Tájékoztatás | A Janus Egyetemi Színház közösségi színházi előadás létrehozását tervezi a 2020/2021-es évadára

július

28.

általános

Tájékoztatás | A Janus Egyetemi Színház közösségi színházi előadás létrehozását tervezi a 2020/2021-es évadára1921-ben hirdette ki (XXV. törvénycikk) a magyar országgyűlés a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem Pécsre költözését.

Az esemény 100 éves évfordulója alkalmából a Janus Egyetemi Színház programot indít a 2020/2021-es évadára, melyben az egyetemi karok együttműködését várja.

Közösségi színházi előadás létrehozását tervezzük. Ennek lényege, hogy a játszók, alkotók, közreműködők saját munkájuk, tapasztalataik, tudásuk felhasználásával hoznak létre egy színházi szöveget majd egy előadást.

A munkát tágabb értelemben a „költözés” témájában hirdetjük meg. Várjuk magyar és külföldi diákok jelentkezését, akik úgy érzik, van mondanivalójuk és szívesen részt vennének a színházi előadás elkészítésében. Jelentkezni egy élménynovella elküldésével lehet.

A színészek személyes élményei mellett az egyetem Pécsre költözése (1923) jelenti a tervezett előadás fókuszát. Az előadáshoz szükséges kutatómunkában várjuk a karok oktatóinak és munkatársainak segítségét. Szeretnénk feltérképezni az egyetem költözésének körülményeit; Pécs város életét, valamint a korabeli oktatók és hallgatók egyetemi és szabadidős tevékenységeit. Minden eseményt, amely a város és az egyetem ezen időszakához köthető!

Az előadás megcélozza a JESZ egyetemi társulatának megújítását is.

A program vezetője és az előadás rendezője Zakariás Máté.

Forrás: JESZ