Az év publikációja – pályázati felhívás

március

02.

pályázat

A PTE BTK oktató-kutatói és kutatói publikációs színvonalának emelése érdekében és a munkatársak közötti egészséges versenyszellem kibontakoztatásának céljából ez évtől kezdődően – a hagyományteremtés reményével – hívjuk életre megújult formában Az év publikációja pályázatot. A dékáni vezetés évente, a kari pénzügyi terv készítésekor (de legkésőbb májusban) dönt arról, hogy az adott évben mekkora összeget tud a pályázat díjazására fordítani, valamint, hogy a tapasztalatok alapján hányféle tudományterületi és műfaji pályázatot hirdet meg. A meghirdetett pályázatra az előző naptári évben megjelent publikációkkal lehet jelentkezni, ez alól csupán azok a publikációk jelentenek kivételt, amelyek megítélése a tízéves idézettség megméretésén alapul. A díjak átadása a szeptemberi összoktatói értekezleten történik. Egy adott év nyertesei a következő évben automatikusan bírálóbizottsági taggá válnak, amennyiben ekkor nem pályáznak.

A 2022. évi Az év publikációja pályázat szabályai

  1. A pályázatot három tudományterületen hirdetjük meg: bölcsészet-, társadalom-, valamint neveléstudomány és pszichológia.
  2. Mindhárom tudományterületen két kategóriában részesülnek díjban a legjobbnak ítélt tudományos közlemények: kötetben vagy folyóiratban megjelent tanulmányok, illetve önálló kötetek kategóriában.
  3. Emellett díjban részesül a legjobb tudománynépszerűsítő publikáció, vagy a kar jó hírét öregbítő egyéb, nem publikációs jellegű munka (pl. kiállítás forgatókönyve és megszervezése, adatbázis, applikáció létrehozása), amennyiben ez a kari felületen elérhető vagy a létrehozása egyértelműen a karhoz/kari munkatárs(ak)hoz kötődik.
  4. Szintén díjban részesül az a 2012-nél nem korábban megjelent publikáció, amely kari szinten a legtöbb nem többes idézésből származó független hivatkozással rendelkezik. Erre a díjra nem kell külön jelentkezni. A pályázat kiírója a BTK-TTK Kari Könyvtárral együttműködve kikeresi az MTMT-ből a megfelelő adatot. Az ebben a pontban megnevezett díjat csak egy alkalommal lehet elnyerni.
  5. A fentemlített nyolc díj értéke egyenként bruttó 300.000 Ft. Megosztott szerzőség esetén a díj is felosztásra kerül azon szerzők között, akik jelenleg is a kar munkatársai. 

Az 1-3. pontban meghirdetett pályázatra kizárólag 2021-ben megjelent publikációkkal lehet jelentkezni. 

A pályázatban kategóriánként egy olyan pályamunkával lehet jelentkezni, amely az MTMT-ben PTE BTK-s affiliációval rendelkezik. 

A pályázatban csak a PTE BTK azon munkatársai vehetnek részt, akik a pályázat benyújtásakor határozatlan vagy határozott idejű munkaviszonnyal rendelkeznek.

Pályázni egyénileg vagy többszerzős csapatokban lehet, de csapatok esetében csak akkor, ha a pályamunka első szerzője a PTE BTK munkatársa.

Pályázatra jelentkezni a kiíráshoz csatolt űrlap kitöltésével lehet a következő e-mail címre:
btk-az-ev-publikacioja@pte.hu
Jelentkezési határidő: 2022. március 31., 24:00 óráig.

A 2022. évi bíráló bizottságok tagjait a dékáni vezetés tudományterületenként delegálja azok közül, akik nem nyújtottak be pályázatot. A bizottsági munka menetét és a díjazott művek kiválasztásának módját a bizottságok külön-külön és önállóan határozzák meg.
 


Pályázati űrlap (word)