Térkép

PTE BTK Campus térkép


Karunk két campus-szal rendelkezik

Az Ifjúság útja 6. szám alatt található a legnagyobb egységünk, mely a maga 4 épületében főleg a bölcsész-szakoknak ad helyet. A Rókus utcai épületünk a történelem, régészet, néprajz, szociális munka és szociálpolitika szakos hallgatók második otthona és itt található a Humán Fejlesztési és Művelődéstudományi Intézet is. 

 

Távolsági autóbusszal érkezőknek

A buszpályaudvarnál (vásárcsarnok, piac) található a 30-as helyi járat megállója. A hatodik megállónál (Ifjúság útja) célszerű leszállni, így a B épület bejárata elé érkezik a látogató. Ha bemennek a B épületbe, a balra levő folyosó végén levő ajtó az arborétumba vezet,  az aszfaltozott úton végighaladva a D épületbe juthatnak. A B épülettel szemben állva, balra indulva, eljuthatnak a főbejárathoz (A épület).

Az épületek portáin további útbaigazítás kérhető. Helyi buszmenetrend | Távolsági buszmenetrend

Vasúton érkezőknek

A vasútállomáson levő buszpályaudvarról a 30-as autóbusszal a hatodik megállónál (Ifjúság útja) célszerű leszállni, így a B épület bejárata elé érkezik a látogató. Ha bemennek a B épületbe, a balra levő folyosó végén levő ajtó az arborétumba vezet,  az aszfaltozott úton végighaladva a D épületbe juthatnak. A B épülettel szemben állva, balra indulva, eljuthatnak a főbejárathoz (A épület).

Az épületek portáin további útbaigazítás kérhető. Helyi buszmenetrend | Vasúti menetrend

 

Autóval érkezőknek

Budapest felől a város az M60-as autópályán érhető el leggyorsabban. Az autópályát elhagyva a városba dél felől érkezünk. Egyenesen végighaladva a II. János Pál, majd a Siklósi úton elérhetjük a városközpontot. Az Alsómalom utcáról (az Árkád bevásárlóközpont mellett elhaladva) balra fordulva követjük a Rákóczi, majd a Hungária utat, ami a Szigeti útba torkollik. Innen jobbra felkanyarodva, a Honvéd utcán elérhetjük a kar Ifjúság úti campusát.

A város a 6-os főútról is megközelíthető, ekkor a keleti városrészbe érkezünk. Végig követve a 6-os főút vonalát (Zsolnay Vilmos út) elérjük a Rákóczi utat, ahonnan utunkat a fentiek szerint folytathatjuk.

Nyugat felől (szintén a 6-os úton érkezve) Uránvároson keresztülhaladva a Nendtvich Andor út és a Tüzér utca kereszteződésénél kell balra fordulni, majd onnan a Honvéd utcán folytatva utunkat elérhetjük az Ifjúság útját. Útvonaltervező 

 

Rókus Campus (7624 Pécs, Rókus u. 2.)
Rókus Campus (7624 Pécs, Rókus u. 2.)

 

Rókus utcai campus

Távolsági autóbusszal érkezőknek

A buszpályaudvarról (vásárcsarnok, piac) látszik az Árkád bevásárlóközpont épülete.

Az Árkád bal oldalán felfelé haladó utcán (Bajcsy-Zsilinszky utca) eljuthatnak a Konzum Áruházhoz, mely előtt a 2-es vagy 27-es buszokra felszállva a Szliven Áruház megállóig (4 megálló) kell menni. Leszálláskor a jobbra felfelé vezető utca a Rókus utca. A campust a jobb oldalon keressék. 
Helyi buszmenetrend | Távolsági buszmenetrend

 

Vasúton érkezőknek

A vasútállomástól a felfelé vezető utcán (Szabadság u.) eljutnak a Zsolnay-szobornál levő körforgalomhoz. Rögtön szemben találják a 2-es és 27-es helyi járatok megállóját. Ezekkel a Szliven Áruház megállóig (2 megálló)  kell menni. Leszálláskor a jobbra felfelé vezető utca a Rókus utca. A campust a jobb oldalon keressék. 
Helyi buszmenetrend | Vasúti menetrend

 

Autóval érkezőknek

Budapest felől a város az M60-as autópályán érhető el leggyorsabban. Az autópályát elhagyva a városba dél felől érkezünk. Egyenesen végighaladva a II. János Pál, majd a Siklósi úton elérhetjük a városközpontot. Az Alsómalom utcáról (az Árkád bevásárlóközpont mellett elhaladva) balra fordulva követjük a Rákóczi, majd a Hungária utat, ami a Szigeti útba torkolik. Innen jobbra felkanyarodva a Rókus utcán találjuk magunkat

A város a 6-os főútról is megközelíthető, ekkor a keleti városrészbe érkezünk. Végig követve a 6-os főút vonalát (Zsolnay Vilmos út) elérjük a Rákóczi utat, ahonnan utunkat a fentiek szerint folytathatjuk.

Nyugat felől (szintén a 6-os úton érkezve) Uránvároson keresztülhaladva a Nendtvich Andor út és a Tüzér utca kereszteződésénél kell balra fordulni, majd onnan jobbra kanyarodva rátérhetünk a Szigeti útra, amelyről balra nyílik a Rókus utca. Útvonaltervező