Tanszékünk története

Nyomtatóbarát változatPDF változat

 

Tanszékünk története

 

A magyarországi olasztanárképzés területén Pécs mindig is meghatározó jelentőséggel bírt. Kiemelkedő szerepének köszönhetően nem csak számos országos hírű italianistát, tankönyvírót adott a szakmának (Kardos Tibor, Móritz György), hanem megteremtette azokat az intézményi alapokat is, amelyekhez évtizedekkel később is vissza lehetett nyúlni.

 

Már a Pécsi Tudományegyetem neves elődjén, az Erzsébet Tudományegyetemen is működött Olasz nyelvi Intézet, a neves tudós, Koltay-Kastner Jenő vezetésével. Az újonnan alakult Pécsi Tudományegyetem Olasz Tanszékén 1985 óta folyik olasz nyelv és irodalom szakos hallgatók képzése. A Tanszék vezetője kezdetben Herczeg Gyula nemzetközi hírű italianista, majd Neményi Kázmér volt. 1994-től a tanszékvezetői feladatokat Luigi Tassoni látja el. Az újraindított Tanszék megalakulása óta mindig is jelentős részt vállalt a magyarországi olasztanárok képzésében, és az ehhez szorosan kapcsolódó iskolai háttér kialakításában. A pécsi olasz tanszék elsőként indított be olyan képzési formákat, amelyek az akkor zajló társadalmi-politikai változásoknak köszönhetően váltak szükségessé. A nappali tagozat mellett indított esti tagozatot (olasz szakos tanári átképző program keretében), olasz nyelvtanárképzést (három éves program), másoddiplomás képzést levelező formában, valamint olasztanári főiskolai diplomával rendelkezők számára kiegészítő képzést. Évekig vett részt a Társadalmi és gazdasági szakfordítói képzésben is.

 

A jelen 

Tanszékünk jelenleg is többféle képzési programot kínál. Az oktatói feladatokat öt főállású tanár és több külső munkatárs látja el. Rajtuk kívül számos meghívott oktató tart vendégelőadásokat, szemináriumokat. 2022-ben tanszékvezetőnk, prof. dr. Luigi Tassoni -aki 1994 óta vezette a tanszéket- nyugdíjba vonult. Ünnepi köszöntése az alábbi linken tekinthető meghttps://www.youtube.com/watch?v=Mim0sbYKkwc&t=6304s 

 

Nemzetközi kapcsolatok, együttműködések

Az európai viszonylatban is meghatározó tudományos életnek köszönhetően a Tanszék több olaszországi és európai egyetemmel, illetve intézménnyel áll szoros kapcsolatban. Kiemelt hangsúlyt helyezünk az oktatói és hallgatói csereprogramokra, melyek az általános képzési terv szerves részét alkotják. Szorosan együttműködünk a budapesti Olasz Kultúrintézettel és részt veszünk az Intézet által alapított Nuova Corvina című italianisztikai kiadvány szerkesztésében is. Oktatónk rendszeresen publikálnak hazai és nemzetközi folyóiratokban, részt vesznek tudományos konferenciákon, szakmai fórumokon.

Számos olasz nyelvi versenyen is jelen vagyunk: 

Festival d'italianohttps://festivalditaliano.mozello.hu/

Kodály Zoltán Gimnázium, Pécs, olasz regionális verseny:  https://prezi.com/embed/vcoe_vcxdw9d/

Babits Mihály Gimnázium, Pécs, regionális újlatin/latin és orosz nyelvi kiejtési versenyhttps://babits.pte.hu/cikkek/viii_regionalis_kiejtesi_verseny_eredmenyek

 

Hallgatóink

Tanszékünkön az elmúlt 30 év alatt több mint 350 olasz szakos tanár szerzett diplomát. Volt diákjaink nem csak a közoktatás valamelyik szintjén tanítják az olasz nyelvet, hanem sokan tolmácsként, fordítóként vagy egy nemzetközi cég külkapcsolati felelőseként szereznek érvényt maguknak.

Az öregdiákjaink számára létrehozott Facebook csoportjainkban a tagok száma folyamatosan bővül, az oldal aktív, élő felületet biztosít a nálunk végzett hallgatók közötti kapcsolatfelvételre, eszmecserére.

Facebook oldalainkon a jelenlegi és korábbi szakmai rendezvényeinkbe, kulturális programjainkba nyerhetnek betekintést a látogatók: 

 

Olasztanárok Facebook csoportjahttps://www.facebook.com/groups/579183959178357

 

PTE-Olasz, Dipartimento di Italianistica Pécshttps://www.facebook.com/PTE-Olasz-Dipartimento-di-Italianistica-P%C3%A9...

 

Öregdiákjaink FB oldala: Én is Pécsett voltam olasz szakos, https://www.facebook.com/groups/1518896061746205/

 

 

Bemutatkozó kisfilmjeink a youtube-on:

https://www.youtube.com/watch?v=-cztgfHZPXQ

 

https://www.youtube.com/watch?v=UsbruekSam8

 

Romanisztika Intézet Olasz Tanszék

H-7624 Pécs, Ifjúság útja 6.    +36 72 503 600/64089, +36 30 365 5876    kerner.rita@pte.hu