Konferencia | Te mit tehetsz? Tárgyalás a gyermekért

november

22.

általános

Szeretettel invitáljuk egyetemünk hallgatóit és minden érdeklődőt, jövőbeli szakembert, egy különleges előadásra, ahol közösen betekinthetünk egy fogyatékkal élő gyermeket érintő tárgyalás alakulásába. A közönség soraiból átélhetjük és átérezhetjük ezt a gyermekek életének további alakulását komolyan meghatározó eseményt.

Az Állam- és Jogtudományi Kar a Pécsi Tudományegyetem által szervezett programsorozat keretén belül a fogyatékossággal élők világnapja alkalmából ezzel a rendezvényével szeretné felhívni a figyelmet a fogyatékkal élőkre december 1-jén 16:30 órakor.

A szakemberek hozzáállása, szemlélete és ismerete jelentősen javíthatja az eljárásokban résztvevő gyermekek sorsának jövőbeli alakulását. A sikert tovább fokozhatja az egyes ágazatok együttműködése, hajlandósága az összefogásra.
Fontosnak érezzük, hogy ezt minél többen meghallják!
Egyetlen eseten keresztül megérthetjük, hogy mennyire fontos a szülő, a család, a szociális munkás, a pedagógus, az orvos, a pszichológus, a fejlesztőpedagógus, a gyermekvédelmi szakember, a rendőr, a jogász és még számos szakmát képviselő specialista megfelelő hozzáállása, szándékuk az összefogásra, a helyzet jobbítására, hogy egy emberi sors minél jobbá alakulhasson.

Időpont: 2021 december 1-jén, 16:30-kor.
Helyszín: Dr. Halasy-Nagy József Aula

A részvétel ingyenes, de jelentkezéshez kötött: https://forms.gle/gFV3HoZ7meiHR9PS8
Jelentkezési határidő: november 29.

A részvétel csak védettségi igazolvány felmutatásával lehetséges.
A program szervezői:
PTE-ÁJK Polgári Jogi Tanszék Családjogi és Szociális Jogi Csoport – Herke-Fábos Kata, Korinek Beáta
Büntető és Polgári Eljárásjogi Tanszék – Mészáros Pál.