András Csaba: A látás felszabadítása. A Marseille régi kikötője (Moholy-Nagy László, 1929) című film esztétikája

A PTE Bölcsész Akadémia következő előadását András Csaba: egyetemi adjunktus, (PTE BTK Filozófiai, Művészetelméleti és Klasszikus Tudományok Intézete, Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszék) tartja A látás felszabadítása. A  Marseille régi kikötője (Moholy-Nagy László, 1929) című film esztétikája címmel.

Rezümé

A két világháború közötti időszak a filmtörténet egyik legmozgalmasabb szakasza: az izgalmasabbnál izgalmasabb új stílusok kibontakozásának, a radikális kísérletezésnek, az autonóm, minden más médiumtól független filmnyelv keresésének kora. Moholy-Nagy László, aki a Tanácsköztársaság bukása után a többi magyar avantgárd művészhez hasonlóan emigrációba kényszerült, a ’20-as években főképp a Kassák Lajos folyóirataiban megjelent képzőművészeti alkotásainak és a Bauhausban végzett oktatói tevékenységének köszönhetően vált világhírűvé.

Filmtörténeti szempontból különösen meghatározó 1922-es, A nagyváros dinamikája című filmterve, tényleges filmezésbe azonban csupán 1929-ben fogott: akkor hozta létre az Impressionen vom alten Marseiller Hafen (Marseille régi kikötője) című filmjét, melynek gyakorlatilag minden munkálatát ő maga végezte.

Az előadás során e rövid városfilmet vizsgálom. Először bemutatom a filmtörténeti kontextust, különös tekintettel a korabeli német és francia avantgárd film, valamint a városszimfóniák hagyományaira, majd Moholy-Nagy korabeli esztétikai meggyőződéseit. Végül – a film levetítése után – a Marseille régi kikötőjének elemzésére vállalkozom, s az alábbi kérdésekre keresem a választ: Mennyiben tekinthető Moholy-Nagy filmnyelve sajátosnak, ábrázolásmódja mennyire kapcsolódik olyan korabeli városfilmekhez, mint a Berlin, egy nagyváros szimfóniája (Walter Ruttmann, 1927), az Ember a felvevőgéppel (Dziga Vertov, 1929) vagy a Nizzáról jut eszembe (Jean Vigo, 1930)? Melyek azok a jellegzetes mintázatok és pillanatok, amelyeket a Marseille régi kikötője megörökít? Miképp egyezteti össze a rendező a városi nyomor megmutatására irányuló törekvését, illetve az absztrakció iránti vonzódását? És hogyan kapcsolódik mindez a látás felszabadításához, valamint a korszak művészei által áhított, egymástól elválaszthatatlannak vélt társadalmi és művészeti forradalomhoz?

Életrajz

András Csaba a PTE BTK Filmtudományi és Vizuális Tanulmányok Tanszékének adjunktusa, a Kerényi Károly Szakkollégium tanára, a Politikatörténeti Intézet Társadalomelméleti Műhelyének tagja. Ideológiák a trópusokon című doktori disszertációját 2018-ban védte meg a PTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskolájában. 2020 eleje óta tanít a film tanszéken, ahol – többek között – az egyetemes filmtörténet 1895 és 1945 közötti időszakáról, ludológiáról, tömegfilmes sémákról és politikai filmekről tart kurzusokat. A retorika- és az ideológiaelmélet, a kritikai kultúrakutatás, valamint a politikai játék- és filmesztétika területén folytat kutatásokat. Az utóbbi időben leginkább a két világháború közötti időszak kultúrája, illetve annak korabeli elméletei foglalkoztatják. Kritikái, publicisztikai írásai és tanulmányai az Apertúra, a Literatura, a Jelenkor, a Médiakutató, a Prae, az Opus, a Filológiai közlöny, a Híd és a Kellék folyóiratokban, valamint a Mérce, az Új Egyenlőség és a szem portálokon jelentek meg.