Bagossy László

Bagossy László életét végigkísérte a színház, édesapja nyomdokaiba lépve ő is rendezőként találta meg saját helyét. Pályáját több díjjal is elismerték, írt mesekönyvet is, melyet szintén színpadra vitt, és azóta is az Örkény István Színház kedvelt darabjai közé tartozik. A pécsi egyetemisták színpadi lehetőségeiről is beszélt a vele készített levélinterjúban.

"Az érzékenység vagy a műveltség túl általános fogalmak ahhoz, hogy ezt a tevékenységet meg lehessen közelíteni velük. Önmagamat kellett elsősorban megtanulnom, és a másokkal való közös munkát. De ha rendszeres műveltségről és alapvető szellemi inspirációkról van szó, akkor a mai napig nagyon fontosnak érzem a pécsi egyetemi éveket."

Ön a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-esztétika szakán tanult. Hogyan került ide, miért ezt a szakot választotta? Mik voltak a tervei, elképzelései, ezen elvárásai hogyan valósultak meg?

Pécsen éltem, ott érettségiztem, és kézenfekvőnek látszott, hogy ebben a városban folytassam a tanulmányaimat. Ekkoriban még író embernek készültem, a színházrendezés szóba sem jött, így valamilyen humán szak tűnt a legmegfelelőbbnek. Megkönnyítette a döntést, hogy Bécsy Tamás professzort, aki a művészettudomány szak elindítója volt, gyerekkorom óta ismertem, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen az ő szakmai felügyelete mellett írtam meg a dolgozatomat. Így pontos információim voltak arról, hogy hová jelentkezem.

Milyenek voltak az egyetemi évei, mire emlékszik vissza szívesen? Milyen élményeket szerzett itt? Milyen volt akkoriban a hangulat a Karon illetve a tanszékeken?

Még a Kádár-rendszer utolsó éveit éltük, éppen befejeztem sorkatonai szolgálatomat, és a karon uralkodó szabad szellem, a szép lányok, az új ismeretek és ismeretségek, a rengeteg olvasás, meg Szilágyi László filmklubja nagyon izgalmassá tették számomra ezeket az éveket. Fontos, nagyon inspiráló barátságot kötöttem Farkas Zsolt esztétával, és itt ismertem meg a feleségemet is.

Kik azok a személyek, akik nagy hatást tettek Önre, kik voltak a csoporttársai, tanárai? Itt szerzett ismeretségei mennyiben befolyásolták további életét? Milyen tevékenységeket végzett az egyetem alatt – vagyis, a tanulás szervezett keretein túl milyen egyéb tapasztalatokkal rendelkezett, mire lediplomázott?

Több csodálatos tanáregyéniség is tanított bennünket, akik közül Fülei-Szántó Endre és Kisbali László már nem élnek. Horányi Özséb, Tatár György vagy Somlyó Bálint óráira is szerettem járni. Sajnos nem voltam olyan jó tanítványuk, mint amilyen jó tanárok voltak ők, az egyetem mellett-helyett sok időt töltöttem olyan szenvedélyeimmel, mint az írás vagy a gitározás.

Diploma után továbbtanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Miért döntött a színház mellett? Melyek azok a képességek, amelyek a színházrendezői hivatáshoz szükségesek? További tanulmányaihoz, pályafutásához mennyiben volt elegendő alap a Pécsi Tudományegyetemen szerzett tudás?

Már a negyedik évben felvettek színházrendezőnek, így egy ideig egyszerre két iskolába jártam. Bár apám is színházrendező, és mellette sok mindent megtapasztaltam a színház világából, valójában nem tudtam, hogy mire vállalkozom, amikor a Színművészeti Főiskolára jelentkeztem. Inkább a kalandvágy vezérelt, és kezdetben egy nagyon gyötrelmes tanulási folyamaton kellett keresztül mennem, hogy képessé váljak egyáltalán erre a munkára. Ahány rendező, annyiféle módszer és attitüd. Az érzékenység vagy a műveltség túl általános fogalmak ahhoz, hogy ezt a tevékenységet meg lehessen közelíteni velük. Önmagamat kellett elsősorban megtanulnom, és a másokkal való közös munkát. De ha rendszeres műveltségről és alapvető szellemi inspirációkról van szó, akkor a mai napig nagyon fontosnak érzem a pécsi egyetemi éveket.

Pécsi évei alatt is foglalkozott már a színművészettel? Milyen lehetőségei voltak az akkori hallgatóknak? Milyennek látja a pécsi színházi életet? Mi a véleménye a magyar szakon belül működő, Müller Péter és Rosner Tina által vezetett Színház szakirányáról?

Születésemtől fogva a színház közelében éltem. Apám munkáit, - aki hosszú évekig a Pécsi Nyári Színház alapítója és igazgatója volt - mindig elfogultan szerettem. A Pécsi Nemzeti Színházban folyó munka viszont nagyon unalmas volt és érdektelen. Mi Kaposvárra jártunk színházba. Ebben az időszakban, olyan (anyagi és szellemi értelemben is nagyon gazdag) fesztiválokat lehetett létrehozni nyaranta, amik életre szóló élményeket adtak. Nagyon nagy hatással voltak rám például Eck Imre balett-előadásai vagy Vidákovics Antal táncegyüttesének munkái. Azt hiszem, hogy Pécs színházi életének fénypontja már évek óta a POSZT, ami egy nagyszerű, fontos esemény. Mivel Budapesten élek, a pécsi hétköznapokról keveset tudok. A színházi szakról hallottam már, és örülök a létezésének, de az ott folyó munkát nem ismerem.

