Felvételizőknek

Kik vagyunk?

A Pécsi Tudományegyetem huszonkétezres hallgatói létszámával, mintegy kétezer oktatójával és majd minden képzési területet felölelő, közel kétszáz képzési programot kínáló oktatási palettájával az egyik legnagyobb magyar felsőoktatási intézmény.

A Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék politológus és nemzetközi tanulmányok szakos hallgatókat képez, akik ismereteket szereznek a politikai rendszerekről, nemzetközi kapcsolatokról, politikai intézményekről, történelemről és sok egyébről.

A diplomát szerzett hallgatók eligazodnak majd a nemzetközi szervezetek és kapcsolatok rendszerében, az önkormányzati rendszer és a helyi politika világában, megismerik az állami, politikai szervezetek, pártok és civil szervezetek világát, a választási rendszerek és kormányformák típusait, a politikai szocializáció, politikai kultúra és politikai kommunikáció fogalmát, továbbá ismereteket szereznek az Európai Unió szervezetéről és működéséről.

Tanszékünkön jól képzett, professzionális oktatói gárda biztosítja a hallgatók számára magas szintű ismeretek elsajátítását.

Mit kínálunk?

Teljes programok (BA és MA)

PhD képzés

Politikatudományi Doktori Program

Az alapszakoktól a doktori képzésig válassz minket!

 

Politikatudomány

  • Ha érteni és elemezni akarod a körülötted zajló eseményeket;
  • Ha érdekelnek a világ dolgai;
  • Ha naprakész információkat szeretnél kapni hazánk politikai eseményeiről;
  • Ha a színfalak mögé akarsz látni;
  • Ha doktori képzésben és kutatói karrierben gondolkodsz.

 
Nemzetközi kapcsolatok

  • Ha izgalmasnak tartod a világpolitikát;
  • Ha Közép-Európával, Afrikával, Amerikával, vagy Ázsiával foglalkoznál;
  • Ha többet akarsz tudni a nemzetközi folyamatokról;
  • Ha meg szeretnéd érteni a nemzetközi intézmények működését.

 
Európai Unió

  • Ha érdekel az Európai Unió története és jövője;
  • Ha el akarod helyezni Magyarországot Európa térképén;
  • Ha az ágazati politikák érdekelnek inkább.

 
És sok minden más

  • Ösztöndíj-lehetőségek;
  • Szakmai gyakorlati lehetőségek;
  • Angol nyelvű képzések;
  • Konferenciák, szakmai programok, nyári egyetemek.

 
Ha mindezek mellett érdekelnek a külföldi utazások, kutatási lehetőségek, kapcsolatokat szeretnél építeni és természetesen jókat akarsz bulizni, akkor itt a helyed! Várjuk jelentkezésedet!

Elérhetőségeink:

Mi az a bölcsészkar? Mit adhat egy bölcsész a nagyvilágnak?

Azt a fajta kreativitást, amely nem csak a gondolkodás sokrétűségére, a társadalmi jelenségek sokoldalú értelmezésére ad lehetőséget, amellyel megfejthetők a bennünket körülölelő világ kulturális kódjai, hanem amelyekkel jobbá tehető a világ.

Azt a fajta rugalmasságot, amellyel nem csak képesek vagyunk felismerni a bennünket körülvevő változásokat, de alkalmazkodni is tudunk hozzájuk, és amelynek köszönhetően számtalan területen érvényesülhetünk.

Büszkék vagyunk, hogy bölcsészek, társadalomtudósok vagyunk. Büszkék vagyunk, hogy kiderült, jól választottunk. Büszkék vagyunk, hogy öregdiákjaink az itt szerzett kreativitásnak és rugalmasságnak köszönhetően bárhol megállják a helyüket. Büszkék vagyunk, hogy az itt megszerzett tudás érték.

Miért szeretjük Pécset?

Mert 2000 éve itt van nekünk, és ez a 2000 év minden zegzugában meglátszik. Mert a világörökség részei az ókeresztény sírkamrák, és mert itt található Magyarország első egyeteme. Mert itt van az ország, a régió és Európa egyik legmenőbb koncertterme, a Kodály Központ. Mert a Mecsek egyszerre szórakoztat, élményt nyújt, de meg is óv a cudar északi széltől. És még az ország legfinomabb boraival is ellát. Mert itt a kultúra nem csak divatos szlogen, hanem tényleg jelen van a mindennapokban.

Mert igazi egyetemváros. Mert nagyváros, de mégis családias, ahol bármikor találkozhatsz ismerőssel az utcán. Mert az év minden időszakára jut egy fesztivál. Mert önfeledten szórakozhatunk, miközben tudjuk, hogy jó helyen vagyunk. Mert nem nehéz megtalálni azt a programot, ami csak nekünk lett kitalálva. Mert mindegy, hogy moziba, színházba, kocsmába vagy a Zsolnay negyedbe megyünk, a lehetőség a miénk, hogy megtaláljuk magunkat, a másikat, a boldogságunkat, jövőnket.

 

Politikatudományi és Nemzetközi Tanulmányok Tanszék

H-7622 Pécs, Ifjúság útja 6. (D épület. 2. emelet)    +36 72 503-650/24124    ir.studies@pte.hu