Üdvözöljük a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar
Interdiszciplináris Doktori Iskola honlapján

Bemutatkozás
 

Az Interdiszciplináris Doktori Iskola (a továbbiakban IDI) előzményének az Ormos Mária akadémikus vezette Európa és a magyarság a 19–20. században c. Doktori Program tekinthető, mely 1993-ban, az országban az elsők között nyerte el akkreditációját és az 1994/1995-ös tanévben indult, 2024-ben már 30. éves jubileumát ünnepelheti. A modernkori program mellett fokozatosan újabb programok megalapítására került sor. Először a történelem szak többi történelmi korszaka (középkor, ókor) szerveződött önálló programokba, majd a történészekkel korábban is együttműködő Néprajz- és Kulturális Antropológia Tanszék mellett jött létre program, illetve a politikatudomány is saját programmal csatlakozott.

A MAB plénuma 2002-ben engedélyezte, hogy Interdiszciplináris Doktori Iskola néven 2 tudományterületen (6. Bölcsészettudományok és 5. Társadalomtudományok), illetve 3 tudományágban (6.1 Történelemtudományok, 6.7 Néprajz és kulturális antropológia, 5.5 Politikatudományok) doktori képzést és habilitációs eljárást folytasson.

A MAB az iskolát 2019 júliusában – a működési feltételek folyamatos biztosítása esetén – 2024. július 19-ig 14 megfelelt törzstaggal akkreditálta. Az IDI törzstagjai 2021 őszén a következők: Prof. Dr. Grüll Tibor, Prof. Dr. Fedeles Tamás, Prof. Dr. Sashalmi Endre, Prof. Dr. Hornyák Árpád, , Dr. Bebesi György, Dr. Bánkuti Gábor, Prof. Em. Dr. Font Márta, Prof. Em. Dr. Visy Zsolt, Prof. Em. Dr. Fischer Ferenc (történelemtudományok); Pálné Prof. Dr. Kovács Ilona, Prof. Dr. Kákai László, Prof. Dr. Tarrósy István (politikatudományok); Prof. Dr. Vargyas Gábor, Prof. Dr. Nagy Zoltán, Prof. Em. Dr. Kisbán Eszter, Dr. Farkas Judit, (néprajz- és kulturális antropológia).

Jelenleg az IDI-nek már hat programja működik, 2021-ben engedélyezte az Oktatási Hivatal az angol nyelvű képzést. Az alapítástól Ormos Mária (történelemtudományok), majd Kisbán Eszter (néprajz- és kulturális antropológia), őt követően Fischer Ferenc (történelemtudományok) volt az iskola vezetője, 2020 februárjától Pálné Prof. Dr. Kovács Ilona akadémikus (politikatudományok) vezeti az Interdiszciplináris Doktori Iskolát.

 

 

 

Felvételi eljárás
 

Felvételi eljárás rendje elérhető erről a linkről. Az elektronikus formában feltöltött, majd kinyomtatott és aláírt jelentkezési lapnak a központi oldalon felsorolt, valamint az itt külön kért mellékletekkel együtt 2024. május 24-én 12:00 óráig kell beérkeznie

 

 

01

Pálné Prof. Dr. Kovács Ilona DSc

akadémikus, egyetemi tanár​​​​​

Interdiszciplináris Doktori Iskola vezető

 

 

01

Prof. Dr. Grüll Tibor DSc

egyetemi tanár

Ókortudományi Doktori Program programvezető

01

Prof. Em. Dr.  Font Márta DSc

professor emerita

Középkori és Koraújkori Doktori Program programvezető

Bánkuti Gábor

Dr. Bánkuti Gábor PhD

egyetemi docens

„Európa és a magyarság a 18-20. században” Doktori Program programvezető​​​

01

Prof. Em. Dr. Vargyas Gábor DSc

professor emeritus

Néprajz – Kulturális Antropológia Doktori Program programvezető

Kákai László

Prof. Dr. Kákai László PhD

intézetigazgató egyetemi tanár

Politikatudományi Doktori Program  programvezető

01

Prof. Dr. Tarrósy István PhD

igazgató, egyetemi tanár

Nemzetközi Politika Program [International Politics Programme]
​​​​​programvezető

Törzstagok                                                                                                                        

 

 

Doktori programok
 

01

Ókortörténeti
Doktori Program

A Kárpát-medence és az antik világ népeinek története, kultúrája és kapcsolataik az ókorban

Tovább                                              

01

Középkori és Koraújkori Doktori Program

"A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak 900-1800"

Tovább                                                

01

 Modernkori 
Doktori Program

"Európa és a magyarság
a 18-20. században”

Tovább                                                

     

 

    Interdiszciplináris Doktori Iskola

    H-7624 Pécs, Rókus u. 2.    06 (72) 503-642