Kéziratformátum
Fájltípus
Word dokumentum (vagy rtf kiterjesztés)
Betűtípus és -méret
Times New Roman, 12.
Stílus (mármint amit a Word így nevez)
Normál.
Bekezdés
Másfeles sorköz, sorkizárt, első sor nincs behúzva.
Oldalbeállítás
A Word szabvány beállítása, azaz fent, lent, bal és jobb oldalon egyaránt 2,5 cm.
Szerző, cím, alcím
Ezzel alapvetően nem kell foglalkozni, minden ilyen szövegegység egyezzen meg a többivel betűméretben, -típusban és bekezdésformátumban. Ha a szövegnek alcíme is van, akkor az külön sorba kerül a főcím után; a szövegközi fejezetcímeket római számmal kell jelölni, előttük két, utánuk egy sort kihagyva; e fejezetcímek lehetnek puszta római számok, vagy római számmal indított szöveges címek, ez a szerzőkre van bízva. Ha a fejezetek esetleg még tovább tagolódnak alfejezetekre (ami ilyen hosszúságú szövegeknél nem valószínű), akkor ezek címei arab számmal jelölendők. Példa arra az esetre, ha a szerző a szöveg elején előre akar utalni a későbbi fejezettagolásra: „Tanulmányomban először azt tárgyalom, hogy honnan fúj a szél (I). Utána megvizsgálom azt is, hogy miért (II.) Végül az utolsó téma az lesz, hogy meddig (III)."
Idézés
A magyar norma szerint, a nyitó idézőjel alul, a záró felül van. Az idézeten belüli idézőjel az úgynevezett lúdláb: nyitó », záró «. Ha még a lúdlábon belül is idézni kell, arra a félidézőjel használandó (ez az aposztróffal azonos). A három sornál hosszabb idézetek külön szövegegységet alkotnak, a következőképpen: sorkihagyás 12-es betűmérettel, utána az idézet idézőjel nélkül 10-es betűmérettel, de minden másban a főszöveg többi részével megegyezően (tehát másfeles sorköz, nincs behúzva sem az első sor, sem az idézet egésze), majd újabb sorkihagyás megint 12-essel, a folytatás első sora pedig nincs behúzva. Az így elkülönülő idézeten belül a hagyományos idézőjelet kell használni szükség esetén.
Az idézeten belüli kihagyás szögletes zárójelben három pont: [...]. Ha a kihagyás teljes mondatot vagy mondatokat érint, akkor a [...] után nincs pont, ha csak egy mondat valamely része marad ki, akkor a [...] után értelemszerűen space vagy a megfelelő írásjel következik, ha pedig egy mondat eleje is, akkor a három pont után és space-szel a záró szögletes zárójel elé kerül a folytatás első betűje, nagy betűvel: [... A]z.
Ha a szerző beszúr valamit az idézetbe, az ugyancsak szögletes zárójelbe kerül.
Versidézet esetében, ha az rövidebb három sornál, a verssorok perjellel különítendők el (a perjel előtt és után space-szel), ha hosszabb, akkor a fenti szabály vonatkozik rá, azzal a különbséggel, hogy formátuma középre zárt.
Kiemelés
Kurzívval. A kurzivált szó utáni esetleges írásjel nem dőlt (ez a lábjegyzetekre is vonatkozik), kivéve azt az esetet, amikor az írásjel egy egészében kurzivált szövegdarab, pl. könyvcím része.
Évtartomány
Gondolatjellel a két évszám között, a teljes évszámokat kiírva, pl. 2001-2010, nem pedig 2001-10.
Évszázadjelölés
Arab számmal.
Jegyzetek
A szövegben csak végjegyzetek lehetnek. A lábjegyzeteket a Word lábjegyzetfunkciójával kell előállítani. A mondaton belüli lábjegyzetszám helye attól függ, hogy a lábjegyzet mihez kapcsolódik: ha egy szóhoz vagy kifejezéshez, úgy száma közvetlenül az után, tehát az esetleges írásjel előtt, ha viszont tagmondathoz, úgy a szám az írásjel után áll. Kivétel a záró- és a gondolatjel, mert itt a lábjegyzetszám azon belül van.
A hivatkozásokra vonatkozóan az alapelv az, hogy valamennyi adat egy mondatba kerül, a szerző neve után kettősponttal, utána vesszőkkel elválasztva a cím dőlt betűvel, aztán a kiadás helye, a kiadó neve (a „kiadó" szó nélkül), a kiadás éve, majd az oldalszám, alapesetben így:
Kovács Károly: A könyv, Budapest, Kijárat, 2011, 1.
