20 éves a Wlislocki Henrik Szakkollégium

november

15.

2001-ben a Romológia és Nevelésszociológia Tanszék oktatói és diákjai úgy határoztak, hogy szakkollégiumot hoznak létre. A közösségnek elsődleges célja volt, hogy összehozza a romológia iránt érdeklődő hallgatókat, majd pedig hogy a támogassa a hátrányos helyzetű főként cigány/roma egyetemistákat tanulmányaik és szakmai, tudományos munkájukban való elmélyülésben. Az eltelt 20 év alatt közel 150 diák fordult meg a Wlislocki Henrik Szakkollégium közösségében, akik nagy része ma már végzett, PTE alumni diák. 

Az elmúlt hétvégén ezt a húsz évnyi időszakot ünnepeltük meg a régi WHSz-es szakkollégistákkal, a jelenlegi szakkollégistákkal, a Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium hallgatóival és az alapító Romológia és Nevelésszociológia Tanszék oktatóival közösen. Az eseményen közel 80-an voltunk. Az ünneplés során volt alkalmunk közösen emlékeket idézni, játszani, finom borokat kóstolni és a sokszínűségünket ünnepelni. Bízunk benne, hogy a jelenlegi tagság számára új lendületet, kapcsolódási pontokat és megerősítést jelent abban, hogy a PTE WHSz diákjának lenni örök életre szóló élmény.