Mesevár irodalmi gyerektábor a világ megmentésére

március

30.

általános

Mit szólnál ahhoz, ha ezen a nyáron megmentenénk a világot? Itt az idő, hogy a felnőttek helyett végre a gyerekek vegyék kézbe a világ dolgait! Most a Te segítségedre van a Földnek szüksége. Várjuk a legbátrabbakat!

 

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara nyolcadik alkalommal szervez kreatív irodalmi gyerektábort alsó tagozatosoknak a nyári szünet első hetére.

A hagyományoknak megfelelően idén is egy kortárs gyermekirodalmi művet, Kerékgyártó István Márk, aki hatévesen megmentette a világot (Pagony, 2020) című meseregényét választottuk a tábor témájául. A könyv segítségével nem kisebb dologra vállalkozunk a tábort vezető mesterpedagógus, dr. Tarnai Istvánné (Györgyi néni) segítségével, minthogy megmentsük a Földet.

A mese, a közös játék, a szellemes és tanulságos feladatok, valamint a délutáni sportprogramok a fenntarthatóság, a környezetvédelem és az élhetőbb jövő jegyében születtek meg. Utolsó nap a Planetáriumba tervezünk látogatni, majd a regény szerzőjét látjuk vendégül.

Az élménypedagógiai programok kidolgozásában a PTE BTK tanár szakos hallgatói, valamint a PTE Fenntartható Fejlődésért Szakkollégiumának tagjai segítettek.

A tábor célja, hogy vidáman, mégis hasznosan töltsünk el néhány napot a nyárból.

A tábor időpontja: 2022. június 20-24.

A tábor helyszíne: 7624 Pécs, Ifjúság útja 6. (B/407)

Részvételi díj: 28.000 Ft (napi kétszeri étkezés: ebéd és uzsonna)

Jelentkezési határidő: 2022. május 15.

Napirend:

7.30: tábornyitás (ekkortól várjuk a gyerekeket)

12.00: ebéd

17.00: táborzárás (eddig az időpontig biztosítunk számukra felügyeletet)

A részvételi díj befizetésének módjáról a regisztráció lezárultát követően e-mailt küldünk.

PTE dolgozók – a napokban megjelent 3/2022. sz. rektori és kancellári együttes utasítás értelmében –  a gyermek16 éves koriág igénybe vehetik a HFO gyermektáboroztatási támogatását. Erről bővebb információkat a folyamatosan frissülő https://hr.pte.hu/hu/munkatarsak oldalon találnak.

További információ:

Neichl Nóra

PTE BTK Kommunikációs és Marketing Iroda

neichl.nora@pte.hu

+36 30 186 17 86