Ha a hivatkozott műben nincs feltüntetve a kiadás helye vagy éve, úgy ezt a h. n., illetve az é. n. rövidítéssel kell jelezni.
A saját, tehát nem a hivatkozott mű szerzőjétől származó kiemelés formátuma kurzív, a kiemelés ténye pedig a hivatkozás végén jelzendő, így:
Kovács Károly: A könyv, Budapest, Kijárat, 2011, 1., kiemelés tőlem - X. Y.
Ha a lábjegyzet nem egy idézet helyét adja meg, hanem csak utal egy szöveghelyre, akkor a Lásd szóval indul. Összevetés esetén a Vö. rövidítés használandó.
Ha a hivatkozott műnek alcíme is van, úgy az alcímnek a főcímtől való elválasztásánál alapértelmezésben az illető kiadás által alkalmazott megoldást kell követni (pont, kettőspont, gondolatjel), ilyen fogódzó hiányában a főcím és az alcím közé pont kerül.
Ha a hivatkozott szöveg címe (vagy alcíme) írásjellel végződik, a kiadás helyét akkor is vesszővel kell elválasztani a címtől (alcímtől):
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 2011, 1.
Nem első kiadásnál a kiadási év után felső indexben feltüntethető a kiadás száma, majd zárójelben az eredeti kiadás éve és szükség esetén a többi eltérő adat is:
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 20113 (Pécs, Jelenkor, 1991), 1.
Ha az új kiadás bővíti vagy módosítja az előzőt, akkor ezt a cím után lehet jelezni szövegesen:
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, harmadik, bővített kiadás, Budapest, Kijárat, 2011 (Pécs, Jelenkor, 1991), 1.
Több kiadási hely esetén a helyek között space, gondolatjel, space:
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest - New York, Kijárat, 2011, 1.
Többkötetes mű esetében a cím után meg kell adni a kötetek számát, arab számmal és gondolatjellel, a további adatok esetfüggők (így pl. minden kötetnek lehet külön címe, lehet más-más a kiadási év, a kiadási idő felölelhet egy hosszabb periódust, mint az összkiadások szoktak, és akár a kiadó és a kiadás helye is változhat), ezért csak néhány példa a rugalmas megoldásra:
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, 1-3. kötet, Budapest, Kijárat, 2011, 1. kötet, 1. Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, 1-3. kötet, Budapest, Kijárat, New York, Exit, 1991-2011, 1. kötet: Az első könyv, 1. Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, 1-3. kötet, 1. kötet, Budapest, Kijárat, 1991, 1.
Kétszerzős műnél a szerzők neve között space, gondolatjel, space:
Kovács Károly - Szabó Szilvia: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 2011, 1.
Kettőnél több szerző által jegyzett mű esetében a teljes felsorolás kiváltható azzal, hogy és mások:
Kovács Károly és mások: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 2011, 1.
Ha a hivatkozás több szöveghelyre vagy hosszabb szövegrészre vonatkozik, akkor az alábbi esetek lehetségesek:
Idézet, majd utalás egy másik helyre: Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 2011, 1. o., lásd még 2.
Oldalon túlnyúló idézet: Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 2011, 1. sk.
Oldalon túlnyúló helyre való utalás: Lásd Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 2011, 1. sk.
Több különböző helyre való utalás: Lásd Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 2011, 1. sk. és 20.
Kettőnél több oldalra vonatkozó hivatkozás esetén az sk. helyett értelemszerűen vagy skk. használandó, vagy meg kell adni a tartományt, mégpedig gondolatjellel. Ilyenkor (mint ahogy általában is az oldaltartományok megadásakor) ki kell írni a teljes oldalszámokat, pl.: 11-15., nem pedig 11-5.
Ha egy szerzői kötetnek külön szerkesztője is van (mint pl. a legtöbb antik szerző műveinek kiadásainál), akkor a hivatkozás a szerző nevével indul, a szerkesztőé pedig a cím után áll, így:
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, szerk. Szabó Szilvia, Budapest, Kijárat, 2011, 1.
Egyéb szöveggondozási tevékenység esetén ezt is fel lehet tüntetni a cím után, rövidítés nélkül:
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, szerkesztette, jegyzetekkel és utószóval ellátta Szabó Szilvia, Budapest, Kijárat, 2011, 1.
Tanulmánykötetben megjelent szöveg esetében a tanulmány címe idézőjelben van, aztán vessző, majd in után kötetcím, hely, kiadó, év, a tanulmány oldaltartománya, végül (ha a hivatkozás nem a tanulmány egészére vonatkozik) itt: után a releváns oldalszám vagy -tartomány. Azonos szerzőnél az uő rövidítés használandó, pont nélkül:
Kovács Károly: „A tanulmány", in uő: A kötet. Válogatott írások, Budapest, Kijárat, 2011, 100-110., itt: 101.
