Felhívás Tudományos Mecenatúra pályázathoz

szeptember

21.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, mint támogató által a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, mint kezelő szerv útján meghirdetett pályázati felhívás elsődleges célja hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzése és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatása.

A pályázatokat magyar nyelven kell benyújtani. A pályázatok elkészítésének lehetősége az elektronikus pályázati rendszer (EPR) felületén 2021. szeptember 7-én nyílik meg, ezt követően tölthetők le a pályázati projekttervek formanyomtatványai, valamint a Pályázati Nyilatkozat.

A Pályázati Nyilatkozat postai beküldése esetén benyújtottnak az a pályázat tekinthető, amelyet az elektronikus beadási határidőig – 2021. október 7-én (közép-európai idő szerint) 16:00 óráig – a pályázó elektronikusan véglegesített, a befogadó intézmény vezetője jóváhagyott, valamint amelynek a Pályázati Nyilatkozatát határidőben – azaz 2021. október 8-áig – megküldték az NKFI Hivatal ügyfélszolgálati címére.

Az NKFI Hivatal a törvény szerint lehetőséget biztosít a pályázatok kizárólag elektronikus úton történő benyújtására. Ebben az esetben a Pályázati Nyilatkozatot az elektronikus beadási határidőig – azaz 2021. október 7-én (közép-európai idő szerinti) 16:00 óráig – kell az Elektronikus Pályázatkezelő Rendszerben a pályázathoz csatolni.

Részletek:

https://nkfih.gov.hu/palyazoknak/tudomanyos-mecenatura/tudomanyos-mecen…

Segédanyagok:

MECENATÚRA GY.I.K.

MECENATÚRA BEMUTATÓ