Bendarzsevszkij Anton

Bendarzsevszkij Anton az egyik legjobb barátom. Együtt kezdtük az Egyetemet, eleinte a Kommunikációs Tanszék, később már ezer minden más kötött össze minket. Anton történelem-kommunikáció szakokon diplomázott, azóta előbbi szakterületből PhD-zik, egy reptéri transzfercég üzleti hálózatát fejleszti, rovatvezető a Kitekintőnél, miközben dokumentumfilmet készít a csernobili katasztrófáról. Tucatnyi terve megvalósítása mellett hamarosan születendő kislánya érkezésére készül, nemsokára kiderül, hogy apaságból is ötösre vizsgázik-e!

„Visszatekintve teljesen boldog időknek tűnnek, így a jelenlegi feszített munkamenet mellett! (nevet) Nagyon szerettem egyetemre járni.”
 

Dicsérni kell a BTK-t, vagy mit kell csinálni? (mosolyog)

Nem kell, de lehet. Mondd azt, amit szeretnél mondani! Kicsit tényleg fura ez a helyzet, mert Te vagy az egyik legjobb barátom, már hét éve ismerjük egymást, az Egyetemen találkoztunk, szinte mindent tudok Rólad. Mégis másoknak mesélj légy szíves arról, hogy hogyan kerültél töri-kommunikáció szakra, egyáltalán Pécsre, hiszen fehérorosz származású vagy.
1995-ben jöttünk el Belaruszból, Minszkben születtem. Amikor tíz éves voltam, Magyarországra emigráltunk a szüleimmel. Ennek az oka az volt, hogy apukámnak volt egy nagy vállalkozása, és amikor hatalomra került a jelenlegi belarusz diktátor, Alexandr Lukasenko, politikai okokból el kellett hagynunk az országot. Így kerültünk Magyarországra, Pécsre, mert itt voltak ismerőseink.

Nagyon jól megtanultál magyarul, a Leőwey-ben folytattad a középiskolai tanulmányaidat. Az érettségi megszerzése után miért történelem-kommunikáció szakra jelentkeztél a BTK-ra?
Már kis korom óta újságíró akartam lenni, hatévesen is írtam már kis elbeszéléseket. Mindenképpen újságírást akartam tanulni, és Pécsen a kommunikáció szak volt erre az egyetlen lehetőség. Közben kiderült, hogy ez inkább társadalomtudományi irányultságú, de ezt a jelentkezésnél még nem tudtam. Tehát Pécsen laktam, újságíró akartam lenni, így jött a kommunikáció, viszont ezt párosítani kellett egy másik szakkal. A történelem érdekelt, így jelentkeztem kommunikáció-történelemre.

Hogyan élted meg az egyetemista éveidet?
Visszatekintve teljesen boldog időknek tűnnek, így a jelenlegi feszített munkamenet mellett! (nevet) Nagyon szerettem egyetemre járni.

Miért?
Szerettem tanulni, tetszett a szakmai légkör, nagyon jó volt a baráti társaság. (mosolyog)

Miután megtapasztaltad a kommunikáció és a történelem szakokat is, jártál órákon, milyen kép alakult ki benned az előzetes feltevéseidhez képest?
Megkockáztatom azt mondani, hogy a Kommunikáció Tanszéken folyó képzés egyáltalán nem segítette az én újságírói karrieremet, kivéve a gyakorlati tantárgyakat. Az MTV stúdiójában, a Dunántúli Naplóban lévő vagy a rádiónál lévő gyakorlatra gondolok. Ezek a gyakorlati tantárgyak nagyon sokat segítettek, de magán a Tanszéken folyó oktatás nem. Ha társadalomtudományi szakirányra mentem volna, akkor arra biztos, hogy jó, de mivel újságírást akartam tanulni, így nekem nem felelt meg. Ugyanakkor a Történelem Tanszéktől sokkal többet kaptam, mint amennyit vártam, elégedett voltam a színvonallal. Nagyon jók voltak a tanárok is. Kommunikáción is jók voltak a tanárok, csak ők nem azt a fajta képzést nyújtották, amire nekem szükségem volt.