Többszerzős tanulmánykötetben megjelent szövegnél a szerzők megadására a fenti szabályok érvényesek, azzal, hogy ha a tanulmány szerzője szerepel a kötet szerzőinek felsorolásában, akkor az uő helyett még egyszer kiírandó a neve:
Kovács Károly: „A tanulmány", in Kovács Károly - Szabó Szilvia: A kötet, Budapest, Kijárat, 2011, 100-110., itt: 101.
vagy
Kovács Károly: „A tanulmány", in Kis Katalin és mások: A kötet, Budapest, Kijárat, 2011, 100-110., itt: 101.
Szerkesztő(k) által jegyzett tanulmánykötetben megjelent szövegnél az in után jön a szerkesztő(k) neve, majd (szerk.) és a többi adat:
Kovács Károly: „A tanulmány", in Szabó Szilvia (szerk.): A kötet, Budapest, Kijárat, 2011, 100-110 , itt: 101.
Többkötetes össz- vagy válogatott kiadásnál potenciálisan megsokszorozódnak az esetspecifikus tényezők, ami a hivatkozott műnek a kiadáson belüli pozícióját, a kiadás helyét, idejét, valamint a szerkesztőket illeti, de az alábbi példák igyekeznek lefedni a leggyakoribb eseteket. Alapszabály, hogy ha a hivatkozott szöveg a kiadás egy teljes kötete, akkor elsőként a kiadást kell megadni (első példa), ha viszont csak egy kötet része, akkor a szöveg címe az első (második és harmadik példa). A kiadás teljes kötetszámának megadása (első és második példa) opcionális, különösen sok kötetes kiadásoknál mellőzhető, folyamatban lévő kiadásoknál pedig értelemszerűen lehetetlen, ilyeneknél szintén opcionálisan meg lehet adni a kiadás induló évszámát (harmadik példa).
Kovács Károly: Összes művei, 1-3. kötet, Budapest, Kijárat, 2011, 1. kötet: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, 1.
Kovács Károly: „A tanulmány", in uő: Válogatott művei, 1-3. kötet, szerk. Kis Katalin, Budapest, Kijárat, 1991-2011, 1. kötet: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, 100-110., itt: 101.
Kovács Károly: „A tanulmány", in uő: Összes művei, szerk. Kis Katalin és mások, Budapest, Kijárat, New York, Exit, 1991-, 1. kötet: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, szerk. Szabó Szilvia, 100-110., itt: 101.
Folyóiratcikknél a cikk címe idézőjelben, utána vessző, majd in nélkül a folyóirat címe, aztán év/szám, végül az oldalszámok:
Kovács Károly: „A tanulmány", Szövegtudományi szemle, 2011/1, 100-110. o., itt: 101.
Ha a számot évszaknév jelöli, mint néhány negyedéves kiadványnál, akkor a cím után év/évszak, pl. 2011/tavasz. Opcionálisan megadható az évfolyam is, a folyóirat címe után, de ekkor valamennyi folyóirat-hivatkozásnál meg kell adni:
Kovács Károly: „A tanulmány", Szövegtudományi szemle, 11, 2011/1, 100-110., itt: 101.
Nem év/szám-rendszerben megjelenő folyóiratnál a sorrend cím, szám, évszám:
Kovács Károly: „A tanulmány", Szövegtudományi szemle, 11. szám, 2011, 100-110., itt: 101.
Tanulmánykötetre és összkiadásra való hivatkozásoknál (de néha folyóiratcikknél is) az adott mű keletkezésének (vagy első közlésének) és aktuális kiadásának ideje jócskán eltérhet. Ha a keletkezés (hozzávetőleges) ideje nem közismert, vagy a szerző nem említi azt a főszövegben, akkor lehetőség szerint meg kell adni a keletkezés vagy az első megjelenés évszámát, zárójelben a cím után:
Kovács Károly: „A tanulmány" (1911), in uő: Válogatott művei, szerk. Kis Katalin, Budapest, Kijárat, 1991-2011, 1. kötet: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, 100-110., itt: 101.
Egyazon szövegre való ismételt hivatkozás esetén a takarékosság és az egyértelműség ötvözésére kell törekedni. A legcélszerűbb az id. mű rövidítés használata és az oldalszám megadása, az összes többi adat mellőzésével; ilyenkor az utónév (külföldi szerzőnél az előnév) is elhagyandó, már ha a hivatkozott szerzők között nincs két azonos családnevű:
Kovács: id. mű, 1.
