Felhívás | Stipendium Hungaricum

január

28.

A Tempus Közalapítvány ösztöndíjpályázatot hirdet a 2021/2022-es tanévben Stipendium Hungaricum országokba irányuló részképzésre, felsőoktatási hallgatók, illetve frissdiplomások részére.

A pályázók itthoni tanulmányaikhoz szorosan kötődő, alap-, mester- vagy doktori képzésre vonatkozó részképzéseken vehetnek részt az ösztöndíjjal, továbbá doktori képzésben részt vevő pályázók esetén kifejezetten a disszertáció megírásához szükséges kutatómunkára is igényelhető támogatás. Ez az ösztöndíjlehetőség korábban államközi egyezmények keretében megvalósuló külföldi részképzéshez kötődő Campus Mundi kiegészítő ösztöndíjtámogatás formájában volt elérhető a pályázók számára.

Felhívjuk a figyelmet, hogy jelen felhívás a Stipendium Hungaricum partnerországok által felajánlott támogatások elnyerésére vonatkozik. A magyar fél által biztosított kiegészítő ösztöndíjtámogatás 2021 szeptemberétől nem áll rendelkezésre.

A pályázati felhívás itt elérhető:

https://tka.hu/palyazatok/12815/stipendium-hungaricum-megallapodasok-ke…

Mivel ez az ösztöndíjtípus államközi egyezményeken alapul, pályázni kizárólag az 1. sz. mellékletben megjelölt tevékenységekre és célországokba lehet, melyek jelen pályázati felhívás megjelenésekor a következőek:

Albán Köztársaság, Banglades, Belorusz Köztársaság, Észak-macedón Köztársaság, Fülöp-szigeteki Köztársaság, Indiai Köztársaság, Iráni Iszlám Köztársaság, Jordán Hásimita Királyság, Kenyai Köztársaság, Kínai Népköztársaság, Kuvaiti Állam, Marokkói Királyság, Mianmari Szövetségi Köztársaság, Mongólia, Oroszországi Föderáció, Pakisztáni Iszlám Köztársaság, Palesztin Autonómia, Szerb Köztársaság, Tádzsikisztán, Tanzánia, Thaiföldi Királyság, Tunéziai Köztársaság, Türkmén Köztársaság, Ukrajna, Üzbég Köztársaság, Vietnámi Szocialista Köztársaság.