Egyháztörténeti Kutatócsoport

Kutatóközpont neve angolul
Center for Ecclesiastical Studies at the University of Pécs
Kutatóközpont célja

A 2011. március 1-től működő Kutatóközpont elsődleges célja, hogy a PTE-n megteremtse az egyháztörténeti kutatások intézményes kereteit. Az egyetemen dolgozó, oktató kollégák közül többen foglalkoznak egyháztörténeti témájú, illetőleg ahhoz illeszkedő kutatásokkal. A Kutatóközpont, mint szervezeti keret a megfelelő infrastruktúra kialakításában, a kutatások koordinálásában, szervezésében, pályázati lehetőségek felkutatásában, projektek kidolgozásában és lebonyolításában jelentősen növelné a kisebb kutatócsoportok, egyéni pályázók hatékonyságát. A Kutatóközpont jelenleg elsősorban a Katolikus Egyház történetével foglalkozó egyetemi oktatók, valamint meghívott külsős tagok csatlakozásával jött létre. Középtávon a Dunántúl meghatározó kutatóműhelyévé, az egyháztörténeti kutatások szervezőjévé válhat, különösen akkor, ha a kutatómunkában együttműködik a hazai történeti egyházak egyháztörténeti tudományos műhelyeivel. A Kutatóközpont fontos küldetésének tekinti az utánpótlás képzését, szakmai integrációját, így kiemelt helyen szerepel a graduális és a posztgraduális képzésben részt vevő hallgatók támogatása, amely a szervezeti felépítésben is tükröződik.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy más egyetemek, intézmények kutatói külső munkatársként csatlakozzanak e Központhoz, hiszen számos már futó, illetőleg a közeljövőben induló vállalkozás a kooperáción alapul. Ezáltal a Kutatóközpont az intézményközti együttműködés terén is jelentős szerepet kap (közös pályázatok, sorozatok, konferenciák).

A Kutatóközpont az Egyház alapításától egészen a 20. század végéig tartó, két évezredes időintervallum spektrumába beilleszthető kutatások előkészítését, szervezését tekinti feladatának. Minthogy a modern kutatásokkal szemben alapvetően elvárható az interdiszciplináris megközelítés, így a történettudomány mellett számos diszciplína képviselői csatlakozhatnak az intézményhez. Többek között a teológia, a néprajz, a régészet, az építészet, a művészettörténet, a földrajz, a politológia, az irodalomtörténet, a filozófia, az esztétika, a pedagógia, a szociológia kutatóinak együttműködése lehet hosszútávon gyümölcsöző.


Kutatóközpont vezetője


Prof. dr. Fedeles Tamás az MTA doktora/Dsc

egyetemi tanár
+36303688902
72/503 600/64337
M 114
A kutatóközpont vezetőjének egyetemi vagy saját honlapja, MTMT oldala, doktori.hu oldala
https://vm.mtmt.hu//search/slist.php?nwi=1&inited=1&ty_on=1&url_on=1&cite_type=… https://doktori.hu/index.php?menuid=192&lang=HU&sz_ID=4122 http://institutumfraknoi.hu/fedeles_tamas https://pte.academia.edu/FedelesTam%C3%A1s
A kutatóközpont tagjai

Dr. habil. Kiss Gergely PhD, egyetemi docens (TTI)

Dr. habil. Gőzsy Zoltán PhD, egyetemi adjunktus (TTI)

Dr. habil. Nagy Levente PhD, egyetemi adjunktus (TTI)

Dr. habil. Bánkuti Gábor PhD, egyetemi adjunktus (TTI)

Dr. habil. Jankovits László PhD, egyetemi docens (KIT)

Dr. Pohánka Éva osztályvezető PhD, (PTE Egyetemi Könyvtár)

 

Külsős munkatársak:

Dr. Kristóf Ilona PhD, főiskolai docens (EKE)

Dr. K. Németh András PhD, régész-muzeológus (WMM, Szekszárd)

Dr. Sarbak Gábor DSc, kutatócsoport-vezető (MTA OSZK Res Libraria Kutatócsoport)

Dr. habil. Tusor Péter DSc, kutatócsoport-vezető, egyetemi docens (MTA–PPKE)


A kutatásban résztvevő doktori hallgatók

Buják Gábor, Horváth Illés, Kanász Viktor


A kutatóközpont legjelentősebb publikációi

A kutatóközpont könyvsorozata: Thesaurus Historiae Ecclesiasticae in Universitate Quinqueecclesiensi (ISSN 2063-2398)

Szerkesztőbizottság: Fedeles Tamás, Hunyadi Zsolt, Kiss Gergely, Nagy Levente, Sarbak Gábor, Sümegi József, C. Tóth Norbert, Török József, Tusor Péter

Az eddig megjelent kötetek:

Vol. 1. Nagy Levente: Pannóniai városok, mártírok, ereklyék. Négy Szenvedéstörténet helyszínei nyomában. Pécs, 2012. (ISBN 978 963 89482 1 2)

Vol. 2. Koszta László: A kalocsai érseki tartomány kialakulása. Pécs, 2013. ISBN 978 963 89482 2 9)

Vol. 3. Kiss Gergely: Királyi egyházak a középkori Magyarországon. Pécs, 2013. (ISBN 978 963 642 442 8)

Vol. 4. Kristóf Ilona: Egyházi középréteg a késő középkori Váradon (1440–1526). (ISBN 978 963 89482 4 3)

Vol. 5. Barabás Gábor: A pápaság és Magyarország a 13. század első felében. Pápai hatás – együttműködés – érdekellentét. Pécs, 2015. (ISBN 978 963 89482 5 0)

Vol. 6. Marie-Madeleine de Cevins: Koldulórendi konfraternitások a középkori Magyarországon (1270k.–1530k.) Pécs, 2015. (ISBN 978 963 89482 6 7)

Vol. 7. Horváth István: A Pécsi Papnevelő Intézet uradalma. Tájhasználat és gazdálkodás (1736–1875). Pécs, 2016. (ISBN 978 963 89482 7 4)


A kutatóközpont külső kapcsolatai

MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport

Magyar Nemzeti Levéltár

MTA PAB II. Filozófia-, Történettudomány- és Néprajztudományok Szakbizottsága


A kutatóközpont tehetséggondozói tevékenysége

Kovács István: Az aradi káptalan személyi összetétele a Zsigmond-korban I. helyezés a XXXIII. OTDK (2017) Humán Tudományi Szekció Késő középkori magyar történelem tagozatában (témavezető: Fedeles Tamás)