Pólusok
A Pólusok folyóirat célja a politikatudomány, valamint a nemzetközi tanulmányok területén elért tudományos eredmények közlése, az érintett diszciplínákhoz köthető szakmai fórumok gazdagítása. A folyóirat évente két alkalommal (tél/tavasz–nyár/ősz) jelenik meg, online lapszámok formájában. A tudományosság biztosítása érdekében a megjelentetésre szánt, formailag megfelelő írásműveket két anonim bíráló véleményezi, akik a szerző(k) nevének feltüntetése nélkül kapják meg a kéziratot.
A folyóirat a Pólusok Társadalomtudományi Egyesület, valamint a Pécsi Tudományegyetem BTK Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszéke gondozásában jelenik meg.
A Pólusok csapata mindezek mellett feladatának tekinti, hogy a politológiai és nemzetközi kapcsolatok területéhez kapcsolódó hazai szakmai közélet aktív alakítója legyen, beleértve a szélesebb nyilvánosság elérését is.
Dr. Kákai László
főszerkesztő
Afrika Tanulmányok
Az Afrika Tanulmányok 2007 óta folyamatosan megjelenő interdiszciplináris afrikanisztikai folyóirat. 2018-tól minden évfolyamban önálló angol nyelvű szám is terepet kínál a minőségi tudományos munkáknak, illetve terepbeszámolóknak. Mindezeken keresztül az Afrika Tanulmányok az afrikai társadalmak múltjából, mindennapi jelenéből ragad ki és dolgoz fel izgalmas, érdekfeszítő témákat, valamint afrikai aktorok helyét és lehetséges szerepvállalásait elemzi a 21. század átalakuló nemzetközi rendszerében. A 2021-ben megújított folyóirat a kelet-közép-európai szerkesztésű szaklapok egyik meghatározó képviselőjévé kíván válni az évente legalább kétszer megjelenő magyar nyelvű és minimum egy alkalommal publikált angol nyelvű lapszámaival.