Milyen lehetőségei vannak Pécsett a mostani fiataloknak, hogy a színház világához közel kerülhessenek? Hogyan értékeli a Szivárvány Gyermekház és a Janus Egyetemi Színház működését?

Sokat kell színházba járni, és már gyerekfejjel érdemes kipróbálni a színpadi játékot, ahogyan azt én is tettem annak idején a Pécsi Ifjúsági Házban Újváriné Füzi Ágnes vezetésével a Napsugár nevű gyerekcsoportban. A Szivárvány Gyermekházban és a Janus Egyetemi Színházban folyó munkáról sok jót hallottam: fesztiválsikereik is azt bizonyítják, hogy ezek olyan helyek, ahol a fiataloknak érdemes az első lépésekkel kísérletezni.

A rendezés mellett megírta A sötétben látó tündér című mesekönyvet is, mely elnyerte az Év Gyermekkönyve Díjat, és sikeresen játsszák az Örkény István Színházban. Mi motiválta, hogy mesét írjon?

A saját gyerekeim motiváltak. Ezt a mesét nekik írtam. A sikere pedig nagyon meglepett és nagyon örültem neki.

Miben látja rendezői pályájának karakterét, milyen a Bagossy-stílus? Kivel, kikkel szeret együtt dolgozni? Melyik szerzők műveit viszi legszívesebben színpadra?

Nem szoktam azon gondolkodni, hogy van-e Bagossy-stílus. Szerintem nincsen karakteres stílusom. Minden feladatot egy új kísérletnek tekintek és nagyon érdekel az adott szerző intenciója – s még ha lehetetlenség is azt teljességében megfejteni, igyekszem minél közelebb jutni hozzá. Pályám során rengeteg helyen megfordultam már és több száz színésszel dolgoztam együtt: ismeretlen amatőröktől kezdve az úgynevezett országos hírű sztárokig. Rangok és rendek viszont sosem érdekeltek, az ambícióm az, hogy mindenkivel képes legyek együttműködni. Persze kiemelkedő tehetségű művészekkel dolgozni mindig nagyon nagy ajándék a sorstól.

A 2010. októberében megrendezett első Kari Alumni Napokon Ön az irodalmi kerekasztal egyik meghívott előadója volt Pécsett. Mi a véleménye a kerekasztal-beszélgetésről, milyen élményeket szerzett a találkozón?

Szerintem ez egy izgalmas vállalkozás, nem csak az érdeklődők, de a meghívottak számára is, akik sok esetben egymásról sem tudnak eleget.

Hogy érzi, eddigi tanulmányai hogyan befolyásolták életét? Változott-e valamit szemléletmódja, életfelfogása, világképe?

Nagyon hiszek a tanulásban - sokkal jobban, mint a tanításban. A mai napig tanulónak képzelem magamat, olyankor is, amikor éppen tanítok. Saját tanulmányaim és fejlődésem fortdulópontjai és legfontosabb mozzanatai mindig felidéződnek bennem, amikor fiatal emberek útkeresését figyelem.Ősztől osztályfőnöke leszek az Színművészeti Egyetem színész-osztályának, így hát ez a probléma most nap mint nap velem van. Azt hiszem, nagyon fontosak a jó tanárok, de végül mégis a tanulásra való képesség a döntő mozzanat a fejlődésünk szempontjából.

Mik azok a legfontosabb értékek, tapasztalatok, élmények, amelyeket a BTK-s egyetemi évei alatt szerzett és később, álláskeresés vagy munka közben, esetleg az élet egyéb területein is hasznára váltak, válnak? Hogyan segítették a Pécsi Bölcsészettudományi Karon szerzett kompetenciák, értékek terveinek és céljainak megvalósítását? Hogyan érvényesíthetők a bölcsészettel szerzett szemléletek a mai világban?

Ma a munkámban gyakran érzem úgy, hogy minden, amivel korábban foglalkoztam: az írás, a zene, a színjátszás egy irányba mutattak, és azt készítették elő, amit most csinálok. Ugyanez vonatkozik a Bölcsészkaron szerzett tapasztalatokra és élményekre is. Ezért szerencsésnek érezhetem magam, hiszen nagyon sokan vannak, akik kénytelenek egészen más irányba fordítani az életüket a jobb megélhetés kedvéért, és feladni vagy elhanyagolni mindazt, amit bölcsészként tanultak. Mindez azt jelenti, hogy ma nem sok becsülete van a humán tudományoknak, és aki mégis erre adja a fejét, annak számolnia kell bizonyos nehézségekkel.

Mit tanácsol a mostani felvételizőknek? Ajánlaná-e a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karát? Ha újra felvételizhetne, akkor is ide jelentkezne? Miért?

Nehezen tudnám elképzelni magamat matematikusként vagy mérnökként vagy menedzserként: ma is a művészetek és a bölcsészettudomány felé indulnék el, de tanácsokat adni senkinek sem tudok. Lehet racionálisan és hideg fejjel is eltervezni a jövőnket és így választani meg a tanulmányainkat. De talán boldogabbak lesznek azok, akik a vágyaik és az intuícióik szerint cselekszenek, amikor tanulásról, továbbtanulásról van szó.

Végezetül megkérem, fejezze be az alábbi mondatokat:

„Azért volt jó bölcsész hallgatónak lenni Pécsen, mert…”

„A bölcsészettudomány értékeit azért tartom fontosnak, mert…”

Nem szeretem mások mondatait befejezni. Azt szeretem, ha én találhatom ki az egész mondatot. Cserébe viszont szívesen meghallgatom mások véleményét is – mások mondatait.

(Rókus Ákos)