Más intézményben, karon, szakon teljesített tanulmányok elismerése, befogadása


  • Határidő: az ütemezésben megadott időpontok
  • Résztvevők: Hallgatók, Tanszékek, Tanulmányi Osztály, Képzési és Kreditátviteli Bizottság.
  • Használandó űrlap
  • Lehetőség van más intézményben, karon, szakon vagy más képzési programban meghirdetett vagy teljesített tanulmányok elismertetésére (lásd: TVSZ vonatkozó rendelkezései, 1. sz. melléklet) MÁS INTÉZMÉNYBEN, KARON, SZAKON MEGHIRDETETT VAGY TELJESÍTETT TANULMÁNYOK Az űrlap kitöltése során ügyelni kell a kért adatok pontos kitöltésére:
    • a teljesített kurzus kódja, címe, a teljesítés helye és ideje, valamint osztályzata, kreditértéke, majd a befogadottá, elismertté vált kurzus tantervi vagy tanrendi kódja, osztályzata és kreditértéke,
    • az elismerést igazoló intézet/tanszék vezetője aláírásával igazolja, hogy a tantárgy befogadható (hiányzó, téves adatok esetén a befogadás elutasítandó!).
  • A befogadást a szakos kurzusok esetében a tanszékvezető/intézetvezető, a tanárképzéssel kapcsolatos kurzusokat a Neveléstudományi Intézet ismeri el aláírásával. A befogadásról szóló határozatot a Képzési és Kreditátviteli Bizottság hagyja jóvá.

1. sz. melléklet: a TVSZ vonatkozó rendelkezése