Felhívás | Pannon Tudományos Nap

július

12.

esemény

Az MTA Pécsi Területi Bizottsága (PAB) és az MTA Veszprémi Területi Bizottsága (VEAB) 2005 óta rendezi meg Pannon Tudományos Nap (PTN) című közös konferenciáját, amelynek célja a dunántúli régióban elért legújabb és legérdekesebb tudományos eredmények bemutatása.

A konferencia helyszíne ebben az évben a Pécsi Akadémiai Bizottság Székháza (7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.) lesz. A tudományos program személyes részvétel mellett, s egyben az online térben is elérve szervezzük. Várjuk a két akadémiai bizottság területén dolgozó fiatal kutatók jelentkezését a konferenciára, tudományos előadás tartására. Olyan új eredmények bemutatását kérjük, amelyek az utóbbi két évben születtek, s jelentőségüknél fogva számot tarthatnak a tudományos közösség tágabb körének érdeklődésére. Mivel nem tematikus konferenciáról van szó, ezért rendkívül fontos, hogy az előadók törekedjenek a szakmai részletektől mentes, lényeget kiemelő, közérthető előadásmódra. A konferencia magyar nyelvű, de nem magyar anyanyelvű kutatók jelentkezését, angol nyelvű előadását is befogadjuk. A konferenciára előadással azok jelentkezését is várjuk, akik 2023 évben, vagy 2024 évben sikeresen védték meg PhD fokozatukat, s munkájukkal jelentkeznének előadás tartására. Azon jelentkezők között, akik megvédett PhD dolgozatukkal pályáznak, az akadémiai bizottságok a legjobbnak vélt munkát külön díjazásban részesítik, egy-egy díjjal régiós területenként (VEAB, PAB).

A konferencia jó alkalom a fiatalok számára előadás tartására széles közönség előtt. Várjuk tehát bárki jelentkezését tudományos eredményei bemutatására, akár a megvédett PhD munkával is. Kérjük a pályázókat, hogy tervezett előadásuk egyoldalas összefoglalóját csatolják jelentkezésükhöz, a PhD munkával jelentkezők pedig ezen felül tézisfüzetüket is mellékeljék.

A konferencia időpontja: 2024. október 22.
A konferencia helyszíne: PAB Székház (7624 Pécs, Jurisics M. u. 44.)

Jelentkezési határidő: 2024. október 4.

A jelentkezéseket a PAB területéről (Dél-Dunántúl) a pab@tab.mta.hu email címre, illetve a VEAB területéről (Észak-Dunántúl) a veab@tab.mta.hu email címre várjuk. Mivel az előadások száma korlátozott, a beküldött összefoglalók alapján a PAB és a VEAB elnöksége által közösen felállított szervezőbizottság választja ki a programba kerülő előadásokat.

A bizottság a tartalmi szempontok mellett azt is mérlegeli, hogy a konferencián valamennyi tudományterület képviselői, valamint a pályájuk kezdetén járó kutatók is lehetőséget kapjanak eredményeik bemutatására.
A szervezőbizottság a legjobbnak ítélt PhD munkákat 200 000,- Ft díjban részesíti.
A jelentkezés befogadásáról a pályázókat a szervezők legkésőbb 2024. október 10-ig értesíti.