Válaszd ki az érdeklődésedhez leginkább közel álló előadásokat
és érezd magad pécsi bölcsésznek már most!
2026. január 24-én, szombaton nyílt napunk keretében, nyitott órákkal várjuk Karunk iránt érdeklődőket. Azoknak, akik legalább 3 nyitott órán részt vesznek, összesen 5 intézményi pontot írunk jóvá, amelyet érvényesíthetnek, amennyiben hozzánk felvételiznek. A 45 perces előadások során lehetőség van betekinteni egy-egy tudományterületbe és megtapasztalni milyen is hallgatóként részt venni egy egyetemi előadáson. Az idei évben rendhagyó foglalkozások is helyet kaptak a programban.
FIGYELEM! Egyes nyitott óráink regisztrációhoz kötöttek! - A regisztrációs link a lap alján található.
A nyílt napunkról minden információt megtalálsz ITT.
Az intézményi pontokról szóló igazolást a nyílt napot követő héten, e-mailen keresztül küldjük ki a diákok részére.
A beiskolázási rendezvényekkel kapcsolatos intézményi pontok további részletei ITT érhetőek el.
Az előadások helyszíne a PTE BTK, A épület - Vargha Damján terme, A434-es terme (H előadó), A 424-es terme.
A termek befogadó képességei korlátozottak, így az órákra való bejutást érkezési sorrendben tudjuk biztosítani, viszont párhuzamosan több előadás közül is van lehetőség választani.
Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb érdeklődő diáknak tudjuk biztosítani a nyitott órákon történő részvételt, arra szeretnénk kérni az érkező kísérőket, hogy lehetőség szerint addig a Campus aulájában vagy intézményünk egyéb részein várakozzanak.
Az előadások listája:
Vargha Damján terem
(kapacitás - 240 fő)
9.00–9.45
Dr. Takács Zsuzsanna Mária - A pedagógiai kutatások forrásai: múlt és jelen találkozása
Szeretnéd megismerni, milyen volt az iskolád száz évvel ezelőtt és kik jártak oda? Mit tanultak és milyen volt az akkori diákélet? A korabeli iskolai értesítők, mint a pedagógiai kutatások egyik fontos forrásanyaga, erről mesélnek a kutatóknak. Az előadás a klasszikus középiskolák múltjának és jelenének feltárása során használt forrásanyagok megismerésére irányul.
10.00 - 10.45
Dr. habil. Kleiber Judit PhD - Igazság, hazugság, tévedés?
Az előadás azt a témát járja körül, hogyan lehet felismerni a jó és a rossz érvelést; milyen nyelvi elemekre kell odafigyelni, amelyekkel manipulálhatnak minket; valamint hogy hogyan lehet tudományos módszerekkel vizsgálni a hazugságot.
11.00 - 11.45
Dr. habil. Nagy Levente - Démonok, szellemek, kísértetek: kísértet-históriák az ókorból
Az ismeretterjesztő előadás a démonokra, szellemekre és kísértetekre vonatkozó ókori görög-római és kora keresztény vallási elképzelések bemutatása céljából választ ki néhány különleges kísértet-históriát, amelyeket bemutat és elemez. A visszajáró holtak lelkeivel foglalkozó történetek jelen vannak a Bibliában, az ókori történetírók műveiben és az ókort követő későbbi korok szépirodalmában is, ezért irodalmat, történelmet, hittant tanuló középiskolások számára is érdekesek lehetnek. Az előadás az ifjú középiskolásoktól egészen az örökifjú nyugdíjasokig minden korosztályt figyelembe vesz, mint célközönséget. Tartalma és nyelvezete ezért igyekszik igazodni a középiskolai irodalom, történelem és hittan tananyagban (remélhetőleg még most is) jelen lévő történeti, kultúrtörténeti, vallástörténeti háttérismeretekhez. Az előadás kitér a démonokkal, szellemekkel, kísértetekkel kapcsolatos vallási elképzelések ókori görög-római és késő antik régészeti forrásaira is. Ezért az előadás az ókori régészet iránt érdeklődők számára is könnyed, szórakoztató ismeretszerzési lehetőséget biztosít, egyúttal a téma iránt komolyabban érdeklődő nézők számára is igyekszik bepillantást engedni a 21. századi régészeti, ókortörténet és vallástörténeti kutatások módszertani nehézségeibe.
13.00 - 13.45
Dr. Putz Ádám - Tetszel nekem! A fizikai vonzerő evolúciós pszichológiai magyarázatai
Mit, illetve kit tartunk vonzónak és miért? Ezek a kérdések állnak az előadás fókuszában, melyben sorra vesszük az emberi testen és arcon található vonzerő szignálokat (pl. női mellek, derék-csípő arány, férfiak izomzata, arcszőrzete). Mindezt az evolúciós pszichológia szemüvegén keresztül, vagyis végső soron arra keressük a választ: hogyan segítette az adott jelleg (illetve annak preferálása) őseink túlélési és szaporodási sikerességét?
A424-es terem
(kapacitás - 25 fő)
09.00 - 09.45
Három Lépcső - Rendhagyó magyaróra Bosák Leventével (max. 20 fő)
(ELŐREGISZTRÁCIÓS PROGRAM - a részvétel csak sikeres előregisztrációval lehetséges)
Borbély Szilárd: Nincstelenek című regényén keresztül nézzük meg, hogy miként lehet úgy felfedni egy könyv tartalmát, hogy el sem olvassuk. A felfedezéshez nem kell más, csak szem a látásra és fül a hallásra.
10.00 - 10.25
Három Lépcső - 25/25 – Történelmi és popkulturális asszociációk Bosák Leventével (max. 20 fő)
(ELŐREGISZTRÁCIÓS PROGRAM - a részvétel csak sikeres előregisztrációval lehetséges)
Egy dátum, személy, fogalom önmagában csak adat, ami nem kapcsolódik semmihez. A tanulás lényege viszont éppen az, hogy az adatokat - vélt vagy valós kapcsolat révén - összekössük egymással. Az egyikről a másik, a másikról az egyik jusson eszünkbe. Az előadás során 25 percen keresztül, folyamatos asszociációk révén kötöm össze a történelmi adatokat – látszólag távoli – popkulturális elemekkel.
10.30 - 10.55
Bosák Levente - Tanulástechnika – Mire figyeljek a tételek tanulása közben, hogy könnyebben hívjam elő az ismereteket? (max. 20 fő)
(ELŐREGISZTRÁCIÓS PROGRAM - a részvétel csak sikeres előregisztrációval lehetséges)
