Parti Nagy Lajos

Parti Nagy Lajos a kortárs magyar irodalom egyik meghatározó alakja, versek, novellák mellett írt regényeket, drámákat, valamint fordítóként is foglalkoztatott szerző. Saját bevallása szerint Pécsett lett íróvá.

"Tizenhárom évet éltem Pécsett, ennek az eleje volt a négy év főiskola, ezt követően még további kilenc évet dolgoztam a városban. Itt lettem íróvá, felnőtt emberré. Amiben bizonyos vagyok, hogy a főiskola és Pécs városa egyszerre hatottak rám."

Ön a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar és történelem szakán tanult, miért ezeket választotta?

Előtte Székesfehérváron jártam gimnáziumba, ugye így Budapest adta volna magát, de nem volt nagy különbség a felvételin az esélyek között, akkor a magyar-történelem szakpárra átlagosan tízszeres volt a túljelentkezés. Hozzáteszem, engem nem annyira a tanárképző vonzott, hanem Pécs. Ekkor már jelentek meg írásaim a Jelenkor folyóiratban, és volt egy fura viszonyom, vonzalmam Pécshez is. Ez volt a mérvadó, Pestre nem is jelentkeztem. Itt volt magyar-történelem szak, a jog nem vonzott, az orvosi pálya pedig kizárt volt.

Milyenek voltak diákévei, kikre emlékszik szívesen a főiskolás időkből?

Akkor nagyon jó iskolának éreztem a pécsi tanárképzőt, jó volt a színvonal, történelem szakon kifejezetten jól éreztem magam. Itt Polányi Imre volt a tanszékvezető, magyaron pedig Bécsy Tamás volt, akire szívesen emlékszem. Viszont eleve az irodalom vonzott, izgalmasabb világnak tűnt, mint a történelem. Az iskola mellett nagyon jó élmények értek, a város és a tanárképző összekapcsolódott, aminek köszönhetően szép éveket töltöttem itt.

Hogyan került közel a Jelenkorhoz?

Diploma után a megyei könyvtárban dolgoztam két évet. Nem akartam eljönni Pécsről, pedig szüleim is Pesten éltek. 1979-ben Szederkényi Ervin felajánlotta, hogy lenne lehetőség a Jelenkor szerkesztőségében, ekkor került oda Csordás Gábor is. Kifejezetten jó folyóirat volt, különösen a 80-as években nagyon beérett a lap. A korszak legmeghatározóbb irodalmi folyóirata volt.

Miben hatottak szemléletmódjára Pécsett töltött évei?

Ez egy nagyon meghatározó időszak volt, maga a város, a közeg, a Jelenkor is befolyásolt. Tizenhárom évet éltem Pécsett, ennek az eleje volt a négy év főiskola, ezt követően még további kilenc évet dolgoztam a városban. Itt lettem íróvá, felnőtt emberré. Amiben bizonyos vagyok, hogy a főiskola és Pécs városa egyszerre hatottak rám. Nem voltam jó egyetemista, a közélet nem nagyon érdekelt, kint laktam a külvárosban, olyan volt, mintha bejárós tanuló lennék. Sok időt töltöttünk kocsmákban olvasással, vitákkal, beszélgetésekkel. Nem maga az intézmény állt a nevelődés centrumában, tehát nem ez volt a nevelődés origója, hanem inkább a város, a csoporttársak. Egyre több pécsi barátra tettem szert, kezdő írók körébe jártam, nem csak főiskolásokkal ismerkedtem. Ilyen volt például Mihalik Zsolt, aki most a Leöwey Klára Gimnáziumban tanít, de jó néhány társam akadt, akikkel eljártunk az akkori fiatal írók körébe. 1979-80-ban kiadtunk egy antológiát a főiskola után Meliorisz Bélával, Csordás Gáborral, illetve Pálinkás Györggyel, Fél Korsó Hiány volt a címe. Akkori feleségem is főiskolás volt, itt ismertem meg, angol szakra járt.

Miért volt jó Pécsett tanulni?

Pécs talajából fakadóan jó város. Nekem nagyon szerethető, szuverén, rendben lévő polgárváros volt, amely mintha a 70-es években kicsit kivált volna, hátat fordított volna az akkori Magyarországnak. Picit liberálisabb volt, azzal együtt, hogy püspöki város, nagyon jól lehetett itt élni. Budapesten kívül ez a legélhetőbb magyar város.

Melyek azok a legfontosabb értékek, amelyeket a bölcsésztudományok közvetítenek?

Mi a főiskola dolga? Felkészíti a fiatalemberek arra, hogy bizonyos szelekciós készséggel rendelkezzenek, hogy tudják rendszerezni a tudás- és ismeretanyagot, emellett hogy erősítse az adott diszciplína iránt a szeretetet. Ez nagyon fontos. Egy magyar szak nem ad szakszerűséget úgy, hogy elvesszen a könyv iránti szeretet. Emellett az is fontos, ne csupán különböző elméletek öntőformájaként adja át a tudást. Az ugyanis kevés, ha csak szaktudást és értelmet ad, de tárgyszeretet nem. Én személy szerint soha nem akartam tanítani, az érdeklődés miatt jöttem ide, bár a főiskola és ma az egyetem legfőbb feladata, hogy tanárokat és szakembereket képezzen.

Irodalmi tevékenységében mennyire hatott?

Alapvetően hatottak rám a pécsi évek, ugye a Jelenkor szerkesztőjeként benne voltam az irodalmi életben. A főiskola arra volt jó, h megtanuljon sok mindent az embert, olvasson olyat, amihez nem biztos, hogy hozzájutna, vagy amely halott tudássá válna az emberben. Úgy gondolom, abból lesz igazán jó irodalmár, aki néhányszor végigtanította már a magyar és világirodalmat, és minden negyedik nyáron elolvassa az Iliászt és az Odüsszeiát. Ilyen értelemben a tanárság nagyon jó. A főiskolai évek azért hasznosak, mert az ember ez alatt az idő alatt olvas el nagyon sok mindent. Ami problémát jelent, hogy nagyon nehéz bölcsészként érvényesülni, nincs munka. Ezeknek a tanulmányoknak sosem volt nagyon praktikus hasznuk, inkább a megszerzett tudás az, ami fontos. Úgy gondolom, nagy szükség van a bölcsészettudósokra, mert a magyarság emlékezetéből őriznek, ők az őrei, generátorai a kultúrának.

Érzelmileg mennyire kötődik Pécshez és korábbi iskolájához?

A városhoz érzelmileg most is van közöm, de nehéz kérdés, hogy ez a város vajon még mindig az a város-e. Cserélődnek az emberek, változik az arculata, de változatlanul szeretem Pécset. Nagyon fontos város, fontos helyek, intézmények, múzeumok, könyvtárak vannak itt és emberek, akik nagyon sokat érdemelnek.