Az uo. rövidítés nem ekvivalens az id. művel: szigorúan csak akkor alkalmazható, ha az aktuális hivatkozás ugyanarra az oldalszámra vonatkozik, mint az eggyel korábbi.
Ha egyazon szerző több szövege is szerepel a jegyzetekben, akkor az id. mű logikusan nem használható, ilyen esetben ki kell írni vagy a teljes címet, vagy annak értelmesen rövidített változatát (ha másképp nem megy, három ponttal, utána space nélkül vesszővel); az összes többi adat ekkor is mellőzendő, miként az id. kiadás jelölés is, mert az alapeset az, hogy a hivatkozás az előzőleg megadott kiadásra vonatkozik (kivéve, de ez megint csak valószínűtlen, ha a tanulmány számára történetesen egyazon szöveg különböző editiói érdekesek):
Kovács: „A tanulmány", 101.
Egyazon szövegre való gyakori hivatkozás esetén célszerű az első hivatkozásnál megadni a későbbi rövidítést, így:
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk? (a továbbiakban: A könyv), Budapest, Kijárat, 2011, 1.
Egyazon szövegből való sokszori idézés esetén a megannyi lábjegyzet elkerülése végett célszerű a főszövegen belül megadni az oldalszámokat, zárójelben: Kovács meg van győződve arról, hogy „Észak felől fúj a szél" (101.); ilyenkor az adott szövegre vonatkozó legelső lábjegyzetben informálni kell az olvasót:
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 2011, 1.; a továbbiakban a főszövegen belüli zárójeles oldalszámok erre a műre vonatkoznak.
Idegen nyelvű szöveg esetében az eddigi formák alkalmazandók úgy, hogy mindent le kell fordítani magyarra, amit lehet, ideértve azokat a városneveket is, amelyeknek van magyar változatuk, azaz nincs vol., ed., p. stb., és Wienből is Bécs lesz a kiadás helyeként:
Charles Smith: „The paper", in uő: Selected Writings, 1-3. kötet, szerk. Catherine Small, New York, Exit, 2011, 1. kötet, 100-110., itt: 101.
Magyarra fordított szöveg esetében a fordító neve a cím után jön:
Charles Smith: „A tanulmány" (1911), ford. Szabó Szilvia, in uő: Válogatott írások, szerk. Kis Katalin, Budapest, Kijárat, 2011, 100-110., itt: 101.
Internetes hivatkozás esetén az url után vesszővel elválasztva fel kell tüntetni az utolsó megtekintés dátumát:
Kovács Károly: A tanulmány, http://ezmegaz.hu/kovacstext=123456, utolsó letöltés dátuma 2011. január 1.
Ha a végjegyzet nem csak hivatkozást tartalmaz, ami - a jelen összefüggésben sajnálatos módon - elég gyakori, akkor egyfajta mozgó szabályt kell alkalmazni: a lábjegyzet szövege főszövegként viselkedik, a benne szereplő további hivatkozás(ok) másodfokú lábjegyzet(ek)ként zárójelbe kerül(nek), a hivatkozás(ok)on belüli zárójelek pedig szögletessé változnak:
Kovács Károly: A könyv. Miért írjuk, miért olvassuk?, Budapest, Kijárat, 2011, 1. Ezt a széljárásokra vonatkozó megállapítását Kovács „a tudomány mai állása szerint kikezdhetetlen"-nek nevezi (uo.), és a későbbiekben is többször leszögezi, hogy a szél mindig Észak felől fúj (lásd id. mű, 11. és 111. ). Ezzel elhatárolódik attól a korábbi, „A tanulmány" című írásában (in Szabó Szilvia [szerk.]: A kötet, Budapest, Kijárat, 1991, 100-110.) képviselt álláspontjától, hogy a szél hol erről, hol arról fúj. E nézetét a legélesebben Charles Smith bírálta (lásd Smith: „The paper", Textology, 2001/1, 1-10.). Kettejük vitájának összefoglalásához lásd Kis Katalin: „A Kovács-Smith-kontroverzia" (Szövegtudományi Szemle, 2011/1, 1-10.). Kis szerint a polémia „döntő lökést adott a kérdés kutatásának" (id. mű, 1.).
Ahogy a példa mutatja, a szabály rugalmas a tekintetben, hogy a hivatkozott szöveg szerzője és címe zárójelben legyen-e, vagy sem. A többi adat viszont kerüljön zárójelbe.
