A komplex PhD vizsgáról a kari doktori szabályzat rendelkezik, amely tartalmazza a doktori képzés és a fokozatszerzés fontos lépéseit is.
A komplex vizsga
38. § (1) A tanulmányaikat a 2016/2017. tanévben és ezt követően megkezdő doktoranduszokra az alábbi szabályok vonatkoznak.
(2) A komplex vizsgát – az Nftv. 72. § (5) bekezdésének megfelelően – az Országos Doktori Tanács által meghatározott elvek mentén szükséges megszervezni. A komplex vizsga követelményeit a doktori iskola működési szabályzatában kell meghatározni és a doktori program meghirdetésekor közzé kell tenni.
(3) A képzési és kutatási szakaszban résztvevő doktoranduszok komplex vizsgára jelentkezésének feltétele a doktori program képzési tervében meghatározott kreditek közül legalább 90 már teljesített kredit, beleértve valamennyi képzési kreditet. A komplex vizsgára bocsátás feltétele, hogy a félévben a doktorandusz a program tantervének a képzési és kutatási szakaszra előírt valamennyi kreditjét megszerezze.
A képzési és kutatási szakasz kihagyásával komplex vizsgára jelentkezők vizsgára bocsátásának feltétele a felvételi követelmények és a doktori iskola működési szabályzatában meghatározott feltételek teljesítése.
(4) A komplex vizsgát nyilvánosan, bizottság előtt kell letenni. A bizottság legalább három tagból áll. A bizottsági tagok legalább egyharmada nem áll foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban az Egyetemmel. A bizottság elnöke egyetemi tanár, habilitált egyetemi docens, habilitált főiskolai tanár, Professor Emeritus vagy a Magyar Tudományos Akadémia doktora címmel rendelkező oktató, kutató lehet. A bizottság valamennyi tagjának tudományos fokozattal kell rendelkeznie. A bizottságnak nem lehet tagja a vizsgázó doktorandusz témavezetője, de a vizsgaeredmény kialakítását véleményével segíti.
(5) A komplex vizsga két részből áll:
a) az elméleti részből, amely során a doktorandusz a doktori program képzési tervének legalább két tárgyából/témaköréből tesz vizsgát, a vonatkozó tudományág szakirodalmában való tájékozottságáról, aktuális elméleti és módszertani ismereteiről ad számot és
b) a tudományos vagy művészeti előrehaladásról való beszámolásból.
(6) A komplex vizsga egyes részei külön-külön napokon is lefolytathatóak, sorrendjük tetszőleges, legkésőbbi lezárási időpontjának az adott oktatási félév lezárásával egybe kell esnie.
a) A komplex vizsga elméleti részében a beszámoltatás a doktori iskola szabályzatában foglaltak szerint zajlik, és a vizsgának lehet írásbeli része is. Az elméleti részben szerezhető pontszámokat a doktori iskola saját szabályzatában határozza meg, a vizsgarész akkor sikeres, ha a vizsgabizottság a doktorandusznak a megszerezhető pontszámok minimum 60 %-át megadta.
b) A komplex vizsga második részében a vizsgázó előadás formájában ad számot saját kutatási területének szakirodalmi ismereteiről, beszámol a doktori témájában végzett kutatásainak eredményeiről, megjelent tudományos közleményeiről, ismerteti a doktori képzés második szakaszára vonatkozó kutatási tervét, valamint a disszertáció elkészítésének és az eredmények publikálásának ütemezését. A doktori iskola szabályzatában határozza meg a komplex vizsga második részéhez előzetesen beadandó dokumentumok tartalmi és formai követelményeit, a benyújtásuk idejét és módját.
A témavezetőnek a doktori iskola szabályzatában foglalt módon lehetőséget kell biztosítani, hogy előzetesen írásban és/vagy a vizsgán értékelje a vizsgázót.
A doktori iskola szabályzatában kell meghatározni a komplex vizsga szakmai részében szerezhető pontszámokat, melyeknek minimum 60 %-át meg kell kapnia a vizsgázónak ahhoz, hogy a komplex vizsga sikeres lehessen.
(7) A doktorandusz a sikertelen komplex vizsgát egy alkalommal, ugyanazon vizsgaidőszakban ismételheti meg.
(8) A komplex vizsgáról jegyzőkönyvet kell felvenni. A vizsga eredményét az utolsó vizsgarész napján kell kihirdetni.
(9) A komplex vizsga értékelése kétfokozatú, megfelelt vagy nem megfelelt minősítés lehet. Megfelelt minősítést akkor kaphat a doktorandusz, ha mind az elméleti részben, mind a tudományos vagy művészeti előrehaladásról való beszámolás során a megszerezhető pontszámok legalább 60%-át elérte.
39. § A doktorandusznak a sikeres komplex vizsgát követően maximum négy aktív félév alatt van lehetősége az abszolutórium kiadásához szükséges 240 kredit még hiányzó részét megszerezni. A doktori értekezés benyújtásának feltétele az abszolutórium megszerzése.
40. § A doktorandusznak a komplex vizsgát követően három éven belül a kari doktori szabályzatban meghatározottak szerinti doktori értekezést kell benyújtania. Ez a határidő a doktorandusz kérelmére a doktori iskola tanácsának határozatával legfeljebb egy évvel meghosszabbítható, amennyiben a doktorandusz ezen kötelezettségének szülés, továbbá baleset, betegség vagy más váratlan ok miatt, önhibáján kívül nem tud eleget tenni.
Letölthető anyagok
Alkalmazott pszichológia program - komplex vizsga
Elméleti pszichoanalízis program - komplex vizsga
Evolúciós és kognitív pszichológia program - komplex vizsga
Fejlődés- és klinikai pszichológia program - komplex vizsga
Személyiség- és egészségpszichológia program - komplex vizsga