Shakespeare, a "meg sem született" szerző


-

PTE BTK-TTK, Vargha Damján Konferenciaterem (Pécs, Ifjúság útja 6.)

Nem a 2011-es Anonymus című játékfilm volt az első, amelyik kétségbe vonta Shakespeare szerzőségét az egyébként neki tulajdonított 37 dráma (és mellékesen a szonettek, elbeszélő költemények) esetében. Az elmúlt 230 év során több mint ötezer könyv jelent meg, amelyik vitatja Shakespeare szerzőségét. Azért épp 230 év, mert 1785-ben vetődött fel először ez az eszme. Sem Shakespeare kortársai, sem a halálát követő 170 évben mások nem kérdőjelezték meg, hogy ne ő írta volna ezeket a darabokat, a Titus Andronicustól a Hamleten át A viharig.
Az előadás egyrészt áttekinti, hogy kik és milyen érvekkel vonták meg Shakespeare-től az elmúlt bő két évszázadban a drámaíró szerepét, másrészt bemutatja annak a folyamatnak a főbb fordulópontjait, hogy Shakespeare életműve, de még inkább személye hogyan vált (ezzel épp fordítottan) egyetemes kultusz tárgyává, harmadrészt pedig kitér arra, hogy a Shakespeare korában éppen kibontakozóban lévő színpadi szerzőség funkciója hogyan intézményesült és kezdett elkülönülni a gyakorlati színházi alkotó szerepétől. 
A humántudományokban sok mindenről jelentették ki a 20. században, hogy halott. George Steiner a tragédia haláláról beszél, Roland Barthes a szerző halálát deklarálja, Elinor Fuchs a szereplő halálát diagnosztizálja. Persze, ha a 16-17. század fordulójának legjobb londoni színdarabjait nem is Shakespeare írta, akkor szerzőként meg sem halhatott, hiszen szerzőként meg sem született…