Most PhD-zel történelemből. Ezt mennyire éled meg máshogy, mint a korábbi tanulmányaidat?
Most már nem tudnék visszamenni a Történelem Tanszékre diákként, mert már nem kívánom azt a státuszt. Már nem tudnék végig ülni egy másfél órás órát, hogy is mondjam, már nem kívánom azt az alá-fölérendeltségi viszonyt, ami tanár-diák között van. PhD-n ez már teljesen máshogy van, hiszen a tanárok egyenrangúként kezelnek minket. Azokat a tanárokat, professzorokat most már tegezhetjük, akik korábban oktattak minket. Az egyedüli, ami nem tetszik ebben a PhD-képzésben az az, hogy erőteljesen a magyar történelemre megy rá, nekem pedig nincs erre szükségem, nem ebből írom a doktorimat.

Miből írod pontosan?
Belarusz demokratizációs folyamata a témám.

Aki ismer Téged, az tudja, hogy mindig csinálsz valamit. Korábban is fotóztál, írtál, verseskötetet szerkesztettél, tanultál, mindezek mellett hogyan élvezted ki azt, hogy egyetemista voltál?
Szakestekre eljártam, de a bulizás nem volt szerintem annyira gyakori. Inkább a baráti házibulikat, mint a nagy szórakozóhelyeken eltöltött estéket, éjszakákat kedveltem, kedvelem.

Milyen történetekre emlékszel szívesen vissza? Elsősorban olyanokra gondolok, ami a BTK-hoz köt Téged.
Például a Történelem Tanszéken volt nagyon jó élményem még első éves hallgatóként. Töriből minden évben vannak szigorlatok, különböző korszakokból. Első évben többek között az Ókori Görögországgal, Ókori Rómával, Mezopotámiával foglalkoztunk. Nagyon, nagyon sokat kellett tanulni erre a szigorlatra, alig aludtam éjszaka. Mindenki korábban nagyon rossz jegyeket kapott erre, mindenki tök izgult, hogy mi lesz… Végül nekem és Tamásnak annyira jól sikerült ez a szigorlat, hogy amikor végeztünk, - mind a ketten ötöst kaptunk -, a tanár, aki vizsgáztatott minket, kijött a teremből utánunk, kezet fogott velünk, és mondta, hogy innentől kezdve tegezhetjük. (nevet) Ez annyira jólesett…

Igen, erre emlékszem, hogy meséltétek!
Utána pedig elmentünk megünnepelni ezt a szigorlatot, nagy bulit csaptunk. (mosolyog) Tanultunk egyébként latint is, a töri miatt. Nekem nem volt különösebb bajom a latinnal, azon kívül, hogy az én kutatóterületem a huszadik század, és oda nem nagyon kell… Két évig kellett tanulni, a végére már elegünk volt belőle. Amikor megcsináltuk a latin záróvizsgát…

Erre is emlékszem…
Igen, megint volt egy buli, ahol a Tamásék elégették a latin-jegyzeteiket, a könyvet is, annyira örültek! Én nem égettem el ezeket, még biztos kelleni fognak valamire…

Az éjszakázás régen a tanulás, és a bulik miatt volt jelen az életedben, de a mai napig is megmaradt, ma már a munka miatt.
Több munkahelyem is van. Nappal egy nemzetközi transzferekkel foglalkozó cégnek, az Airportways-nek vagyok a business development menedzsere.

Ez mit jelent? Mivel foglalkozol pontosan?
Az üzleti hálózatot fejlesztem, és a cég arculatával, marketingjével foglalkozok. Ez a nappali munka. Éjszakánként és hétvégén pedig a Kitekintő külpolitikai portál dolgait csinálom. A Poszt-Szovjet térség rovatának újságírója és rovatvezetője vagyok. Jelenleg öt gyakornokom van, akiket mentorálni kell, az ő cikkeiket javítani, témákat adni nekik…

Tulajdonképpen megvalósult az a gyerekkori álmod, hogy újságíró legyél.
Igen, így van! (mosolyog)

Mik azok a BTK-ról, akár Kommunikáció, akár Történelem Tanszékről hozott értékek, szempontok, tapasztalatok, amik a mai napig meghatározóak számodra?
A célirányosság, az, hogy ambiciózusak legyünk, és minden eszközzel próbáljuk megvalósítani az álmunkat, céljainkat.

