Vorák Anita

Vorák Anitának, az [origo] Soma-díjas oknyomozó újságírójának a kérdezés a kenyere, ezúttal azonban én kérdeztem, és ő válaszolt. A vele készült beszélgetésből kiderül, hogy ha külkereskedőnek készült, miért magyar szakon folytatta tanulmányait, és aztán végül miért politológiából szerzett diplomát Karunkon. A Pécsi Campusnál töltött éveiről, egyetemi tapasztalatairól, és persze az oknyomozó újságírás természetéről beszélgettünk, vagy inkább a hóhért akasztottuk?

„A Pécsi Campustól kaptam egyértelműen a legtöbbet. Ott alapoztam meg az újságírói munkámat, az akkori tapasztalatok nagyon meghatározóak még ma is.”

Örülök, Anita, hogy sikerült sort keríteni a beszélgetésre, még ha csak Skype-on is. Kétszer egyeztettünk korábban, mindig délutáni időpont javasoltál, nagyon zsúfoltak a napjaid?

Igen, eléggé azok. Ma például egy lazább napon van, ezért is tudok most beszélgetni veled. Most két nagyobb cikkre készülök, ezek később jelennek majd meg, mivel ezek időigényes anyagok, még csak az adatgyűjtésnél tartok.

Elárulod, mik ezek a témák?

Ezeket még nem árulhatom el. (mosolyog) Majd ha készen lesznek, akkor lehet róluk többet tudni, annyit azonban elárulok, hogy mindkettő a magyar közélettel kapcsolatos.

Nem áll tőled messze ez a műfaj, hiszen néhány hónapja a 2010-es év legjobb oknyomozó újságírójának járó Soma-díjat is megkaptad megosztva, Szabó András kollégáddal. Ehhez ezúton is gratulálok!

Igen, így van, köszönöm!

A Soma-díjat a Duna Tv-ben Cselényi László elnöksége alatt működtetett „pénzszivattyúról” szóló írásaidért ítélték neked oda. Mennyi időt vesz igénybe egy ilyen jellegű, „nagyobb” oknyomozói munka?

Ezzel a cikksorozattal konkrétan hónapokig foglalkoztam, de mindig a témától függ, hogy mennyi idő alatt dolgozza fel, és írja meg az ember.

Korábban a Magyar Televízió MMM című műsorában voltál szerkesztő - riporter, de szerkesztettél a TV Deko-ban is, sőt forgattál a TV Paprikának és a Filmmúzeumnak egyaránt. Egy Veled készült interjúban olvastam, hogy az újságírói karriered első műhelyének a Pécsi Campust tekinted. Miért?

A Pécsi Campus nagyon közel áll a szívemhez, nagyon sokat tanultam ott, ez máig meghatározza a munkámat. A középiskolában külkereskedelmet tanultam, de a matek nem volt a kedvencem. Viszont akkoriban, a rendszerváltás után nagyon érdekes volt a közélet Magyarországon, teljesen magával ragadott. Akkoriban kezdtem olvasni az akkor még friss és jó Magyar Narancsot is, amit imádtam és inspirált is. Úgy döntöttem, hogy hagyom a gazdaságot, és újságíró leszek. Így kerültem Pécsre, magyar szakra.

Miért Pécsre? Úgy tudom, dunaújvárosi vagy.

Pécset nagyon szeretem! Nagyon szép város, szerettem ott lakni, még most is szeretnék, nem tartom kizártnak, hogy egyszer ott éljek. (mosolyog) A magyar szakot pedig azért választottam, mert érdekelt az irodalom. Már az első években tudtam, hogy nem akarok tanár lenni, nem is vettem fel a pedagógiai órákat, hanem irodalomtudományra specializálódtam.

Magyar szakon pedig megismerkedtél többek között Fülöp Zolival és Nimmerfroh Ferenccel is, akikkel együtt írtál a Pécsi Campusba. Ők, hozzád hasonlóan még ma is újságírással foglalkoznak.

Igen, a gólyatáborban Nimmerfroh Feri és Győrffy Zoli volt a seniorunk, ők akkor már egy éve csinálták a Campust, és így mi is rögtön az elején kapcsolatba kerültünk velük, a lappal. Együtt tanultunk újságot írni.

Te milyen jellegű cikkeket publikáltál akkor?

Mindenfélét. Eleinte főleg kisebb kritikákat, vagy körkérdéseket az egyetemi közélettel foglalkozó rovatba, később jöttek az interjúk, és egyszer talán még publicisztikát is írtam. A szerkesztőségből szinte mindenki a Szántó Koliban lakott, ott kaptunk irodát is az Egyetemtől. Néha órákra is bejártunk, de a lap meg az újságcsinálás határozta meg a napjainkat.

Az újságírás mellett mire vagy kire emlékszel szívesen a BTK- ról?

Magyar szakon nagyon szerettem Bécsy Tamás Shakespeare-óráira járni, azok nagyon jók voltak, és mindig élveztem Orbán Jolán óráit is. Akkor már kreditrendszer volt, és a magyar szakon mindig könnyű volt olyan órákat választani, amik érdekeltek.

A történethez azért hozzátartozik az is, hogy a magyar szakot nem fejezted be, hanem a BTK-n belül átmentél politológiára. Miért történt ez?

Magyaron megcsináltam százharminc kreditet, tulajdonképpen már csak pár szigorlatom hiányzott, de azokra azért még sokat kellett volna tanulni, és már nem volt kedvem hozzá. Addigra elvesztettem az érdeklődésem az irodalomtudomány iránt, ezért úgy éreztem, váltanom kell. Mivel a közélet, a politika mindig érdekelt, és úgy gondoltam, az újságíráshoz is hasznos lehet, elkezdtem a politológiát. Eleinte, magyaros harmadéves koromtól, még csak a politológia-specializációra jártam, és amikor elindult a szak, akkor felvételiztem oda.

Politológián végül azt kaptad, amit vártál, amire számítottál?

Igen, szerettem oda járni. Igaz, kicsit hátrányban voltunk, hogy mi voltunk az első évfolyam, ma már színesebb az oktatás, több tanár, több téma van, jobb a szak.

Ha a pécsi bölcsész pályafutásodat nézzük, a Campust, a magyar és végül a politológia szakot, mik azok a dolgok, személyek, élmények, amik vagy akik még ma is meghatározóak Neked?

A Pécsi Campustól kaptam egyértelműen a legtöbbet. Ott alapoztam meg az újságírói munkámat, az akkori tapasztalatok nagyon meghatározóak még ma is. Az Egyetemen és az órákon pedig széleskörű tudást és egy sajátos látás- és tanulási módot kaptam.

Köszönöm, hogy elvállaltad az interjút, kicsit olyan volt most ez a helyzet, mint amikor a hóhért akasztják, nem?

Igen, igen! (nevet)

Milyen érzés volt beszélgetni minderről úgy, hogy ezúttal nem Te kérdeztél?

Furcsa… Amikor én készítek interjúkat, az az érzésem, a beszélgetőpartnereim összeszedettebbek kicsit, mint most én voltam. (mosolyog) Kérdezni sokkal könnyebb!

(Bezzeg Réka)

Fotó: Emasa.hu / Bakró Nagy Ferenc