Horizontok és Dialógusok - konferencia


-

7624 Pécs, Ifjúság útja 6. B és D épület

MEGHÍVÓ
 
A PTE BTK Neveléstudományi Intézete, valamint az „Oktatás és Társadalom” Neveléstudományi Doktori Iskola, a Wlislocki Henrik Szakkollégium és a Tanárjelöltek Szakkollégiuma az idei évben harmadik alkalommal rendezi meg a Horizontok és Dialógusok elnevezésű konferencianapjait.
A rendezvény első napján, május 10-én 11 órától a VIII. Iskola a társadalmi térben és időben című, doktori iskolai konferencianapra kerül sor, melynek plenáris előadója Prof. Dr. Szabolcs Éva (ELTE PPK) lesz. Május 11-én 11 órától az V. Autonómia és Felelősség című konferencia zajlik majd, melynek plenáris előadója Dr. Arató Ferenc (PTE BTK). Május 12-én 11 órától a VI. Romológus konferencia, ahol a plenáris előadást Dr. habil. Biczó Gábor (DE GYFK) tartja.
A nap eseményeit 19 órától romológus szakesttel zárjuk.
 
Az esemény időpontja: 2017. május 10-12.
 
A rendezvényre tisztelettel meghívjuk, megjelenésére feltétlenül számítunk.
 
Üdvözlettel:
Prof. Dr. Kéri Katalin
intézetigazgató egyetemi tanár,
a Doktori Iskola vezetője