Téged ismerve tudom, hogy Te eleve ilyen ember vagy, tehát úgy gondolod, hogy ebben a szemléletedben az Egyetem csak megerősített?
Igen, a professzionalitásra való törekvést kaptam itt. Fontos, hogy mindig igyekezzek a lehető legtöbbet nyújtani magamból, órákon is próbáltam mindenből a maximumot hozni.

Ez a törekvésed többek között odáig is vitt, hogy kiutaztál Csernobilba, a katasztrófa 25. évfordulója alkalmából, ahol Maczelka Márkkal dokumentumfilmet forgattatok, Te pedig számos újságcikket publikálsz e témában azóta is.
Márkot a Kommunikációs Tanszékről ismerem. Sok projektünk van, ez az egyik. Mindig ki akartam jutni Csernobilba, mert ez a gyerekkoromat nagyon meghatározta, mint említettem, Minszkben születtem. Viszont kizárólag a Kitekintő pénzügyi forrásai nem tették azt lehetővé, hogy kiutazzak, ezért próbáltam szponzorokat szerezni, bombáztam a hazai nagyvállalatokat. A paksi Atomerőmű végül szponzorált minket. A célom az volt, hogy készítsek egy cikksorozatot, ugyanakkor gondoltam, hogy remek ötlet lenne egy dokumentumfilm forgatása is. Márk szintén jó barátom, együtt tanultunk, tudom, hogy szakmailag nagyon jól dolgozik, így szóltam neki, hogy jöjjön ő is. Nagyon boldog volt, mert neki is gyerekkori álma volt, hogy kijusson Csernobilba. Vele és az egyik Kitekintős kollégámmal utaztunk ki. Ugye tudok oroszul, és szerintem sikerült olyan embereket találnom, és velük interjút készítenem, akik meghatározóak a film szempontjából.

Mik a további terveid?
Mindenképpen az újságírást folytatom, ezzel szeretnék foglalkozni a jövőben is. Az egyik álmom, hogy saját könyvet jelentethessek meg. Van egy verseskötetem, ami még nem jelenhetett meg – be kellett volna szállnom a finanszírozásába, ezért nem jött össze. Megjelent már több cikkem különböző magazinokban, ezek történelmi szakcikkek, de szeretnék egy saját könyvet. Most úgy tűnik, hogy lesz egy saját dokumentumfilmünk, aminek nyáron lesz a premierje, ezt Márkkal csináljuk. Ez Csernobillal kapcsolatos, de Belarussziáról is szeretnék egy dokumentumfilmet készíteni a Kuropati tömegsír lesz a téma, erről nem nagyon beszélnek a belarusz politikai helyzet miatt.

Erről az Egyetemen tartottál már előadást is, elég sok érdeklődő volt jelen…
Igen, erről tartottam az előadást. Jó lenne egy dokumentumfilmet is forgatni, hiszen egyedülálló a téma, nincs benne a köztudatban. Most az elmúlt száz év felfedezetlen politikai (főleg poszt-szovjet térségben történt) gyilkosságairól gyűjtök információkat. Később is nagyon szeretnék külpolitikával, vagy újságírással, vagy diplomáciával foglalkozni. A következő négy év terve pedig egy ház a tengerparton és egy Aston Martin! (nevet)

Mint barátod mondom azt, hogy nagyon jó érzés látni, hogy szakmailag ennyire magadra találtál, és úgy tűnik, hogy a magánéleted is rendben van. Orosz származású feleségeddel, Annával most várjátok az első gyermeketeket. Ha minden igaz, jövő héten már babázunk!
Igen! (mosolyog) Mire kimegy ez az interjú, már meg fog születni. Augusztusban lesz egy éve, hogy Annával házasok vagyunk. Feleségem szentpétervári, de Bulgáriában ismerkedtünk meg. Nagyon készülünk a kislányunk érkezésére, nagyon várjuk őt!

Jó hír: Antonék kislánya az interjú készítése óta megszületett, Alicia gyönyörű és egészséges! :)
 

(Bezzeg Réka)