azt is kiemelnem, hogy én egy olyan családban nőttem fel, ahol nem beszéltünk társadalmi problémákról, sőt a barátaimmal sem tudtam arról beszélgetni, amit a szociológia szakon tanultam, vagy ami valóban érdekelt. Azáltal, hogy egy hasonló gondolkodású közegbe kerültem az egyetemen, nagyon élveztem, hogy különböző társadalmi problémákat tudunk megvitatni. Azt éreztem, hogy itt tényleg tudok azokról a dolgokról beszélgetni, melyek engem érdekelnek; és nem néznek ufónak, mert arról beszélek, hogy hogy élnek Szabolcsban az emberek, és mit lehetne tenni, hogy ne így éljenek, változtassunk, segíthessünk. Mindezek megerősítettek abban, hogy én tényleg ezen az úton akarok menni, és tenni is akarok azért, hogy ez az óriási szakadék a társadalomban megszűnjön. Ez is volt amögött, hogy végül civil szervezeteknél kötöttem ki. Itt érzem azt, hogy valóban tudok tenni egy jobb társadalomért.
- Az eddigi szakmai pályafutásod során mit éltél meg sikerként? Mire vagy büszke leginkább?
Arra mindenképpen büszke vagyok, hogy az Amnestyben gyakorlatilag a nulláról építettük fel a szervezetet. Ma már egy több mint húsz fős irodával büszkélkedhetnek, ami annak idején két fős volt. Az, hogy rendszereket építettünk ki az akkori igazgatóval, az nekem egy büszkeség. Az én tudásom, képességeim, hozzáállásom nélkül ez nem tudott volna így alakulni. Az is nagy büszkeség, hogy aztán tudtam váltani ennyi év után. Most már középvezetőként egy négyfős csapatot vezetek. Büszke vagyok arra, hogy az adminisztratív és pénzügyi folyamatokért én felelek egy negyvenfős szervezetnél.
- Van-e bármilyen javaslatod, ötleted, tanácsod a most felvételiző, egyetemi képzést kereső középiskolások, illetve a jelenlegi szociológus hallgatók számára?
Lehet, hogy nem is a hallgatóknak lenne javaslat, hanem általában a képzési rendszernek, hogy sokkal több gyakorlatot, illetve olyan órát kellene szervezni, ahol a diákok fogják magukat és elmennek Komlóra, vagy kimennek az utcára, vagy elmennek olyan családokhoz, ahol testközelben tapasztalhatják meg azt, amiről tanulnak is egyébként. Nekem a gyakorlati rész nagyon hiányzott és amikor rájöttem, hogy erre van lehetőség, csak magamnak kell proaktívan megszervezni, az nagyon jó volt. Ez határozta meg azt is, hogy jelenleg én itt vagyok; ez ennek köszönhető. Javaslom a hallgatóknak, hogy keressék fel a tanáraikat és mondják, hogy ők szeretnének például roma családokkal találkozni, mert nagyon sok hallgató nem tudja, hogy ők hogy élnek. Nem tudom, hogy jelenleg kötelező-e gyakornokoskodni, a mi időnkben még nem volt az. További javaslatom a hallgatóknak, hogyha szociológusok szeretnének lenni, akkor menjenek el társadalomkutató cégekhez gyakornoknak, mert különben nehezen fognak elhelyezkedni ezen a pályán. A volt hallgatótársaim csak minimálisan foglalkoznak társadalomkutatással, ami nagyon szomorú, mert ez egy gyönyörű szakma. Azonban a kutatócégekhez bejutni nagyon nehéz. Nagyon jó lenne valamilyen együttműködést kialakítani egyetemek és kutatócégek között.
- Milyen szakmai terveid vannak rövid és hosszú távon?
Hosszú távú célom az egyesületünket még stabilabb lábakra állítani; intézményi támogatásokat szerezni, és fenntartani azt a biztos hátteret, amelynek köszönhetően a szakmai munka még eredményesebb lehet. Alapvetően úgy érzem, hogy a helyemen vagyok most, úgyhogy nincsenek különösebb terveim a közeljövőre vonatkozólag. Nyilván mindig lehet fejlődni, mindig lehet jobban csinálni, és én szeretnék ebben a pozícióban a lehető legtöbbet elérni és a legtöbbet adni.
- Nagyon szépen köszönöm a válaszadást és sok sikert kívánok a további munkádhoz!
Az interjút készítette Stankovicsné Szendi Anna.
