Fokozatszerzéssel kapcsolatos követelmények

Ha valaki fokozatszerzési eljárásra szeretne jelentkezni, a megfelelő űrlapot letöltheti innen.

A fokozatszerzési eljárásra jelentkezni 2007 óta (mindegy mikor szerzett az illető abszolutóriumot ) bármikor lehet, nincsen elévülési ideje az abszolutóriumnak. A doktori fokozatszerzésre jelentkezés, és annak elfogadása után azonban 2 év alatt le kell az eljárást bonyolítani. Az eljárás első része a szigorlat, ennek sikeressége után a második rész a disszertáció védése.

 

A fokozatszerzés folyamata az abszolutórium kikérésével, és az Iskola vezetőjéhez címzett kérelem benyújtásával kezdődik.

 

A fokozatszerzés doktori szigorlatból és a doktori értekezés nyilvános vitájából, eredményes megvédéséből áll.

 

Az értekezés három példányának benyújtásával együtt a jelölt nyilatkozik munkájának eredetiségéről és arról, hogy más doktori iskolánál nem nyújtotta be fokozatszerzésre, és azt nem utasították el.

 

Mellékeli az abszolutórium, az egyetemi oklevél és nyelvvizsgái másolatát.

Mellékeli (vagy az értekezéssel együtt beköti) a témavezetői nyilatkozatot és ajánlást, melyben az nyilatkozik a munka eredetiségéről és alkalmasságáról a fokozatszerzés folyamatának megindíthatóságáról.

 

A nyilatkozat formanyomtatványa letölthető innen

 

Az egyéb kérdésekről a PTE egyetemi, kari és doktoriskolai szabályzatai rendelkeznek.

 

A disszerens nyilatkozatot csatol doktori munkájához, melyben igazolja művének eredetiségét. A témavezető írásban nyilatkozik az IroDI vezetőjének e tárgyról. A benyújtandó doktori disszertáció elvárt terjedelme 12-15 szerzői ív (max. 600000 karakter), tehát kb. 180-220 oldal. A terjedelembe nem számít bele a tartalomjegyzék, az irodalomjegyzék, a szövegközlés, a köszönetnyilvánítás és az ábrák, illusztrációk, rajzok vagy egyéb szemléltető anyagok, valamint a rezümé.

 

Irányadó formai paraméterek (a terjedelemként fent megadott oldalszámok erre az esetre vonatkoznak): rtf. vagy PDF formátumú elektronikus változat, amely kötelezően felkerül a PTE IroDI, valamint a https://doktori.hu honlapjára. Times New Roman betűtípus, 12 pontos betűméret, másfeles sorköz, 2,5 cm-es, a bal oldalon 3 cm-es margó, oldalszámozás az oldalak tetején, lábjegyzet és végjegyzet folyamatos számozással. Ezen formai paramétereknek iránymutatásként, segítségül szolgálnak.

 

A disszertáció tudományos mű, azaz feltétlenül tartalmaz magyar és idegen nyelvű hivatkozásokat, ugyancsak magyar és idegen nyelvű bibliográfiát/irodalomjegyzéket. A hivatkozás- és címleírás-technika lehetőleg az adott tudományterület, szakterület bevett gyakorlatát követi mintául véve az MTA megfelelő előírásait és szabályozását.

 

 

Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola

H-7624 Pécs, Ifjúság u. 6.    +3672/503600/64143