Pályázati felhívás a PTE Kriszbacher Ildikó Ösztöndíjra (2019)

február

17.

pályázat

Pályázati felhívás a PTE Kriszbacher Ildikó Ösztöndíjra (2019)A Pécsi Tudományegyetem a 2019/2020-as tanévre pályázatot ír ki a Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Ösztöndíj elnyerésére. A PTE Kriszbacher Ildikó Tehetséggondozó Programjának célja, hogy elősegítse a hallgatókban rejlő tehetség kibontakozását, a legtehetségesebb hallgatók egyetemi oktatóvá és kutatóvá válását.

A pályázók köre: 

  • A pályázatot a hallgató nyújtja be a témavezetőjének nyilatkozatával együtt (a nyilatkozat a Munkaterv részét képezi). 
  • A programba jelentkezhet a Pécsi Tudományegyetem minden aktív, teljes idejű, alap-, osztatlan vagy osztott mesterszakos, nappali tagozatos, magyar nyelvű képzésben részt vevő hallgatója, aki tanulmányait nem szakította meg két szemeszternél hosszabb időszakra és rendelkezik legalább két lezárt, teljesített félévvel, valamint az ösztöndíj időtartamára a PTE hallgatója marad. A Kriszbacher Ildikó Ösztöndíjban doktori képzésben részt vevő hallgató abban az esetben sem részesülhet, amennyiben a doktori képzés mellett alapképzésben, osztatlan képzésben, illetve mesterképzésben is tanulmányokat folytat.
  • A keresztfélévben végző, alapképzésben résztvevő hallgató tagja maradhat a programnak, amennyiben keresztfélévben mesterszakon a Pécsi Tudományegyetemen folytatja tanulmányait.

Benyújtandó dokumentumok, további részletek ITT.