NFI Egyetemi Filmklub | Mészáros Márta: Napló gyermekeimnek (1982)

NFI Egyetemi Filmklub: Napló gyermekeimnek (1982)

2022. 11. 17., cs - 14:30

Apolló Mozi (Pécs, Perczel u. 22.)

fekete-fehér magyar játékfilm, 1982, rendező, forgatókönyvíró: Mészáros Márta
operatőr: Jancsó Nyika, főszereplők: Czinkóczi Zsuzsa, Bánsági Ildikó, Anna Polony, Jan Nowicki, Zolnay Pál, 103 perc

Miről szól?
1947-ben járunk, amikor szülei halálát követően a kamasz Juli (Czinkóczi Zsuzsa) hazatér a szovjet emigrációból. Nevelőanyja, Magda (Anna Polony) az új rendszer kegyeltje, az egykori újságíró börtönparancsnokként dolgozik, és fogadott lánya útját is szeretetteljes szigorral próbálja egyengetni. Juli fojtogatónak érzi új otthona légkörét, nehezen tudja feldolgozni szülei elvesztését, iskola helyett inkább a mozikat látogatja, és csak Magda rokonát, a szabadabb szellemű Jánost (Jan Nowicki) hajlandó tisztelni és szeretni. Közli nevelőanyjával, hogy nem kér többet a gondoskodásából, inkább intézetbe menne.

Mitől különleges?
A legtöbb rendezővel ellentétben Mészáros Márta a saját „így jöttem”-történetét nem a pályája kezdetén mesélte le. Tizenegy, különféle női sorsokat bemutató film után jutott el oda, hogy 1982-ben leforgassa az önéletrajzi ihletésű Napló gyermekeimneket. Főhőséhez hasonlóan Mészáros is elárvulva tért haza a Szovjetunióból, megjárta a nevelőintézetet, majd örökbe fogadták. Gyerekként szerzett traumái, élményei korai filmjeinek témaválasztását is meghatározták (Eltávozott nap, 1968, Örökbefogadás, Szabad lélegzet, 1973), a Napló gyermekeimnek azonban messze a legszemélyesebb, de egyben a legpolitikusabb filmje is.
A választott nézőpont Julié, az ő lázadó kamaszperspektívájából látjuk az éppen kiépülő rendszer visszásságait, az ideológiai vitákat – a keményvonalas Magda kételyek nélkül építi a szocializmust, miközben apja és János a józan emberség hangját képviselik –, mégsem a történelem, hanem az egyéni sorsok érdeklik leginkább a rendezőt. A választott stílus is ezt sugallja, Jancsó Nyika operatőr letisztult, fekete-fehér képei művészi gesztusoktól mentesen szolgálják a cselekményt, egyedül Juli álomszerű, idilli és mégis nyugtalanító hangulatú visszaemlékezései szakítanak a realista elbeszélésmóddal.